Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-129
184 129. országos ülés május 12. 1876. gadni. Ma tehát oly viszonyok között vagyunk, hogy ezt nem lehet megtenni. Kétségtelen és a tárgyalásokból ma kiderittetett, hogy a zárszámadási bizottság teljesítette kötelességét. Ezt nem tagadhatja senki, mert mindenütt őszintén kimondotta nézeteit s azokat indokolta is. De viszont méltóztassanak megengedni, ha valaki ennek ellenében egyátalában Ítéletet akart mondani: ezt indokolni is kellett volna. Engedje meg a t. képviselő ur, a ki a határozati javaslatot beadta, de én ezen alapon egyátalán nem tudnám a ministert elmarasztalni; mert azt mondani, hogy ez nem sürgős, nem szükséges: éhez más is szükséges és bátorkodom azon nézetemnek kifejezést adni, hogy épen ellenkezője van bebizonyítva annak, hogy nem sürgős, nem szükséges". Még csak egyet akarok t. barátomnak ós képviselő társamnak válaszolni s ez az, hogy vele igen sokban egyetértek és sokszor kimondjuk nézeteinket egész őszintén; hanem ha csakugyan ugy volna, hogy mi lelkiismeretlen dolgokat, azaz olyanokat, hol a minister rósz szándéka be van bizonyítva : elhallgatnánk (Zaj a szélső baloldalon.) akkor, ha nem kívánná meg tőlem : én kívánnám meg Csávolszky képviselő társamtól, hogy különvéleményt adjon be ós az ügy állást derítse fel. Mert ha ez csakugyan így van: akkor azt insinuálják a zárszámadási bizottságról, hogy lelkiismeretlen tényeket nem derített fel: ezt pedig a bizottság nevében határozottan visszautasítom mindaddig, mig nem méltóztatik nekem ezt bebizonyítani. Ez igy áll s én kérni fogom a t. képviselő urat, hogy minden alkalommal, ha ily dolgokat fog találni működésünkben: tessék azt a háznak különvélemény alakjában benyújtani. Ez alkotmányos, parlamentalis eljárás; nem pedig azt mondani, hogy a zárszámadási bizottság lelkiismeretlen dolgokkal találkozott s nem hozta azokat a t. ház tudomására. Ezek után ajánlom a t. háznak, méltóztassék a bizottság javaslata alapján a felmentést megadni. Kerkapoly Károly: T. ház! Talán igazat fog nekem adni a t. ház, ha mondom, hogy a szőnyegen lévő s a vita tárgyát képező kérdéshez eddig nem szólanom némi önmegtagadásba került, részint azért, mert személyileg is érdekelve vagyok, részint azért, mert mint azon ténynek alanya, a dolognak egynémely oldalát talán megfelelőbben - bírtam volna felvilágosíthatni, mint azok, kik attól távolabb állanak. S ha mégis eddig vártam : annak oka egyszerűen azon körülmény; mert e kérdésre nézve is alatta állok a házszabályok azon rendeletének, mely egy kérdéshez többször szólanom tilt s igy meg akartam magamnak szerezni a lehetőséget, hogyha több irányú kifogások emeltetnek: legyen módom, alkalmam azok mindannyijának helyreigazítására vagy felvilágosítására. Csávolszky t. képviselő ur első kifogásul azt állítja fel, hogy azokra az alkudozásokra, melyek a katonai kincstár kezén lévő ingatlanokra vonatkozólag, a had és prnzügyministerium közt folytattattak: a pénzügyministert senki sem hatalmazta fel; tette azt a maga tetszéséből a maga oktából. Ha azt mondja, hogy senki sem hatalmazta fel: akkor igaza van; de ha azt is állította volna, hogy semmi sem hatalmazta fel: akkor nem lenne igaza ; mert nemcsak felhatalmazta, de kötelezte is a hivatalos állásával egybefüggött kötelesség, azon kötelesség, melynek elmulasztásáért a minister igenis felelős. Felelős nemcsak azért, ha a törvényt netalán megszegi; felelős nemcsak azért, ha a törvénytől eltérőleg, azon talán túlmenve, vagy innen maradva jár el; felelős nemcsak azért, a mit Prileszky képviselő urnák épen most a t. képviselő urak is megengedtek, ha egy fenyegető kár elhárítására ott, hol a törvény nem adott, nem vesz magának eszközöket; de még akkor is, ha egy kínálkozó haszon elszalasztását lehet neki felróni. Már pedig itt mind a két eset fenforgott volna. Ha azon alkudozásokba belebocsátkozni, a kormány kötelességének nem fogta volna ismerni: felmerülő kár és a kínálkozó haszonnak elszalasztása fenyegette volna az országot. Felmerülő kár fenyegette volna annálfogva: mert emlékeztetem a t. képviselő urakat, kik az 1865—8. országgyűlésnek is tagjai voltak, hogy itt a túloldalról jogosan nehézségül lőn felhozva nem egy esetben, melyben a katonai kincstár oly ingatlanoknak, melyeket a katonaság használatára többé nem szükségelt: ugyanazon kincstár javára darusítását vette czélba. Az mondatott: annak az ingatlannak a tulajdona az országot .illeti. Használatra, kezelésre van adva a katonai kormányzatnak : ámde azt az állam tulajdonjoga meg nem illeti. Avagy csak a magyar kormány volt-e az, melynek ezen hangot itt a teremben nem volt szabad meghallania? .Avagy a magyar kormány volt-e az, melynek nem volt hivatala által reá ruházott kötelessége ezen egészen igaz tételt érvényesülésre' hozni és akarni? Igenis, a magyar kormány kötelezve érezte magát azon kérdésnek átalánosságban, teljes generalitásában felvetésére és megoldására : mi történjék a katonai kincstár kezén levő ingatlanokkal és épületekkel a felmerülhető esetek mindegyikében? Az egyik eset, mely felmerülhet: az, hogy a katonaságnak ép arra az objeetumra feltétlenül szüksége van. Ennél az történik vele, hogy ott marad. Ez nem vita tárgya. A másik szélső eset az, hogy a katonaságnak valamely tárgy feltétlenül fölösleges. Azon utón
