Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.

Ülésnapok - 1875-129

168 128. országos ülés május 11. 1876. ismét nem vádolta a kormányt, hogy maga oko­zott, isten tudja, mily keserűséget és mozgalmat: nem felelek. Mindnyájan tudjuk, hogy mik okozták azt; a t. képviselő ur is tudja. Majd ha részlete­sen vitatni fogjuk a kérdést: ha tetszik, erről is bővebben beszélünk. De egy ellen határozottan tiltakoznom kell és ez az egy az: (Halljuk!) mintha a kormány részéről egyedül lélektani in­dokok hozattak volna fel, a melyekért elfogadja ezen kiegyezést. Én a lélektant nagyon tisztelem és a számtant hasonlag. De midőn valaki azt mondja, hogy én ezt elfogadhatónak tartom azért. mert számszerűleg, mert finanezialiter jobb Ma­gyarországra nézve : akkor ez nem lélektani indok, mert a számoknak a lélektanhoz ós a kedélyességhez semmi köze. Nem lélektani, hanem érdemleges indokokat hoztam fel. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy azt sem fogadhatom el, hogy csupán lélektani indok, ha valaki azt mondja: számot vetettem magammal, meggondol­tam, tehát nem megéreztem, hanem meggondoltam. mik lehetnek a következések az országra nézve az egyik és a másik esetben, és mert ezen ko­moly meggondolás utján meggyőződtem, hogy jobb ha elfogadtatik a kiegyezés, mintha szakítás bekö­vetkezik ; ez — mondom — nem lélektani indok, hanem a mindent komolyan megfontoló hazafias elhatározás, mely lehet téves, de a mely kigunyo­lást nem érdemel. (Elénk helyeslés a középen.) Elnök: A t. ministerelnök ur a beadott in­terpellatiókra a választ megadván, a t. háznak arról kell határoznia: vajon a ministerelnök ur válaszát tudomásul veszi-e ; vagy pedig tárgyalás végett napirendre tűzi ? {Felkiáltások: Tudomásul vesszük.') Úgy látom, hogy a t. ház a ministerelnök ur válaszát tudomásul veszi. (Mélyedés.) Tudomásul vé­tetik. (Felkiáltások : Nem vesszük tudomásai! Mások: Ki van mondva a határozat!) Időt engedtem a vég­zés kimondása előtt a szólalásra; senki nem szó­lalván föl. a végzést kimondottam. (Helyeslés.) A holnapi napon tartandó ülés napirendje .lesz a mai választás eredményének kihirdetése, a zárszámadást vizsgáló bizottság jelentésének folytatólagos tárgyalása az 1872. évi zárszámadás megvizsgálása iránt. Továbbá ugyanazon bizottság jelentése a 30 milliós kölesönről. A holnapi ülés reggeli 10 órakor kezdődik. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. TU órakor.) 129. országos ülés 1876. május 12-én Grhvczv Ká 1 nián elnökiete a 1 a11. Tárgyai: Kérvények bemutatása. Csatár Zsigmond kiadatása kéretik. A még nem alakult bizottságok alakulása sürgettetik. A közigazgatási bizottság bemutatja jelentését a választási tör­vény módosításáról szóló törvényjavaslatról. A könyvtári bizottság bemutatja jelentését a könyvtári költségvetés tárgyában. A svájezi szövetséggel a letelepedések iránt kötött állam-szerződésről szóló szentesitett törvényjavaslat kihirdettetik. A naplőbiráló bizottságba megválasztott tag nevének kihir­detése, Az 1872. évi zárszámadások megvizsgálásáról szóló jelentés részletes tárgyalása tovább foly. A karmány részéről jelen vannak: Bedeko­vich Kálmán, Péchy Tamás, Perczel Béla, S'.éll Kálmán, Szende Béla, Tisza Kálmán, Trefort Ágost. br. Wenckheim Béla. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom A mai ülés jegyzőkönyvét Grulner Gyula jegyző ur fogja ve­zetni, a szólókat egyrészről Beőthy Algernon, más­részről Orbán Balázs jegyző urak szólitandják fel. Méltóztassanak meghallgatni a tegnapi ülés jegyzőkönyvét. Gulner Gyula jegyző: (olvassa a május hó 11-én tartott ülés jegyzökönyvét.) Elnök: A jegyzőkönyv ellen észrevétel nem lévén, az meghitelesittetik. Bemutatom az időköz­ben beadott következő feliratokat és kérvényeket: Krasznamegye köztörvényhatóságának felira­tát, a melynek kapcsában Deák Ferencz nagy hazánkfiának Szilágysomlyón rendezett ünnepélyén mondott gyászbeszéd egy példányát felterjeszti.

Next

/
Thumbnails
Contents