Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-113

113. országos ülés niíírozius 21. 1876. 393 tőségét sem tartom épen kizártnak ; de épen. midőn nem tudjuk, hogy valamely módositvány mily horderejű : akkor annak a következő szakaszokra kiható erejét sem mérlegelhetjük. Ezen nézetemben pedig megerősít a t. előadó urnák okoskodása, a ki inaga fölemlité a szakaszoknak egész sorát, a melyben ő maga bizonyos összefüggést lát, de a melyet ugy magyarázott, hogyha van is összefüg­gés : az nem beható, hanem kiható, a melyekre nézve a 9. §. bár milyen szövegezése nem lesz vonatkozással. Az efféle magyarázat teljes bizton­ságot nem nyújt és a tárgyalásba nyugodtsággal csak akkor menetünk be: ha világos előttünk min­den részlet, a mi egyik vagy másik §-ban benn­foglaltatik. Én tehát a tárgyalásnak valóban szakszerű folytatása érdekében azt hiszem, hogy a tárgya­lásnak egy pár órára való felfüggesztése által nem sokat vesztünk ; ellenkezőleg a tárgyalás érdekében mindenesetre helyesebb lesz, ha meghallgatjuk elébb a központi bizottság véleményét, ez által megnyugtatva többet nyerünk, mint az ügy siet­tetésével. Én ajánlom a tárgyalás félbeszakítását mindaddig, inig a központi bizottság jelentése be nem adatik. Elnök: Méltóztassék a kérdést szavazással eldönteni. Kérdésül azt 'tűzöm ki: kivánja-e a ház a tárgyalást ezen törvényjavaslat többi §§-aira nézve folytatni, igen vagy nem? A kik folytatni kívánják, azokat kérem, mél­tóztassanak felállani. (Megtörténik.) A tárgyalás folytatása a ház által elrendeltetett, a 9. §. pedig visszautasittatik mielőbbi jelentéstétel végett a központi bizottsághoz. Wáchter Frigyes jegyző: (olvassa a 10. és 11. %%-t, melyeit észrevétel nélkül elfogadtatván, olvassa a 12. %-t.) Molnár Aladár előadó: T ház! Azon figyelmeztetést hallottam, hogy a 12. §-t czélsze­rübben lehetne a 13. §. után beilleszteni, miután a 13. §. szól az iskolaszékek teendőiről, a 12. §-ban pedig az van elmondva, hogy minő többség kell az iskolaszékekben a választás és határozat érvényességére, Ennélfogva azt hiszem, ezélszerü lesz a 12. §-t a 13. §. után igtatni. (Maradjon]) Elnök: Ugy látom t. ház, nem kivan a §-ok sorrendjén változtatni. (Helyeslés.) Ha a 12. §. ellen nincs észrevétel, az elfogadtatik. Wáchter Frigyes jegyző: (olvassa a 13 §. í-ső pontját. Elnök : Ha a t. ház elfogadni méltóztatik, jó lesz talán ezen 13. §-t is pontonkint tárgyalni. A szakasz első pontja már felolvastatott. Méltóz­tassanak ahoz hozzászólani. Plachy Bertalan: T. ház! A 13. §. első pontjának 10-dik kikezdéséhez rövid módositvá­KÉPV. H. NAPLÓ 1875—78. V. KÖTET. nyom van, melyet igen röviden leszek bátor indo­kolni. Az emiitett kikezdés intézkedik azon teen­dőkről, melyek az iskolaszéket a községi hatóság­gal egyetértőleg illetik meg. Ilyen, a mint itt felemlittetik, az iskolaépületek javítása és az isko­láknak taneszközökkel való ellátása. Én itt nélkü­lözök egy lényeges intézkedést, mely a gyakorlati életben, különösen a tanítókra nézve igen nagy fontossággal bír s ez a tanítók illetményeinek pontos kiszolgáltatása, mi iránt intézkedni első sorban a községi hatóságnak, a községi iskolaszék­kel feladata. A tanítók jutottak ugyan nálunk bizo­nyos tisztelethez; de pénzhez, fájdalom még nem; a tanítók javadalmazása igen csekély és ezen érték a pontatlan kiszolgáltatás által még inkább gyen­gittetik is. Ha a végrehajtás valamely törvényben decretáltatik : akkor azt azon utolsó közigazgatási foknak feladatává kell tenni, mely a végrehajtásra közvetlenül felügyel ; és így ón a tanítókra nézve igen előnyösnek találnám, ha a törvényben vilá­gosan kifejeztetnék a községi hatóság teendője, a tanítók dijainak pontos kiszolgáltatására nézve, hogy előforduló esetekben a községi hanyag elöl­járókkal szemközt, a tanítók netán orvoslásért folyamodhassanak. Ennek folytán módositványorn így hangza­nék: „A községi Latósággal egyetértőleg intézke­dik az iskolai épületek kellő javításáról, az isko­láknak taneszközökkel való ellátása és a tanítók illetményeinek pontos kiszolgáltatásáról." Ajánlom ezen módositványomat elfogadásra. Elnök: Ezen módositvány ujabban fel fog olvastatni. Gulner Gyula jegyző: (olvassa Plachy Bertalan módositvány át.) A népiskolai hatóságok­ról szóló törvényjavaslat 13. §-ának 10-dik bekez­dése következőkép szövegezendő: „A községi ha­tósággal egyetértőleg intézkedik az iskolai épüle­tek kellő javítása, — az iskoláknak taneszközökkel való ellátása- és a tanítók illetményeinek pontos kiszolgáltatásáról." Berzeviczy Egyed: T. ház! Én a 13. §. első pontjának 7-dik bekezdéséhez vagyok bátor módosítványt ajánlani. Ott tudniillik az mondatik, hogy a mulasztók szülői vagy gondviselői első íz­ben megintetnek, másodízben pedig a mulasztások jegyzéke legalább minden két hétben a községi elöljáróságnak a büntetések végrehajtása végett beküldendő. A kik t. ház, ismerik a viszonyokat a falukban, főleg a felső vidéken, tudják, hogy mily kis községek vannak és a községi elöljáróságoknak alig van azon tekintélye, hogy a mulasztókat megbüntet­hetnék ; czélszerübbnek tartanám tehát, ha a kis falukban vagy praecisebben, a nem rendezett ta­nácsú községekben, ezen büntetések nem a községi elöljáróság által lennének teljesitendők, hanem a 50

Next

/
Thumbnails
Contents