Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-105

242 105 országos ülís tnárezius 0. 18*6. az már el van veszve; de. hogy azután még többet veszítsünk : ezt belátni nem tudom. Ez ép oly gazdálkodás, mint mikor a kártyázó elvesztett pénze után megy. Ha megvannak azon vasútnál az elemek, a melyek lehetővé és valószínűvé teszik, hogy valaha jövedelmezni fognak és e ezélból tétetik meg a kiadás : ezt értem; de hogyha nincsenek meg azon elemek: akkor nem segíthetnek azon a vasúton ; mert azon összeget néhány év alatt elköltik és a vasutak megint ott lesznek, ahol most vannak, az állam tehát újra és újra előlegezhet, újra és újra költségeket tehet a nélkül, hogy ezen a vasúton segítene. Azt mondja a minister ur, hogy az első erdélyi vasútra nézve a kormány administrativ utón helyben hagyta a költségeket a piski-petrozsényi kőszén-szállitás szempontjából. Akkor kilátás volt arra, hogy a piski-petrozsényi kőszénnek nagy jövedelme lesz. Most azonban erre többé nem lévén kilátás : nem lehet ezen kiadásokat megtenni. Ezt a kormány a maga belátása szerint tette; de hogyha a kormánynak tetszett előlegezni az állam pénzét, azt hívón, hogy az jó speculatió lesz: ám tessék azt akkor a maga felelősségére tenni; de azt a törvényhozás beleegyezése nélkül nem lehet tenni. A piski-petrozsényi kőszent illetőleg én ugy tudom, hogy akkor volt egy vállalkozó, a ki mesés árakat ígért az akkori pónzügyministernek azon kőszénért és a minister szépen felült neki, mert azt hitte, hogy ez milliókat fog jövedelmezni. Nem vette figyelembe azon, az egész világon elismert axiómát, hogy különösen oly első szükségleti czikknól, mint a kőszén, az árnak meg kell felelni a czikk consum értékének: mert különben nincsen keleté. így történt azután, hogy a kőszenet az állam részére megváltották mázsánként 50 krajczárjával, a mit teljesen nevetségesnek tartanak s csodálkoznak, hogy találkozott Európában minister, a ki azt hiszi, hogy ilyen áron egy kőszénbánya jövedelmezhetővé válhatik, annál kevésbbé, hogy még ezenfelül a vasút jövedelmezővé fog tétetni: mert akármely országból hozathatnak kőszenet és az minden esetre olcsóbb lesz, mint az, melyet innen vesznek. Hogy lehet azután reményünk arra, hogy ez kiállhatja a versenyt? Ily speculátiókra alkalmazzák az ország pénzét és azt követelik, hogy ezt a törvényhozás egyszerűen csak registrálja, és az egész terhet az államra rója. Ha ily igénynyel lépünk a törvényhozás elé : méltóztassanak megengedni, lehet a kormánynak más czélja, de az államháztartás rendezése nem czélja. Azt mondja a minister ur, hogy a legtöbb vasútnál előre lehetett látni, hogy a beruházási összegek nem lesznek elegendők a forgalmi eszközök beszerzésére; de a törvényhozás nem szavazott meg többet. Engedelmet kérek, ha a kormány csak 50 ezer forintot kór : akkor a törvényhozás többet meg nem szavaz. De ha a kormány azt mondta volna, hogy ezen vasútra a végből, hogy azon jövedelmet behozhatja, a rnely szükséges, hogy a garantirozott összeg bejöjjön, szükséges nem 50, hanem 100 ezer frt és ha a törvényhozás mégis csak 50 ezer forintot szavazott volna meg: akkor mondhatná a minister ur, hogy a kivánt összeg nem szavaztatott meg. Most azonban a feleiősség nem a törvényhozást, hanem a ministeriumot éri ; különben nem a mostani ininistert, mert a legtöbb vasutat ő is ellenezte velünk ; de éri azon kormányt, melynek előterjesztésére azon vasutak megszavaztattak. De másfelől az nem lehet, hogy az előbbi kormányok bűnei és mulasztásai azzal tétessenek jóvá, hogy az államra ily terheket és költségeket hárítanak. Azt mondja a minister ur. hogy hiszen visszafizetik a nagyobb jövedelemből. De hogyan fizetik vissza az oly vasutak, melyeknél a jövedelmezőségnek elemei sincsenek meg? S aztán vannak olyan vasutak is, melyek a fennálló körülmények közt még a segély mellett sem fogják behozni a biztosított kamatokat. Ezen vasutakra még nagyobb költségeket tenni, mint előbb mondám : nem lenne egyéb, mint uj kiadás minden haszon nélkül. A mi a keleti-vasut kérdését illeti, azt mondja a minister ur, hogy ezen vasút helyzete zavaros lévén, a kormány időről-időre nagyobb összegeket előlegezett, még pedig, mert e társulat hitele igen rósz volt, egyenesen az állam pénztárából s ha most ezen összeget nem adjuk meg: akkor az előlegezett összegek is veszélyben vannak. Én megvallom, hogy e kijelentés egészen uj előttem. Én azt hittem, legalább a törvényhozás elé ugy volt az ügy terjesztve, hogy akkor, a mikor azon hires másod prioritások kibocsáttattak: ez azért történt — legalább így volt indokolva az illető törvényjavaslat, — hogy abból az állam által adott négy millió forintnyi előleg is visszatórüljön. Ezen előleg, a mint én tudom, visszatérittetett; tehát visszatóritietett a 4.000,000 forint is: ha csak azóta uj összegek nem adattak, a mi, ha megtörtént volna, részemről igen könnyelmű eljárásnak volnék kénytelen nevezni; mert a keleti-vasut ügyei a nélkül is oly bonyolultak voltak, hogy annak a tett tapasztalatok után is ujabb előlegeket adni valóban oly valami, mit a minister saját felelősségére ugyan tehetett; de az állam rovására nézetem szerint soha. [Helyeslés a szélső bal felöl.) A mi azt illeti, hogy a keleti-vasut botrányos ügye nincs ezzel összefüggésben ; ez akkor is mondatott, mikor a másod prioritások által az