Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-100

180 100. országos ülés márezius 2. 1876. Ugyan kérdem, hogy ily üzlet a forgalom érdekében van-e? Kérdem, melyik bank vagy kereskedő fog ily üzletbe bocsátkozni; de melyik váltótulajdonos fogja magát annak kitenni, hogy mihelyest a váltón túladtam: abban a perczben ellene a viszkereset megindittassék ? De hiszen ez utóvégre értelemmel nem bir. Ha csak ugyan vannak viszonyok, egyszer-másszor minden 10,0U0 váltó közül egyszer : azt ép ugy elérheti az illető forgatót, ha maga bocsát ki egy váltót ugyanarra, a ki forgatta látra, az azután megy és befogja mutatni és ha bízik, hogy kifog fizettetni, kiállítja a látra szóló váltót, melynek fizetési napja letelvén, fedezetül leteheti, rendelkezésére bocsáthatja az elébbi váltót. De engedelmet kérek, azok a váltók, a melyek lejáratkor be nem váltattak : azok rendszerint egyszeri bemutatásra sem szoktak beváltatni és ez alapon azon theoria, hogy azért forgatja, mert bizik, hogy be fog váltatni : nagyon megingattatnék; mert a szakasz szerint oly váltó is forgattathatnék, mely már praesentálva volt, mely már meg volt óvatolva négy nap előtt, mely már be volt pörölve, melyben az illető elfogadó már el volt marasztalva és melyben a törvény szerint teljesittetetett is a végrehajtás, teljesen sikertelenül kiséreltetett meg. En tehát megvallom, hogy minden egyébtől eltekintve már csak azért sem szeretném ezt a váltótörvénybe felvétetni, mert a forgalom ezt nem szükségli. Vannak más országok is, melyekben a váltóforgalom igen nagy és a váltóhitel oly nagy, a minő még nem tudom : mikor lesz nálunk és mégis ezen országok nagyon jól tudnak e nélkül is boldogulni. A közönséges váltórendszabályt kivéve, ily intézkedés tudtommal egy törvényben sem foglaltatik. Az angol, franczia és amerikai jog nem ismeri a lejárat utáni forgatmánynak azon hatályát, hogy a forgató ez által váltójogilag legyen kötelezve. Az olasz Codice di commersio 224-dik czikkében, a hollandi kereskedelmi jog 134. czikkében, a portugali váltójog 40. czikke, a spanyol kereskedelmi jog 474. czikke, a brazíliai váltójog 364. czikkében határozottan az ellenkező van kimondva; határozottan az ellenkezőt mondotta ki eddig mindig — és nézetem szerint mindenkor nagyon helyesen — a magyar judicatura is, melytől ok nélkül eltérni valóban nincs szükségünk. Vélekedésein szerint azonban mindezek nem lennének talán elegendő indokok arra, hogy kitöltsük ezen a gyakorlati életben nem szükséges dispositiót: hogyha ebből a legnagyobb veszélyek nem háromolhatnának a váltó forgatmányosra. Ezt azonban nem szükséges bővebben indokolnom ; csak egy pár példát fogok felhozni, melyből ki fog tünní, hogy e §. dispositiója visszaélésekre mily könnyen mily nagy mértékben használtathatik fel. Valaki egy váltó birtokában van, melyből mint elébb megjegyzem, ki nem tűnhetik, hogy óvatolva volt-e már vagy nem. Pénzt akarván rá szerezni, elmegy valakihez és azt mondja: itt van nekem édes barátom egy váltóm, escomptirozd nekem, s csak „en passant" teszi hozzá: ezen váltót nem óvatoltam a kibocsátó ellen : mert a kibocsátónak ugy sincs semmije ; hanem az elfogadó jó. A felszólított megbízik ebben az előadásban, tudja, hogy ha már most ón rám forgatja a 14. §. egyik intézkedése szerint: a váltó kötelező lesz, ennélfogva bizva az elfogadóban, de bizva főleg bennem, mint a ki szintén kötelezett volnék: a váltót el fogja fogadni és azután tovább forgatással a két évi határidő alatt átmegy a negyedik ötödik kézbe is s mindenki azt hiszi, hogy a lejárt váltó a kellő időben nem óvatoltatott, tehát annak alapján a további forgatók kötelezettségben vannak. Midőn azonban praesentálja az elfogadónak és az nem fizeti ki: akkor bepereli a többi forgatókat és azok előállnak az óvással ós azt mondják mi nem vagyunk kötelezettség alatt, mert ezen váltó meg van óvatolva. Es ez oly körülmény, mely már a váltón kivül történvén, igen nehezen bizonyítható ; de ha be is bizonyittatik : visszaélést csak az első forgatmányosra nem pedig a későbbiekre foglal magában. Es még gyakrabbi veszély áll abban, hogy az ilyen váltó az üres, a nem keltezett forgatmányoknak lejárat utáni kitöltésére érvényesítésére, s a visszaélésre egészen tág kaput nyit. Méltóztassék már most képzelni azt, hogy van egy váltó, melyet igen óvatos emberek irtak alá, most óvatos ember váltót alá nem ir máskép, mintha az összeg és lejárat kitéve nincs. Biztak a magyar jogban, tudták, hogy ezen forgatmánynyal ők csak a kitett határidőig vannak kötelezve, mi történik most ? Az illető hitelező lejáratkor elmulasztotta a váltót óvatolni; mit kell már most neki tenni, hogy ezen mulasztása daczára még három évig viszkereseti joga meg legyen, a melyet a törvény három hónapra korlátoz, ós a lejárattól két nap alatt felvett ovatolástól akar függővé tenni ? Egyszerűen az, hogy a legfelső forgatmányt lejárat utáni forgatmányosnak tünteti és akkor a 14. §. értelmében minden további forgatmányos kötelezett; bemutatja a váltót, azt beperli és a váltónál könynyen bánnak el az emberrel; az ellenkezőt bebizonyítani pedig nagyon nehéz, sokszor lehetetlen, s igy valamennyi ellen fogja érvényesíthetni a váltót, Az mondathatnék ez ellen, hogy ezen viszszaélós nem a lejárat utánni forgatmánynak, hahanem az üres forgatmánynak tulajdonítandó, és ebből azt kell következtetni, hogy el kell törülni az üres kelet nélküli forgatmányt: mert a visszaélés ebből van.