Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.
Ülésnapok - 1875-70
TO országos ülés január 15. íH'Hi. :>i hjelynek teljében ugy sem bővelkedünk, elaltatik: •— bizony több mint statusférnui erő. csaknem csoda kell hozzá, hogy az életerősen, újjá virulhasson, (Elénk helyeslés a középen.) Bn tehát, t. ház! mindezen okok alapján, nem az ő javaslatukat, hanem a minister által beterjesztését fogadom el. Elfogadom nem azért, hogy annak ad absurdum vitele által az ellenkezőt érjem el. Nem tudom :yan-e valaki a házban, ki ezt akarja; de ha volna, igen politikátlanul, igen helytelenül cselekszik. Elfogadom azért: mert nézetem szerint helyes irányban indítja meg közigazgatásunk javítását; elfogadom azért, mert alapjai helyesek és maradandók: mert kitűzött czéljait, habár különböző mértékben, de valósítja, és mert daczára annak, hogy összeszerkesztésére és talán hatáskörének részleteire nézve eltérő véleményben vagyok, nem tehetem függővé szavazatomat ezen egyéni nézetkülönbségektől; hanem ezen helyes és jó irányban megindult javaslatot támogatom és mert azt ugy tekintem mint első lánczszemét közigazgatási szervezetünk következetes alapon nyugvó kiépítésének, mert ebben a részben tevékeny munkát várok a kormánytól és pedig ezen kormánytól legközelebb: azért e javaslatot elfogadás végett a t háznak is ajánlom. (Élé/uk é$ hosszan tartó helyeslés és éljenzés) Elnök : T. ház ! Kívánatos lenini ugyan, hogy a különben is hosszura nyúlt vitát tovább folytathatnók, miután még többen vannak felírva és a. tárgy fontossága miatt senkit szólási jogában korlátozni nem lehet; de miután már fél 2 az óra, s így itt az idő, melyben az interpellatiók megteendők, sajnálattal ugyan, hogy egy negyed órával korábban kell az ülést bezárnom, kérem a t. házat, méltóztassék Orbán '"Balázs képviselő ur bejelentett interpellátióját meghallgatni. B. Orbán Balázs: T: képviselőház. Az igen tisztelt kormányelnök úrhoz vagyok bátor egy interpellatiót intézni a lehető rövid indokolással. T. ház! Nincsen talán nemzet e világon, mely saját fajának pusztulása és beolvasztása iránt oly vétkes és fatalistieus közönynyel viseltetnék mint a magyar. Három századon át Bécs absolutismusa, mely nemzetünkben egy nyakas és meghódithatlan fajt látott, minden téren irtó liarczot folytatott ellenünk. Harcz idején egész vidékek magyar lakossága pusztíttatott ki Dsingisztkáni kegyetlenséggel, később mesterkélten olvaszták be más nemzetiségek közé. s Bécsben székelő, vagy onnan önhasznukat leső dicasterialis kormányközegeink azt engedték tenni. Most azonban nemzeti felelős kormányunk van, melytől jogosan megkövetelheti a nemzet, hogy a minden irányban tért foglaló nemzetiségi aspirátiókkal szemben fedezze nemzeti életünket; de fájdalom e téren még most is a vétkes önelhagyottság fatalismusa uralg, s az történik, hogy országunk déli részében a magvar szülők tanköteles gyermekeiket szerb és német iskolákban — kénytelenek neveltetni ; az történik, hogy a székely kivándorlást tagadjuk, hogy azon ne kelljen segíteni. Hétfalusi testvéreinket szemeink előtt jövevények kergetik ki e hazából, hogy ma-holnap ezen 25000-nyi magyar népnek még magva is kivesszen e hazából. Szótalan nézzük, hogy künlévő csángó testvéreink százezrei, — kiknek templomai és iskoláiból is ki van már az anyanyelv küszöbölve — egy generatio alatt nyomtalanul letűnjenek. Ez t. ház ! az önmarczangolásnak, a vétkes öngyilkolásnak oly fájdalmas jelenete, melyet szó nélkül hagyni nem lehet, s én bátor vagyok a t. kormányelnök ur becses figyelmét és hazafias érdeklődését a fennebb érintettek mellett fölhívni sok ezer oly magyar honpolgár megmentésére, kiket minden anyagi áldozat nélkül egyszerű közbenjárása által vissza adhat e hazának. Ugyanis 1849 után, midőn c haza ezredéves alkotmánya letiportatott, midőn a haza fiait törvény ellenére hurczolták idegen hadseregbe: hazánk minden tájairól, de főleg határszéli részeiből s így a Székelyföldről is, az erőszakos besoroztatás elől igen sokan menekültek a szomszéd fejedelemségekbe s kelet távolabb vidékeire, mit fokozott azon remény, hogy kimenekülve eltiprott hazájuk szabadságának visszavívására hittek közreműködhetni. Én most, midőn az általános fegyverviselés és hadkötelezettség elve törvénybe iktattatott, most a midőn az ujonezokat az ország törvényhozása szavazza meg, a katonai szolgálat alól való önkivonást elítélem már csak azért is, mert a haza minden fiát hadkópessé tenni óhajtom: ámde nem jöhetnek ily megbirálás alá azok, kik az ország törvényeinek és alkotmányának eltiprásáyal szemben, a nemzet által adoptált passiv ellentállás alapján hazafias erényt gyakorolva vonták ki magukat az önkény üldözései elől. Ezeknek száma pedig, a mint közelebbről a hírlapokban közlött levelek tanúsítják, csak Romániában több ezerre. megy; de telve van velők—mint személyes tapasztalataim alapján meggyőződtem — Konstantinápoly, Egyiptom s egész kelet ily menekültekkel, ugy hogy az ily módon künrekedt magyar honpolgárok számát minden túlzás nélkül G —8000-re tehetjük. Ezek már mind időtöltött, katonai szolgálatra képtelen, népes családokkal biró s többnyire vagyonos üzérek, kereskedők, iparosok, kiket nem életmódkeresés, hanem a haza szent szerelme a magyarnál örökre fennmaradó honvágy fájó érzete vonz ide vissza; ők e hazának hasznos polgárai s vagyonának gyarapítói lennének. Ok mindnyájan vágynak ide vissza, egyenkint is folyamodtak a belügjuiiinisteriumhoz, — -magam is
