Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-87

87 országos ülés február 11. 1876 335 a másiknál, miután a végrendeletek érvényében 1 comparatio legalább tudtommal nem létezik. A kérdés azonban a vita folyamán nem igy lett feltéve. Hanem talán épen én voltam a ki kérdezte, hogy miért tétessék ki egy sajátkezüleg írottnak és aláirottnak bebizonyított, tehát az örökhagyó kétségtelen végakaratát tartalmazó végrendelet érvénye még a meghiúsulás veszélyének, csak a miatt, hogy például a meghívott tanuk egyike valaha büntetve volt, vagy nem töltötte be a 18. évet, vagy nem volt a másik tanúval egyszerre jelen. Ez volt a kérdés, ez volt az az érv, melyet én a holograph végrendeletek mellé megkívánt két tanutói eredhető veszély gyanánt felhoztam. Erre a Somssich Pál igen tisztelt képviselő ur által feltett kérdés sem feleletet, sem czáfolatot nem tartalmaz. Második ok, a miért én még szükségesnek tartom visszatérni az előadó ur azon állítására, hogy a két tanú a végrendelet érvényének biztosítására szolgál: abban áll, hogy nézetem szerint ezen biztositásnak feltevése a törvényjavaslat jelen szövegezése szerint határozottan téves. A törvényjavaslat szerint e két tanúnak nem az a hivatása, hogy a végrendelet szövegének, ki által lett irása felett magának meggyőződést szerezzen és nem hivatása, hogy az írásnak a végrendelkező által sajátkezüleg tételét bizonyítsák. A tisztelt igazságügyminister ur és az előadó ur kifejezést adtak annak, hogy a tanuk a végrendeletnek a végrendelkező által sajátkezüleg lett írására és aláírására nézve, a végrendelkező az iránti nyilatkozatából fogják a tudomást meríteni, s ennek alapján fogják azt bizonyítani. Bocsánatot kérek az igen tisztelt minister úrtól, de az egész törvényjavaslatban sehol egy betű utalás sincs arra, hogy a végrendelkező ezen nyilatkozatot meg fogja, hogy azt neki meg kell tenni ; az a feltevés tehát, hogy e nyilatkozat még is meg fog tétetni: nincs r a törvényből merítve. És igen helyes, hogy ilynemű utalás a törvényben nincs : mert ez utalás nem volna egyéb mint szentesítése az előadó ur által tegnap e részben előadott ős szerfelett téves nézetnek. Az előadó ur ugyanis azt mondotta, hogy a végrendelkezőnek a tanuk előtt tett abbeli kijelentése, miszerint a végrendeletet ő sajátkezüleg irta és aláirta, olyan bizonyítéka e tények valóságának, mely mint beismerés a jogbölcselem Ítélőszéke előtt is megáll. Bocsásson meg tisztelt előadó ur; de ón azt hiszem, hogy nem ezt akarta ő mondani, mert ha valóban ezt akarta volna : akkor igen nagy tévedésben volna; a mit róla fel nem tehetek. Bocsásson meg tisztelt ház, ha e kérdés felett még egy pár perczig igénybe kell vennem figyelmét; de ugy vélem, most értem el a dolog leglényegesebb pontjára. # A jogbölcselem igaz hogy nagy és jelentékeny hatálylyal ruházza fel a beismeréseket; de e hatályok között nagy különbség van a szerint, a mint a beismerés perben bíróság előtt, vagy peren kívül és bíróságon kívül történik. A perbeli beismerésnek hatálya van, hogy a beismert tény és jog még .valótlansága esetében is valónak tartatik és tehát fictiv igazságot állit fel. A peren és bíróságon kívüli beismerés ellenben csak addig szolgál a beismert ténynek bizonyítékául: míg az ellenkező be nem bizonyittatik. No már most lássuk a beismerések melyik nemében kívánja az előadó hasonlítani a végrendelkezőnek a tanuk előtt netalán tett kijelentését, miszerint a végrendeletet ő sajátkezüleg irta. Ha tegnapi hallomásomnak és a gyorsírói naplónak hinni mérnék: ő e kijelentést a bíróság előtti beismeréssel egyenlő hatályúnak vagy is teljes bizonyítéknak tekinti. Ha ez így volna : tudja-e tisztelt ház, mi következnék ebből ? Semmi más, mint az, hogy minden végrendelkező, habár végrendeletét nem maga irta: szükség esetében elő hivna két tanút, s előttük egy iratot felmutatva kijelentené, hogy az az ő sajátkezüleg irt és aláirt végrendelete, s egy ilyen bizonyító clausulát a tanukkal aláíratna. A Horánszky előadó ur beismerési elmélete szerint e végrendelet érvényre emelkednék: mert hisz a tanuk a végrendelkező kijelentését a legjobb lelkiismerettel igazolnák, s ha e kijelentés a perbeli beismerés hatályával bír: akkor a valósággal ellenkező tényt a valóság érvényére emelé, vagy is az igen kézzel irt végrendeletből is holograph végrendelet lesz; holott pedig a törvény világos intentiója szerint e végrendelet érvénytelen : miután az tényleg nem sajátkezüleg Íratott s annál nem volt négy tanú jelen. Hogy ha pedig az előadó ur a beismerések másik nemének a peren és bíróságon kívül történt beismerésnek hatályával bírónak tartja a végrendelkezőnek szóban forgó kijelentését: akkor egész tisztelettel kérdem, hogy mit nyert vele ? E beismerés nem egyéb mint jogvélelem, mely az ellenkezőnek bebizonyítását nem zárja ki; tehát utat nyit arra, a kikerülni óhajtott lehetőségre, a minél roszabb a tanunélküli holograph végrendeletnél sem történhetett volna, hogy tudniillik a törvényes örökös pert indít a végrendelet ellen, mely pernek tárgyát sajátkezű írás és aláírás valódisága fogja képezni ugyan azon bizonyítékok alkalmazása mellett, mintha a tanuk ott sem volnának. Itt áll tehát tisztelt ház, a holograph-végrendelet két tanujának az a biztosító hatálya, melyet némelyek oly nagyra becsülnek. T. ház! A ki a holograph végrendelet fogalmával egészen ismeretes, annak tudnia kell azt is, hogy ezen végrendelkezési alak mellett lehe-