Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-86

322 86. orszUgos ülés február 10. 1876. rolnak, midőn azt magányos szobában egymaguk végzik, mint midőn azt bizonyos ünnepélyességgel tartoznak tenni. De, t. ház! én erkölcsi hatását is látom annak, hogy a sajátkezüleg irt és aláirt végrendeletek készítéséhez legalább két tanú jelenléte legyen szükséges. Ez az actus kétséget nem szenved, hogy az emberi élet legfontosabb actusa. Abban, hogy ehhez két tanú jelenléte kívántatik: én bizonyos ünnepélyességet látok és méltóztassék elhinni, hogy ezen ünnepélyesség igen nevezetesen fog hozzájárulni ahhoz, hogy a végrendelkező gyakran az illetéktelen beavatkozástól megmenekülve és ezen ünnepély által kötelesség érzete mintegy fölébresztetvén, igazságosabban fog intézkedni különösen azokról, kik a természet törvényeinél fogva ő hozzá legközelebb állanak. (Helyedés.) Már pedig, t ház, én azt hiszem, hogy ezen momentum mégis figyelmet érdemel. De t. ház! eddigi törvényeink az élők közt támadt jogügyletek fölött kötött szerződéseknél is bizonyos alakiságot megkívánnak és mintegy ahhoz kötik az illető okmány érvényességét vagy érvénytelenségét. Nem hiszem tehát, hogy a midőn egy végrendeletről van szó, melynek hatálya oly igen fontos és oly nagy horderejű: a törvényhozás minden alakiságtól eltekinthetne oly végrendeleteknél , melyeket a végrendelkezők sajátkezüleg irtak ós aláirtak. Nem fogadhatom el a t. képviselő urnák azon állítását, hogy ezen intézkedés a végrendeleti szabadságot fogná korlátozni; de meg vagyok tökéletesen győződve arról, hogy igen sok visszaéléseknek fog gátat vetni. Ezeknél fogva kérem, hogy méltóztassék, a t. ház az 1. §-t ugy a mint van elfogadni. (Elérik helyedéi a középei/.) Antal Gyula: T. ház! Én megvallom, hogy midőn törvényt alkotunk, legelőször is azt nézem, hogy az eddig nálunk gyakorlatban volt jog szolgáltat-e nekem kiindulási pontot, vagy sem. Es ha e kérdést felvetem magamnak, azt mondom, hogy igen: találok egy törvényt, a mely nekem kiindulási pontot nyújt és ez az 1715. XXVII. törvényczikk. Ha egyszer megengedjük azt, hogy valaki végrendeletet alkothasson : igen természetes, oly intézkedéseket kell tennünk, hogy ha már a végrendelet meg van, ha a végrendelkező akaratát nyilvánította, hogy ezen akarata szent és sérthetetlen legyen. Ugy hiszem, hogy ezt a t. ház tagjai is helyeslik. Tudjuk azt, hogy igen különbözők voltak a végrendeletek alaki kellékei; tudjuk, hogy a nemes emberre nézve 5 tanú kívántatott; tudjuk, hogy a nem nemesekre 3 tanú, a városi polgároknál 2 ; de tudjuk a gyakorlati életből , hogy a mennyiben valaki be tudta bizonyítani azt, hogy a helybeli szokás esak 2 tanút kivan: azt is elégségesnek fogadták el a felsőbb bíróságok. Én ugyan azt az álláspontot foglalom el, melyet a t. igazságügyminister ur elfoglal: mert én nem a tulságokat szeretem a törvényhozásban, hanem a középutat. A középút ós a czél, hogy a végrendelkezöuek akarata megtartassék, az által érhető el: hogy ha csakugyan valami formalitás meg van szabva a törvényben ós így én azon rendelkezését a törvénynek, mely az 1. §. 1-ső pontjában áll, magamóvá teszem és elfogadom; elfogadom főleg azért, mert ismerem a mi viszonyainkat és tudom, hogy igen gyakran történik meg az. a mit a t. igazságügyminister ur mondott, hogy elsikkasztatnak a végrendeletek; ily esetekben legalább ott van a két tanú, a kiknek bemondására a vizsgálat megindittathatik. Ami Bokros igen t. képviselő ur érveit illeti, azok a maga álláspontjából igen helyesek; hanem mikor a hamisitásokat látjuk: akkor be kell vallanunk, hogy még sem a gyakorlati életből szólott, mert tudjuk azt, hogy Magyarországon a községi bizonyítványoknak legalább 9

l0 része hamis. (Éflev mondások.) Bocsánatot kérek, az ugy van, mert az, a kinél a pecsét áll: aláírja a maga és a többieknek nevét is. így van ez a gyakorlati életben. Ami a §-nak 2. részét illeti: ebben az van mondva, hogy minden egyéb esetben 4 tanú kívántatik a végrendelkezéshez. Ezen intézkedés megbirálásánál, t. ház! én ismét csak a törvényeket veszem zsinórmértékül. Ha nálunk azon egyéneknek meg volt engedve, a kik írni-olvasni nem tudtak, nem nemes embereknek főleg, hogy 3 tanú előtt végrendeletet alkossanak, ha egyátalában az 1715. évi 27. törvényczikk értelmében minden kivétel nélkül a végrendeletnél eddig volt három tanú; ha tekintetbe veszem, hogy az osztrák polgári törvénykönyv nálunk érvényben volt, Erdélyben ós Horvátországban jelenleg is érvényben van ós a szerint három tanú kívántatik: akkor azt hiszem, hogy a nálunk fenforgó viszonyokat tekintve nem négy. hanem három tanú szükséges. Még pedig egy okuál fogva. Tudjuk jól , hogyha például végrehajtásra megy az ember: a községekben alig talál embert otthon. Tudjuk jól, hogy a honpolgárok akkor szoktak végrendelkezni, midőn a betegség már igen kifejlett. Az a kérdés már most: neki a törvény megadja a jogot, hogy végrendelkezhessek; de nem kaphat annyi embert, mert nincs. Tehát a gyakorlati élet az, mely megmutatja nekünk, hogy mennyi tanú kívántatik. Ezt czólozza azon módositvány, melyet beterjesztek, tudniillik hogy 4 helyett három tétessék. A mi jogunk még akkor is szigorúbb lesz, mint az osztrák polgári törvénykönyv • mert a sze-