Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-84

280 84. országos ülés február 8. 1876. nister urat méltóztassék ehhez hozzá járulni, a t. házat pedig, hogy méltóztassék indítványomat el­fogadni. (Helyeslés.) W ächter Frigyes jegyző: {olvassa a mó­dositványt.) „A törvény 8. §-a kihagyandó." Széll Kálmán pénz ügymini ster: Én ré­szemről ezen szakaszt, főleg annak czélzatát indo­kolhatónak tartanám : mert hiszen nálunk — valljuk meg mindnyájan — az oly intézkedések nem fölös­legesek, melyek czélja a rend fenntartása és az, hogy minkenki rendesen annak idején végezze el dolgát. Mégis, minthogy e § kihagyása esetében veszélyeztetve nem látok semmit és különben is körvonalozva látom az előbbi szakaszokban azon intézkedéseket, melyeknél fogva kellő időben kell a bejelentésnek történnie: a magam részéről nem ellenzem azt, hogy a 8. %. kihagyassók. (Helyelés.) Miklós Gyula: Juhász Mihály képviselő­társam inódositványát pártolom, ugyanily módo­sítást szándékoztam magam is beadni, miután azon­ban ő indokolta módositványát és a pénzügymi­nister ur azt elfogadta : elállók a szótól. Király Alajos: Én is elállók a szótól. (Éljenzés.) Elnök : Azon képviselő urak. kik e szakasz­hoz magukat felíratták, mmtán a pénz ügy minist er ur a módositványt elfogadta: elállottak a szótól. Remete Géza: Én nem állok el. (Hosszas zaj. Eláll! Eláll!) Elnök: Méltóztassanak a képviselő urat meg­hallgatni. Remete Géza: T. ház! Igen sajnálom, hogy Juhász képviselő ur indítványát, melyet a minister ur s mint látszik a t. ház. vagy többsége is elfogadni kivan, el nem fogadhatom. Igazságosnak tartom azt az elvet és nézetet, hogy rnikoi a köz­ség elöljáróság hibázik : akkor ne bűnhődjék a be­jelentő. Méltóztassék a t. ház az érem másik olda­lát is megtekinteni. (FelkiáltásoK Eláll l) Lehet-e az államot büntetni azzal hogy — ha a község által választott elöljáróság hibát követ el: — foly­tonos rendetlenséggel és zavarral küzdjön. Itt bi­zonyos határidőt a bejelentésre meg kell állapí­tani. Az előbbi §. ezt megállapította. Ha most megengedjük, hogy ily hibák elkövettethessenek, hogy később is történhessenek bejelentések: akkor folytonos rendetlenséget fog ez előidézni, s ehhez én sanctiómat nem adhatom. Elnök: Méltóztatik a t ház a 8. §-t a pénz­ügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni. (Nem fogadjuk el!) Ugy látom, a 8. §. nem fogadtatik el, ós a szerint elfogadtatik Juhász Mihály képvi­selő ur javaslata, kinek indítványába a pénzügy­minister ur is beleegyezett, hogy a 8. §. kiha­gyassók : (Helyeslés.) ki fog hagyatni és e szerint a többi §§. száma is változni fog. Tombor Iván jegyző: (olvassa a 9 %-t.) Mocsáry Lajos: T. képviselőház. Én azt, hogy olyan nagy terjedelmű helyiségek tulajdono­sai, milyenek a szállodák, vendéglők tulajdonosai, hogy a kereskedők, gyárosok, szállítók felelősekké tótessenek mindazért, a mit az ily nagy kiterje­désű helyeken a nagy személyzet egyes tagjai elkövethetnek a dohány csempészet tekintetében: nem tartom az igazsággal megfelelőnek. Itt ugyan­azon tekintet áll fen, melyet az előbbi szakaszra nézve Juhász képviselőtársam felhozott és mely­nek helyet adott a maga részéről a pónzügymi­nister ur is t, i. hogy mások hibájáért senkit igaz­ságosan büntetni nem lehet. Azért, hogy valakinek saját lakában saját szobájában más senki által ne követtessók el dohánycsempészet: lehet a lakás tulaj­donosát kérdőre vonni; bár sok esetben akkor sem lesz igazságos a tulajdonost érő büntetés. De hogy az olyan nagy kiterjedésű helyiségek tulajdonosai, mint a minők a gyárak, szállodák vagy szállító üzletek, felelősek legyenek azért, a mit ott mások elkövetnek, pl. az oda bejáró házalók üzérek: ez az igazsággal össze nem fér. Ebből a szem­pontból és hivatkozva arra, a mi az előző §-ra nézve megtörtént, bátor vagyok indítványozni e §. kihagyását. (Helyeslés a szélső balon) Orbán Balázs jegyző: (Felolvassa a Mo­csáry Lajos indítványát.) a dohányjövedékről szóló törvényjavaslatból a 9-ik §. kihagyandó. Széll Kálmán pénziigyininister: T. ház! Azon módositványt, melyet Mocsáry Lajos t. kép­viselő űr benyújtott, ón részemről nem fogadha­tom el. Méltóztassanak elhinni a t. képviselő urak, én ebben a törvényjavaslatban ezen §-ra helyezek kiváló nagy súlyt, minden esetre ezen §-t tartom azok egyikének, a melyek intézkedései hivatva vannak a csempészet megakadályozása körül nagy hatást gyaKorolni. Ha igazán, komolyan akarjuk, hogy a dohánycsempészkedés lehetőleg meggátol­tassák Magyarországon: ha komolyan akarjuk, hogy a még ma is botrányosan űzött csempósz­kedés megszűnjék: méltóztassanak elhinni, ezt bizonyos szigorai járó szabályok nélkül elérni nem fogjuk; és ha épen azon helyiségekre és azon egyénekre nézve, a hol ós a kik által leginkább történik a csempószkedés, — mint a minők a kávéházak, vendéglők, gyárak és egyéb hasonló vállalatok, — nem hozunk be szigorú szabályokat : nincs lehetőség arra, még ha minden utcza sarkon állítanánk is fel egy finanezot, hogy a csempósz­kedést megakadályozzuk: mert elvégre ha a csem­pészkedő üzért vagy házalót a financz el is fogja : an­nak rendesen nincs is pénze a bírságot megfizetni. Én nem is kívánom, hogy a szóban levő helyisé­gek tulajdonosai felelősek legyenek mindenkiért, a ki ott megfordul és ott csempészkedést követ el; hanem a felelősséget csupán azok irányában

Next

/
Thumbnails
Contents