Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-49

45). országos ülés deesember í>. 187&. jg födözéséhez és önmegtagadással fogja leróni az állam iránti nagyobb kötelezettségeit es ezt fentartom ma is. De hiszen nem ezzel indokoltam törvényjavaslatomat; én ennél egy sokkal komolyabb indokot hoztam fel, melyet a t. ház figyelmébe ajánlani bátor vagyok most is. Én azon indokot hoztam fel, hogy nem tudok más eszközt, a mi ezt nélkülözhetővé tegye. Tudok igenis sok eszközt — hisz fölsoroltam azokat egyszer a t. ház előtt — a melyek közrehatva együttesen képesekké fognak bennünket tenni az állam pénzügyei rendezése nagy műtétének vógrehajtáMindezen eszközökre szükségünk leend ; de egy sincs köztük, ha csak reális tényezőkkel akarunk számolni, a mely ezt nélkülözhetővé tegye és ezt állítom ma is. Higyje meg a t. képviselő űr, hogy egyszerű tagadása annak, hogy az adó nem szükséges, nem elkerülheti en: még nem bebizonyítása annak, hogy mi az hát, a mi segít ? van-e más, a mi meghozza a kívánt orvoslatot? Es én a t. képviselő úrral szemben ma is azt vagyok bátor állítani, hogy mindaddig, míg ezen házban reális faotorokkal, a jelen eszközeivel, nem a jövő képeivel be nem bizonyítja valaki, hogy adóemelés nélkül egy a múlt évben mintegy 30 millióra rugó deficit kiküszöbölhető lesz: addig én az én tételeimet találom bebizonyitottaknak és nem a képviselő úréit, (Ugy van! a középről.) A t. képviselő ur ma is szememre vétó, hogy a fejlődés igényei nagyobb költségeket is fognak hozni, a mi egy ujabb bizonyítéka annak, hogy az általunk ajánlott szerek és módok nem fogják meghozni a kivánt sikert. A t. képviselő ur ma ezzel épen ugy argumentált, mint argumentált az általános tárgyalás alkalmával, egy másik irányban azt méltóztatott mondani azokról a padokról, hogy nagyobb a deficzit, mint a pénzügyminister előirányozta, a fedezet nem reális, sokkal nagyobb lesz a hiány és igy nem szavazzák meg a költségvetést ós ezen adókat. Azért, mert még nagyobb lesz a szükséglet: nem akarták fedezni akkori okoskodásuk szerint, a tényleg létező, általuk még nagyobbaknak hitt szükségleteket sem. Ha pedig azt mondják, hogy lesznek a fejlődésnek még egyéb szükségletei is: engedelmet kérek, ez az én álláspontom ós nem a t. képviselő uraké. Épen azért, mert a fejlődésnek lesznek ujabb szükségletei; mert oly kiadások fognak előállani, a melyek a még ezután leendő megtakarítások egy részét fel fogják emészteni: épen azért kell módokról gondoskodni, hogy nagyobb ne legyen a hiány. És azon politika, a mely azt mondja, hogy az 1875-ik évben tényleg befolyt jövedelmek keretén tul nem szabad terjeszkedni : az a politika jogosítva van-e rámutatni a jövő ujabb szükségleteire? Hiszen „ez a politika bezár bennünket azon keretek közé és elöli a jövő fejlődés föltételéit egyszerűen azért, mert megvonja az eszközöket, a melyekkel az állam ama fejlődést létesíthetné, melyek ezeknek fedezésére elkerülhetlenül szükségesek. A t. képviselő ur midőn azt mondja ma ismételve, hogy az állam nem bírja ezeket a terheket: akkor azt hiszem, az ország hitelére egy igen végzetes és szerintem nem igazolt szót mond ki. Az ő egyéni nézete ez, nem is lehet egyéb, az én. individuális meggyőződésem szerint ismétlen ma is, hogy ha nehezen bár, de a súlyos idők nehézségei daczára az ország e terheket meg dogja bírni, nehezen és keservesen itt-ott ma, de könnyebben, ha az idők. mint ő is reméli, jobbra változnak. De én t. ház tovább mentem és tovább megyek most is. Az országnak e terheket el kell bírnia : mert azon keretek közt, melyeket önök nekem kijelölnek, csak olyan államháztartás fér el, a mely elvállalt kötelezettségeinek lerovása s pénzügyeinek rendezése iránt méltán a legkomolyabb kételyeket támasztaná. Azon nézetben vagyok ma is, hogy azon politikával, legyen annak kíséretében bármi, mely mint az önöké, azt mondja, hogy ez országot valamely szem nern látott, fül nem hallott rendszerváltoztatással lehet egyedül pénzügyi bajaiból kigyógyítani és ez országnak a jövedelmek fokozására, az adók felemelésére nincsen szüksége. Ezen politikának takarékossága — és ma az önöké ez — félek nem lenne takarékosság, hanem rombolás. Az önök által oly sokat emlegetett rendszerváltoztatás, melyet azon czélból léptetnek életbe, hogy nélkülözhetővé tegye az adóemelést: bármennyire ne óhajtsák is, következményeiben rendszeres desorganisatióvá válnék és államiságunkkal válhatlanul összeforrott intézményeink lényeges megcsorbítását, az állami ezélok elérésére elkernlhetlenül szükséges szükségletek megtagadását, a jövő fejlődésnek csirájában való elfojtását jelentené ós vonná maga után. A rendszerváltoztatás nekünk is kell sok irányban, a mi reformjaink is átfogják összes közigazgatási és közgazdasági állapotainkat hatni; de nem állítjuk ugy fel e rendszerváltoztatást mint panaceát, mint a mely pénzügyi előnyeivel az adó felemelését nélkülözhetővé teszi. Ez a t. képviselő urnák rendszerváltozása és a miénk közt a külömbség. És ilyen rendszerváltoztatás nekem nem kell. (iLléi/k helyeslés.) Nem válhatok meg a t. képviselő úrtól — bár előadásomat nem szándékozom hosszura nyújtani — anélkül, hogy előadásom még egy komoly megjegyzést ne tegyek. (H Ujuk!) A t. képviselő ur engem azzal vádolt ma, hogy ha bár kell, hogy a kormány intentióit ós eljárását Őszintéknek tartsa : mégis ez őszinteség iránt komoly kételyei vannak. Miért? Mert a t. képvi-