Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-49

74 4f>. országos illés deozember 9. 1875. A t. ministerelnök ur továbbá abban is lát ellenmondást, hogy Simonyi Ernő t. barátom, mig egyfelől a létező luxus-adóknak egynémelyikét igen terhesnek állította, a mely véleménye szerint az illető iparnak kifejlődését akadályoztatja: addig ugy mond, a maga részéről uj luxus-adókat czélszerüeknek tart. Ha az én t. barátom nem jelezte volna azon luxus-adókat, melyeket a létezők helyett felállíttatni akar: akkor a t. ministereinöknek vádja tán nem volna helytelen. Azonban Simonyi Ernő t. barátom — a mennyire emlékszem. — kiemelte beszédében, hogy ő oly tárgyakat kívánna, még pedig azt hiszem a vámon luxus-adó alá vetni, vagyis súlyosaid? vámokkal terhelni, a mely tárgyak csak a gazdag, vagyonos osztály által fogyasztatnak, a mely vagyonos osztály könnyebben fogja bírni ezen adót, mint a szegény nép egyes rétegei. Ilyen pl. a selyem, ilyen a pezsgő, melyet fogyasztunk, ilyen sok egyéb czikk, mely most nem önállóan mi általunk van megvámoltatva, hanem a közős határon esik többé-kevesbbé alacsony, vagy magas vám alá. Nincs tehát abban sem ellentmondás Azt egyébiránt meg fogja engedni a t. ministerelnök ur, hogy az adó a tárgy szerint is, a melyre vettetik, lehet czélszerütlen ; de különösen meg fogja engedni azt, hogy az adótétel is nagy befolyással van arra : vajon a vám és az adó az iparra károsan hat-e, vagy nem? Igaza van a ministerelnök urnák, hogy minden adó, minden vám többé-kevésbbó nyomasztólag hat az illető iparágra ; de mikor olyan fokot ért el, akár az adó akár a vám, hogy azon iparág nem fejlődhetik: akkor annak kárhozatos voltát lehetetlen fel nem ismerni. A t. ministerelnök ur, hogy a mint monda maga is inconsecmentiába essék, szükségesnek látta beszédje végén azt mondani, hogy ha már uj luxus-adót indítványozna: az a beszéd luxusára vetett adó lenne. Én azt hiszem t. ház, hogy a ki ismer, azt az igazságot fogja nekem szolgáltatni, miszerint személyeskedni nem szoktam soha. De midőn oly férfi részéről történnek ily személyes megtámadások, a ki megengedem, hogy igen ékesen, hogy mindig alaposan, de ellenzéki korában ugyancsak élt, —nem mondom, hogy visszaélt a beszéd hatalmával, — midőn oly férfiú szájából kell hallanom, a ki most a legmagasabb polczon áll, személyes megtámadásokat: akkor legyen szabad nekem is azt mondanom, hogy ha van luxus-adó, mely még nem létezik, de a mely be lenne hozható : az az alaptalan sarcasmusra, az alaptalan sértésekre vetendő luxus-adó. (Mélyedés a szélső jobb és szélső baloldalról). Ez által, ugy hiszem csak nyerne a higgadt, a valóban parlamentalis tanácskozás. (Ugy van] a szélső baloldalon). A mi magát a jövedelmi adót illeti, a t ministerelnök ur hivatkozott Angliára, hivatkozott Pitt példájára, a ki daczára annak, hogy az angol nemzetnek is egy része idegenkedéssel viseltetett azon adó iránt: azt mind a mellett behozta és annak következtében Anglia ipara és kereskedelme fölvirágzott és évek múlva Pittnek emlékezetét a nemzet dicsőitette. Ugy de midőn Pitt a jövedelemadót indítványozta: akkor, miként tudjuk, Anglia egy irtóztató háborúba volt keverve Francziaországgal. Minálunk hála Istennek, béke uralkodik és azt hiszem, hogy nincs mitől tartanunk, hogy annak áldásai rövid időn tőlünk megvonassanak. Azonkívül Pitt nem vonta meg a nemzettől annak lehetőségét, hogy a reá a jövedelmi adó által vetett összeget másként kiegyenlítse; Pitt nem vonta meg az angol nemzettől az önálló bankót, nem törölte el az önálló vámokat, a melyek a nemzetnek fölvirágozására befolyással voltak. A mi kormányunk ellenben sem önálló bankot nem állit, hogy általa a nemzetre rovott terhek némileg enyhüljenek; sem pedig az önálló vámterülethez nem akar folyamodni, a mi pedig teljes meggyőződésem szerint ugy pénzügyi, mint átalán fogva anyagi bajaink megszüntetésére a legalkalmasabb eszköz lenue. így tehát a mi a két nemzetet illeti: a párhuzam nem egészen talál; hogy vajon a mi a két államférfiut illeti, fog-e találni: az még a történelemnek van fentartva. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hivatkozott a ministerelnök ur is, mint annyi más képviselő a nemzet áldozatkészségére; emiitette azt, amit a történelem annyi fényes lapja igazol, hogy valahányszor a haza érdeke kívánta, mindannyiszor kész volt áldozni vagyonát, áldozni vérét, életét: Isten mentsen, hogy ez áldozatkészséget valaha csökkenteni óhajtsam. Hivatkoztunk ez áldozatkészségre magunk is, ós jöhet idő, a hol hivatkozni fogunk rá ujolag; de arra, hogy áldozatokat követelhessünk a nemzettől, két dolog szükséges; először, hogy a czól, a mely miatt azt igénybe vesszük: üdvös legyen; másodszor : hogy annak elérése más utón, más eszközökkel ne legyen lehetséges. Én nem tagadom, hogy a czél, a mely előttünk lebeg, pénzügyeink rendezése üdvös és kívánatos; a mit en tagadok az az: hogy azon eszközök, melyekkel azt elérni akarják, czólszerüek legyenek. Hiába törik uraim fejüket; hiába fordítanak arra minden igyekezetet, hogy a létező alapokon pénzügyeinket rendezzék; a mi elődeinknek nem sikerült: az nem fog sikerülni önöknek sem : a nemzet nemcsak egy ujabb csalódással lesz gazdagabb, hanem fájdalom vagyonban és adóképességben is szegényebb. Nem akartam — ismétlem — a dolog érdeméhez szólani; ezt azonban kötelességemnek tar-