Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-57

67. országos ülés deczember 17. 1875. 241 ipar-ozikket visz ki évenként Eomániába. Nem akarom kétségbe vonni ez adatokat; de azt igenis állítom, hogy ha eddig ennyit vittünk ki: ezután nem fogunk kivinni; mert mindazon tényezők, melyek e kiviteli kereskedésünket éltették, leginkább kormányunk egyoldalú fiscalis intézkedései következtében megsemmisülendőben vannak. A ezukor finomítás előnyeitől elesünk, mert ozukorgyáraink rendre buknak. Szesz-iparunk oda jutott, hogy ma Erdély csaknem minden szeszgyára beszüntette működését, részint a terhelő adók, részint azért, mert a galicziai szeszszel a versenyt kiállani nem tudták. Vaskivitelünk már megszűnt, mert a szentkeresztbányai és fülei vashámorok, melyek azt táplálták, megbuktak. Fát nem soká szállítunk, mert a Tatros és Kis-Besztercze környéki erdők le vannak tarolva. Ásványos vizet a tutajozás megszűntével nem szállíthatunk, mert Borszék messze esik a vasúttól. Üveg-gyárunk kettő van, nagyon korlátolt mnnka-körrel. Fagygyu-áruinkat leszorította s itthon is túlszárnyalta a Romániából jövő petróleum. Bort a mennyit mi beviszünk, annyit ki is hoz hozzánk Bománia; s így összes ipari kivitelünk, pokróozra, durva posztóra, tulipános ládákra, lószerszám, kocsik és pléh-müvekre szorítkozik, melyeknek mérsékelt hasznaiban Brassó és Kezdi-Vásárhely osztakoznak, illetőleg csak Brassó, mert a vasúttól távol eső Kézdi-Vásárhely, mihelyt a tömösi csatlakozás elkészül, le fog a verseny-térről tűnni. Brassó speciális érdeke, megengedem, hogy nyerne valamicskét e szerződés által; én lelkemből óhajtom Brassó iparának, kereskedelmének felvirágzását, arra áldozatokat is hozni kész vagyok; de itt áldozatokat hozunk, még pedig roppant áldozatokat arra, hogy az osztrák-ipar Brassó iparát is elölje, hogy az e szerződésben nyerendő kedvezmények által, a tenger felől érkező angol és franczia iparral szemben versenyképesen jelenhetnék meg az Al-Duna mellett, hogy ott hazai iparunk csekély térfoglalását megsemmisítve, annak jövőbeni kifejlődését is lehetlenné tegye az által, hogy természetes píaczát, már jó előre a mi romlásunkkal elfoglalja; elhiszem előttem szólott Wahrmann Mór képviselőtársamnak azt is, hogy egyes kereskedők, főleg itt a városban nyerni fognak, de veszteni fog az ország, veszteni annak földmivelő népe. Ezekből kitűnik t. ház, hogy az e szerződésből leszármaztatott előnyök tisztán képzeletiek. En e szerződésben csak az osztrák-ipar ügyes térfoglalási törekvését hazánk legvitálisabb érdekeinek sértését, s vámügyünk szabad megoldhatásának akadályát látván, a törvényjavaslatot átalánossásban sem fogadhatom el a részletes tárgyalás alapjául. KÉPV. H. NAPLÓ 1875-78. III. KÖTET. Steinacker Ödön: T. ház! Szemben azon ellenvetésekkel, melyek a szóban forgó egyezményre nézve felhozattak: ki kell jelentenem, hogy azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Indokolásom sokkal rövidebb lesz, mint lett volna akkor, ha azon eszméket, melyeket indokolásul felhozni kívántam, ki nem fejtették volna és pedig sokkal kitünőbben, mint ón arra képes lettem volna. Báth Károly és Wahrmann Mór t. képviselőtársaim egész érveléseiket magamévá teszem: mind a mellet lehetetlen, hogy ne reflectáljak néhány megjegyzésre, a melyek e vitában tétettek. Én elfogadom ezen szerződést: mert annak szükségét belátom azon indokból, a melyeket t. ministerelnök ur felhozott. Elmondták már, hogy eddig is volt kereskedelmünk Romániával, a mely az egyezmény megkötése által lényegesen gj^arapodni nem fog; de nem méltatták eddig kellő figyelemre azt, hogy ezen egyezmény megkötése esetében mily vámpolitikát követett volna velünk szemben Bumánia, ós a mely az^ iparunkra határozottan igen káros lett volna. En már ezen oknál fogva is elfogadandónak tartom az egyezményt ; de nem fogadhatom el az ellentétet, a földmivelés- és ipar érdekei közt, melyet különösen hangsúlyozott Nemes Nándor gr. tisztelt képviselő ur. Nem akarom bővebben ezen ellentót nem létezését kifejteni, mert azt igen sikerülten tette már Wahrmann Mór képviselőtársam; de nem hagyhatom megjegyzés nélkül azt az állítását, hogy a belipar iparkodjék a belföldi szükségletet fedezni, és ne törekedjék arra, hogy kivitelre képes legyen. En ezt helyesnek nem tartom már csak a munka fölosztás elvénél fogva, a mely az iparágakra is kiterjeszkedik. Vannak egyes iparágak, melyek nemcsak, hogy a belföldi szükségletet fedezik, de nem is állhatnak fen : ha tisztán a belföldi szükséglet kielégítésére vannak utalva. Ilyen a malom-iparon kívül például a fémiparnak egyik-másik ága. A Gfanz és társa vasöntödéje nem állhatna fen: hogyha csupán a magyar szükséglet fedezésével kellene megelégednie. Különben az ilyen egyezmény, mint már ki is emeltetett, nem egyes előnyös, vagy hátrányos oldalainak külön tekintetbevétele mellett Ítélendő meg; hanem úgy, hogy hátrányai ós előnyei egymással latba vettessenek. Azt, hogy ezen egyezmény például az erdélyi iparnak oly hasznos volna, mint a t. előttem szóllott állította: teljes mértékben legalább nem ismerhetem el. Vannak iparágak, melyek épen az ország ezen határszélén űzetnek, a melyek kivitelképesek, a melyeket ezen egyezménynek bizonyos tételei tetemesen sújtanak; de mindez engem még nem indíthat arra, hogy ezen egyezményt azért elfogadhatónak ne találjam. Különben az ni