Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-57

238 57. orsstág'os Illés deezember 17. 1875. döntő befolyással nem bir: mert ezekkel szemben kereskedelmi politikánk — a kár lesz önálló, akár közös vámterületünk — nem módosul. Ezzel befejeztem volna beszédemet és csak egy pontra kell még reflectálnom. (Halljuk!) Meg fogja nekem engedni a t. ház, hogy még csak néhány perezre vegyem igénybe becses figyelmét, és pedig azon kérdésben, a melyet Chorm Ferencz képviselő ur, és tisztelt barátom is felhozott, és a melyre a ministerelnök ur tegnap válaszolt. (Halljuk!) A mint a t. ház tudja, én magam is zsidó vagyok, (Éljenzés.) s igy e kérdésben magam is érdekelve vagyok. A t. ministerelnök ur alapelvül azt állította fel, hogy egy idegen országnak belügyeibe avatkozni nem lehet, nem szabad. Én ezt az álláspontot tökéletesen magamóvá teszem, s egyáltalán eszembe sem jut, hogy én az osztrákmagyar monarchia ministereitől azt követeljem, hogy ők egy oly állammal, mely bizonyos kérdésekben illiberalís : egyátalában szerződési viszonyba ne lépjenek, vagy hogy midőn szerződési viszonyba lépnek, azt követeljék azon országtól, hogy ez változtassa meg saját hazája intézkedéseit. Voltak olyan phylantropok, még pedig oly államokban, a melyekről nem lehet eltagadni, nogy gyakorlati államférfiakkal birnak, kik ilyent követeltek. Angolországban például azon eszme átalános volt, hogy bizonyos államokkal, melyek például a rabszolga kereskedést űzik : egyáltalán nem lehet szerződésre lépni. Mondom voltak olyanok; de minthogy én — ámbár nem tagadom, hogy az államnak ethikai feladatai is vannak, — azt hiszem, hogy e jelen perezben Magyarországnak egészen más, sokkal fontosabb és elodázhatatlanabb feladatai vannak, mint az ethika tekintetében Európát más irányba terelni akarni: ezen feladat teljesítését magam is elhalaszthatónak tartom; de ebből a felfogásból nem következik az, hogy a kormány, mely arra van hivatva, hogy minden polgárát megvédelmezze, e szerződésben az ország polgárai egy részének jogát föláldozza s ezt a tényt a t. ministerelnök ur nem fogja tagadni. Mert én például ma azon helyzetbe jutok, ha mint kereskedő le akarok telepedni Eomániában, hogy kivételi törvény, és rendeletek alá esem; mig például t. barátom Zsedényi Ede, ha ő akar ott letelepedni mint kereskedő: nem esik azon kivételek alá. (Zajos derültség.) Ez Rumánia részéről beavatkozás a mi törvényeinkbe. (Tisza Kálmán ministerelnök tagadólag int.) A t. ministerelnök ur csóválja a fejét. En azt tartom, hogy ez igenis beavatkozás, nem azon értelemben, hogy tényleg avatkozik be; hanem eszményileg, a mennyiben ő intézkedik arról, mi történjék velem ott, daczára annak, hogy én a magyar állam polgára vagyok és a magyar állam- különbséget polgárai közt nem ismer, s köteles egyik polgárnak ugyanazt a jogot biztosítani, mint a másiknak. En tehát nem lehetek egészen megnyugtatva azon kijelentéssel, hogy a ministerelnök ur óhajtotta volna, hogy ez máskép legyen; én határozottabb kijelentést vártam, s reméltem volna jelesen az irányban, hogy ő működött is e tekintetben. Ha tényleg működött s ezen működése sikertelen maradt; akkor szívesen feláldozom a magam érdekét, érdekét talán 600,000 adófizető és ügyekvő polgárnak az átalános érdekeknek, a haza érdekének. De azt a biztosítást okvetlen megkívánom a t. ministerelnök úrtól, hogy az osztrákmagyar monarchia külügyeinek vezetője és mindkét fél ministerei iparkodjanak — a mennyire csak lehetett — elébb emiitett óhajukat érvényesíteni. S itt egy körülményre vagyok bátor a t. házat figyelmeztetni, arra, hogy ez nemcsak zsidó kérdés, hanem kereskedelmi kérdés is, ós a szerződés ide vonatkozó fogalmazása határozottan csökkenti a szerződésnek értékét. Talán elfogultságnak, objeetiviíás hiányának fogják tulajdonítani, ha erre kiterjeszkedem; de én határozottan merem állítani, hogy nagyobb mérvben való kereskedelmi összeköttetés bizonyos országokkal, csak ugy éretik el: ha mind a két állam polgárainak kölcsönösen megadatik a más államban való korlátlan letelepedési jog. Vegyük pl. Svájczot. Ennek a csekély országnak mégis roppant nagy kereskedése van, mely az Óceánon túli országokban aránylag nagy dimensiókat vesz föl. Minek köszönheti ezt? Annak, hogy a svájezi ember mindenütt le van telepedve. Az a svájezi ember, a ki letelepedik Oantonban, Ohinában, Yeddoban, Japánban, annak első gondja az, hogy mit lehet hazájából ide hozni és azt, — minthogy itthon összeköttetése, hitele van — be is hozza és meghonosítja. Magyarország borkivitelét Angliába nem annak köszönheti, hogy itt egy pár czikk Íratott a „Pesti Napló"-ban, vagy „Hon"-ban, mert ezek Angliában nem olvastatnak, (Derültség) hanem annak, hogy Gh-éger és Diósy otí letelepedtek, és buzgolkodásuk által a magyar borokat megismertették és azok fogyasztását előidézték. (Helyeslés.) Ha Londonban sem volna szabad a magyar zsidóknak letelepedni, ha Angliával is oly szerződésünk lett volna, mely letelepedésöket a község belegyezésétől, a kereskedelmi kamara hozzájárulásától tette volna függővé s igy megakadályozhatta volna: akkor sem Gréger, sem Diósy nem közvetítethettek volna a forgalmat és Korizmics László t barátom ma nem űzhetne boraival oly előnyös kereskedést, mint a minőt most üz. (Derültség.) Parisban a magyar lisztet nem ism ertek, írem voltunk képesek ott azt meghonosítani; áldozató-