Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.
Ülésnapok - 1875-54
174 &*• o rsz ágos Illés űeezemtier 14. 187B. nagy mérvben fokozza azon körülmény, hogy a só árára a kezelési és szállítási költségeknek rászámitását törvénybe iktatja, a mi amannál jóval tetemesebb áremelést idézend elő, és az. hogy tekintélyesebb mennyiségű törmelék-só elfogadása kötelezővé tétetik, a mi eddig vizbe dobatott, vagy olcsóbban adatott a marhák számára. De felemelte a gyári és a kedvezményi só árakat is, a minek nemzetgazdászati hátrányai igen nagyok. Árleengedést csak a szomszédos osztrák tartományok részére köt ki a 7. §-ban. Ez már valódi gunytáblája e törvényjavaslatnak. Ezen utóbbi ok az előbbiekhez járulván, elégséges arra, hogy e törvényjavaslatot elvessem, ós szavazatommal hozzá ne járuljak. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Ráth Károly: T. ház! A mennyiben az előttünk fekvő törvényjavaslat nagyobbára oly természetű administrativ intézkedéseket tartalmaz, a melyek a méter rendszer behozatala folytán szükségessé váltak és a mennyiben ezen csekély mérvű árfelemelés csak az áraknak a forgalom könnyítéséhez mért kikerekitésére terjed ki: én átalánosságban a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás * alapjául elfogadom ugyan, hanem bátor leszek a t. ház engedelmével azon rendszerre nézve, mely minálunk a sójövedék kezelése tekintetében fennáll, és melyet én ugy a kincstár mint a fogyasztóközönség érdekeinek szempontjából előnyösnek, czélra vezetőnek nem tarthatok, néhány észrevételt tenni. Én, t. ház! a monopóliumot a sótermelésre nézve, mint szükséges roszat, — hogy ugy fejezzem ki magamat, — elfogadom, noha a tudomány és a gyakorlat erre nézve is már igen eltérő eredményre jutott és például több országban még a sótermelés monopóliumának megszűnte sem járt semmi néven nevezendő hátránynyal a kincstárra nézve, a mennyiben ott egyszerű megfelelő adózás alá esik a termelés. De nálunk ezen monopólium kétféle természetű. A termelés képez monopóliumot s bizonyos irányban képez maga a sókereskedés is állami monopóliumot, a mit én részemről nem tarthatok üdvösnek. Nem tarthatok sem a kincstári jövedelem, sem a sóáraknak megfelelő lejebb szállithatása szempontjából. Ugy áll a dolog jelenleg, hogy a kereskedők a sóbányáknál vehették a sót, az alapárak szerint; míg a sóhivataloknál ezen alapárakhoz egy|részről a kezelési költségek, másrészről természetesen a vitelbér költségei hozzászámítottak. Maga a minister ur is jelzi az indokolásban, hogy a sóhivataloknál az eladási mennyiség szemben a sóbányák által közvetlenül eszközölt forgalommal évről évre csökken, és annyira csökken, hogy a kezelési költségeket már nem lehetett egészben behajtani és a kincstár az által, hogy minden évben nagyobb mennyiségű, só vásároltatik a bányáknál, ezen kezelési költségekre nézve károsodik. A törvényjavaslat ugy véli ezen károsodást megakadályozni, hogy a sóbányáknál is felemeli az alap-árakat azon kezelési költségekkel, melyeket az ottani hivatalok, illetőleg a bányaigazgatóságok maguk kimutatnak. En, t. ház! ezen intézkedés által, melyet a fennálló rendszer keretében jelenleg ugyan fiskális szempontból szükségesnek tartok, de. ezen intézkedés által azon irány, a melyet a kormány maga követ, midőn kijelenti, hogy a sóhivatalokat sucsessive megakarja szüntetni, a mennyiben már 40-ről, ha jól vagyok informálva, 30-ra leszállította : — ezen irány tökéletesen meg lesz hiúsítva ; mert én megvagyok győződve, hogy azon percztől fogva, midőn ezen törvény életbe lép, a sókereskedés megszűnik. A forgalom ismét nagyobb lesz ugyan a sóhivatalnoknál, de a só ez által drágul. A dolog ugy áll, hogy a közönségnek kell azon nagy kezelési költségeket viselni, a melyekbe a sóhivatalok kerülnek. Maga a kereskedő sokkal olcsóbban dolgozik: ha nem kellene ezen nagy kezelési apparátus, s ha ezen eladás a kereskedőkre bízatnék, a nagy közönség csak nyerne, a nélkül, hogy t. ház, a kincstár bármi tekintetben is károsodnék. Austriában nem léteznek sóhivatalok, ott minden kereskedő és minden magános veheti a sót a bányáknál, természetesen, hogy sokkal olcsóbban, miután az árakat nem terheli az állami kezelés költsége. Most midőn a rendszer — merném mondani félszeg rendszer mellett — az elárusitás félig-meddig a szabad forgalomra van bízva, félig-meddig pedig azzal az állam monopóliumot üz: nem érhetünk czélt; látjuk azt, hogy a sóárakat évről évre fölebb kell emelni, a helyett, hogy a fogyasztás megfelelő növekedése mellett azokat lejebb Jehetne szállítani. Ha monopólium van : legyen teljes monopólium. Csináljunk egyforma átlag árakat az egész országban, — és az összes kezelési költséget repartiáljuk. Ez teljes monopólium, egész rendszabály lesz; de ha vidékenkint a távolsághoz képest az árak különbözők: akkor bizzuk az árak szabályozását a szabad forgalomra és a verseny fogja ezen árakat leghelyesebben szabályozni. En nem látom veszélyeztetve a eoncurrentiát az által, hogyha némely vidékeken megszüntetjük a sóhivatalokat. Maga az előttünk fekvő törvényjavaslat is intézkedik bizományi raktárok felállításáról. Tehát van most az állam regiejében eladás a sóbányáknál, van eladás a sóhivataloknál és van eladás ezen bizományi raktárok által. Ha a sóhivatalok teljesen megszűnteiteknek és bizonyos vidékeken a consumtió érdekében ily bizomány raktárak állíttatnak fel: méltóztassanak elhinni, hogy rövid időn a mindenkor drága álla-
