Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-54

164 f>+ országos ülés deczemher 14. 1875. szetes, hogy ez alapok az előbbiekhez képest gyökeresen megváltozván, azon szabályoknak is meg kellett változniuk, a melyek a véderőhöz tartozó egyének ellátására vonatkoztak. Mig azelőtt a hadsereg egységes volt, mig azelőtt a hosszabb szolgálati kötelezettség fenállott a közös hadsereg minden tagjára nézve: most a véderő több különvált részre oszlik; más elvek szabályozzák a honvédséghez tartozó egyének viszonyait és ismét mások a közös hadsereghez tartozó egyének viszonyait. Számosan szolgálati idejöknek egy részét a honvédségben, másik részét a közös hadseregben töltik s mikor arról van szó, hogy a katonai ellátás szabályoztassék: egyszersmind meg kell határozni azt is, hogy az ellátási igényeknek melyik részét fedezi azon kincstár, melyhez a honvédségi dijak fedezése tartozik, és mely részét fedezi a közös hadsereg kincstára. Mindezen körülmények folytán a kérdés nem pusztán financzialis és épen azért e kérdés nem volt elintézhető semmi körülmények közt szabályrendeletek alapján. Az 1855. évi szabályrendeleteknek egyszerűen rendelet általi átváltoztatása semmi esetben elegendő, semmi esetben kielégítő eljárás nem lett volna; mert még a financzialis kérdésektől eltekintve is szabályozni kellett volna mindenesetre a hondvédségi budget ós a közös katonai budget közti viszonyokat is. Ezen szabályozás pedig csakis törvény alapján jöhetett létre. I)e nemcsak ezen szempontból mutatkozott ily törvény alkotása szükségesnek ; hanem szükséges volt ez azon elvek megállapítása szempontjából is, melyek kell, hogy a katonai ellátás alapjául szolgáljanak. Ez nagyon egyszerű. Ugy a fizetés, mint a nyugdíj alapja a 40 szolgálati év, mint a mely után teljes nyugdíj jár, 10 év, mint a melyek a nyugdíjazás igénye megkezdődik és mely éven alul teljesített szolgálat csak egytől öt évig járó ideiglenes nyugdíj engedélyezendő. A megsebesülések esetére sebesülési pótdíjak, még pedig megállapított összegben határoztattak meg, a törvény azon elvből indulván ki, hogy a megsebesülés, az abból eredő baj rangkülönbség nélkül mindenkire egyenlő bajt és hátrányt okoz, és hogy az egyenlő sértésekért mindenesetre az állam részéről egyenlő kárpótlások járnak. Ezenkívül a közös viszonyok rendezésére vonatkozólag azon elv, hogy minden fél annyi ideig tartozik a nyugdíjhoz járulni, a mennyi időt az illető tisztviselő vagy katona az ő szolgálatában töltött, tehát a honvédség annyi időért fizet, a mennyit az illető honvédség szolgálatában töltött; a közös hadsereg annyi időért, a mennyit az illető a közös hadseregben töltött, kivévén az oly nyugdíjazásoknál , melyek háború közben előfordult hadképtelenségből erednek, a midőn is az 1868. XLI. törvényczikk 21. §-a alapján a terhet a közös hadügyministerium köteles viselni, valamint minden a honvédségnek hadi alkalmazásából eredő terhet, mint a mely az egész monarchia érdekéből viselendő teher, a közös költségvetés rovására iratik. Igen egyszerűek tehát az elvek, a melyeken e törvényjavaslat alapszik, a részletek pedig egyszerűen a gyakorlati életből merített tapasztalatoknak az előforduló külön viszonyokra alkalmazásából keletkeznek. Ha pusztán az elvont igazság szempontjából indulunk ki: akkor e javaslatnál a további tárgyalás kérdése sem foroghatna fenn és nem lenne egyéb hátra, mint itt is törvényhozási kijelentéssel szentesíteni azon elveket, a melyek Európaszerte, nemcsak a monarchia túlsó felében, hanem a német birodalomban, Francziaországban hasonlókép elfogadtattak, mint az átalános védkötelezettség a nyugdíjazás terén. Nekünk azonban, t. ház, még más feladatunk is van az átalános czólszerüségi szempontokon kívül, a melyek különösen csak azon kör viszonyait veszik tekintetbe, a melyekre vonatkozólag a törvény megalkottatik; szükségképen azon áldozatokat is meg kell fontolni, melyek ezen szükségek fedezése fejében netalán a nemzetre hárulnak és a pénzügyi helyzet is, a melyben élünk, arra indította már a bizottságot és kétségkívül arra fogja indítani a t. házat, hogy a kérdés tárgyalásánál e szempontot is figyelemben részesítse. A mi ezt illeti, arról győződött meg a bizottság, hogy az előterjesztett törvényjavaslat a lehetőleg legszerényebb határok közt marad, a melyek azon kijelentett elvek alapján egyátalán elfogadhatók voltak. Egyrészt tagadhatatlan, hogy némely tényezők, a melyek a törvényben le vannak fektetve : a nyugdijak emelkedését, illetőleg a nyugdijak összegének emelését idézték elő; ily tényező mindenekelőtt az, hogy a fizetések tényleg emeltettek s hogy a fizetések rendszere, a melyeken e nyugdíjazási törvény alapszik, magasabb, mint az, mely 1855-ben volt érvényben. E fizetések emelése azonban nem most, hanem pár évvel ezelőtt következett be és az előbbi fizetések alapul való megtartása a nyugdíjazásnál egyszerűen arra vezetett volna, hogy az illetők minden a világon létező nyugdíjazási szabályival ellentétben alacsonyabb fizetés után nyugdíjaztattak volna, mint a melyet tényleg húztak. Ez tehát nem látszott lehetőnek. Másrészt tagadhaflanul némi növekedéssel jár a nyugdij-teherre azon elv, a mely nem 5 évi időszakonkint rendezi el a nyugdijak kiszabását, hanem a szolgálati éveket veszi a nyugdij-kiszabás alapjául, a minek következtében a 29 éven alól szolgálók ugyan némileg csekélyebb nyugdíjban részesülnek; de a 29 évnél többet szolgálatban töltöttek az előbbinél nagyobb nyugdijat élveznek. Ezen két tényezővel szemben, a mely, a mint mondám, a nyugdijak emelésére hat, állnak azon