Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-34

50 34. országos ülés november 23. 1875. magán hirdetéseket, pályázatokat, idézéseket, csődértesitéseket, s a ki a lap homlokzatán levő árszabály szerint az abból befolyó roppant ösz­szegeket egybeadja ; y a ki felszámítja, hogy az állam maga mit fizet előfizetésképen, mintán minden hivatal kötelezve van az előfizetésre, és az állam által szintén díjazott hivatalos hirdetések pá­lyázatok, idézések czimén: az bízonynyal meg fog győződni, hogy az én kimutatásom nem volt túlzott, s hogy itt az „Athenaeum/'-al oly szerződést kötöttek, mely a magyar államnak sok százezer forintig való megkárosításával van egybeköttetve. Eleinte ezt nem akarták beismerni, most már midőn a tagadásnak helye nem lehet: azt mond­ják, hogy nem lehet a dolgon segíteni, mert az „Athenaeum"-mal kötött szerződés által kötve van a kormány keze 1877-ig. Lehetett volna biz azon segíteni, ha az államra káros szerző­dést nem octroyálták volna a többség által az országra, s ez által az előnyös kibontakozás út­ját el nem zárták volna. A hivatalos lap ugyan most megkisebbe­det:, az ma már csak egyszerüleg a hivatalos hirdetések és rendeletek tárává devalválódott; de ezáltal nem devalválódott a hirdetésekből és előfizetésekből befolyó roppant jövedelem; csak­hogy azt a szerencsét az „Athenaeum" rakja el, sőt a lap átalakítása is neki szolgál előnyére, a mennyiben a lap kiállítási költségei kevesbed­tek. En bevallom t. ház, hogy a hazai ipar elő­segítésének meleg barátja vagyok; de a nyomda iparnak ily módon való elősegítését még se he­lyeselhetem: mert helyzetünk nem olyan, hogy százezreket tűzhessünk ki nyomdai ösztöndi­jakra, főleg akkor, a midőn arra csak egy ki­váltságos vállalat pályázhat. No de ott van a szerződés, mely ez ügyet noli me tangere-féle gyümölcsösé teszi; azonban van e lapnak oly rovata, hol mégis meggazdálkodhatunk valamit, s igy legalább a veszett fejszének a nyele meg­kerül : ez a szerkesztési kiadásokra előirányzott 9000 írt, A „Budapesti Közlöny" sohase volt szerkesztve, most épen semminemű szer­kesztési müvelet elő nem fordul, mert a készen bejövő hirdetéseket és rendeleteket egyszerűen csak össze kell állítani, mit két 1000—1000 írttal díjazott egyén kényelmesen elvégezhet, s igy szállásbérrel együtt 3000 frt e ezélra tö­kéletesen elégséges lenne ; de ha még tul nagy­lelkűek akarunk is lenni, s ha a volt szerkesz­tőségi személyzetnek végkielégítés czimén aka­runk is 8 évi édes mit sem tevéseért valamit juttatni: akkor is tul bőven elégséges a külön­véleményben praeliminált összeg, s azért én erre adom szavazatomat. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! A Közlönyre vonatkozólag azok után, a miket a t. képviselő ur mondott, némi felvilágosítás­sal tartozom. Legelőször is helyre kell igazita­nom két tévedést, melyekben a t. képviselő ur él; ezen tévedések elseje az, hogy minden hir­detés, akár hivatalos, akár magánhirdetés, mely a Közlönybe jő : fizettetik; ebben nagy tévedés van, mert a hivatalos hirdetéseket tartozik az „Athenaeum" ingyen közölni. (Ellenmondás bal­felöl.) De engedelmet kérek, ez igy van. Ha te­hát méltóztatik 3.400,000 frtot számítani : mél­tóztassék abból levonni a hivatalos hirdetése­ket, melyekért fizetés nem jár. De még egy más tévedésben is van a t. képviselő ur, mert azt mondja, hogy a lap ki­sebb lett, és az abból eredő költséget a szeren­csés „Athenaeum* dugja zsebre. Engedelmet kérek, ez nem igy áll; az „Athenaeum" egy krajczárt sem kap belőle, mert a mivel kisebb a költség, az által, hogy a lap kisebb és kevesebbe kerül: az megmarad az államnak, és ez annak oka, hogy fedezet czi­mén a Közlönyre 65,500 frt helyett 87,548 frt van felvéve; mert midőn a lap terjedelme re­ducáltatott: ép azon tétel szerint .számíttatott az állam • javára ezen reductió, mely tétel sze­rint az „Athenaeum" szerződése szerint, ha a ren­des összegnél többet kellett nyomtatni, az állam felülfizetett, és épen minthogy a t. képviselő ur is azt mondja — a mi fölött én vitatkozni nem akarok — hogy az Athenaeumnial a szerződés az államra nem volt előnyös, s az drága feltételek mellett köttetett, midőn az állam javára a visszaszámolás ugyanazon kulcs szerint történik, a mely szerint történt eddig a ráfizetés: azt gondolom, nem mondhatja senki, hogy itt az Athenaeum hasznot dug zsebre, mert e' felszámitási kulcs szerint az állam kincstárba megy mindaz, a mivel most kevesebb nyomatik. Különben a szerződésről magáról nincs mit szólnom. Igen jól méltóztatik tudni, hogy az ré­gibb időből ered. De erre nézve kénytelen vagyok megjegyezni, hogy utoljára még oda sehol sem mentek és nem is mehetnek, hogy azt mondják, hogy mig a házban ratifikálva nincs az ily tisztán az administratió keretében mozgó szerző­dés : azt minden perczben fel lehet mondani. Az administratió keretében szerződések megkötésére a világ kerekségén minden kormánynak joga van, és kell is, hogy legyen ; felelős érte a ház­nak, feleletre vonathatik ; de ugy kormányozni, hogy még egy hivatalos lap kiadására is három évi szerződést kötni se legyen a kormánynak joga: azt sehol sem tudták eddig a világon és ennek feltalálása a t. képviselő urnák van fentartva, (Elénk derültség a középen) Én tehát t. ház! nem szólok egyébről, csak még a szerkesztői költségekről, mert hisz azt a pénzügyi bizottság jelentéséből is méltóztattak hallani, hogy a kormány, midőn a szerződés lejár, a lapot az -államnyomdában szándékozik

Next

/
Thumbnails
Contents