Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-46

3g2 *•< országos ülés deezember 6. 1876. Mocsáry Géza: T. ház! A pénzügyi bizott­ság azon előterjesztését, miszerint a kir. törvény­székek és járásbíróságok számára 5.620,000 forint előirányoztatik: az átruházási joggal együtt elfoga­dom. Nem is szólaltam volna fel, azonban az ál­lamtitkár ur tegnapi beszédének egyik tételére akarok reflectálni, az igen t. igazságügyminister úrhoz pedig egy igen fontos ügyben kérést kívá­nok intézni. Az államtitkár ur tegnap, midőn Wirava barátom beszédére refleetált, azt mondta: hogy a bírósági kinevezéseket illetőleg meg van a törvényszékeknél mindenütt az úgynevezett kan­didáló eommissió. Ez megvan. De az is tény, hogy a legtöbb esetben az igen t igazságügymnisterium ezen commissiók fölterjesztését nem szoka respec­tálni. Egy ilyen eset történt Udvarhelyszéken is. Ott egy telekkönyvi állásra tíz pályázó volt, az illető comissió megtette az előterjesztést és szo­kás szerint hármat proponált és a többinek kér­vényét is felterjesztette minden megjegyzés nélkül. És mi történt? Kinevezték a 11-diket, ki nem is pályázott. Nem vonom kétségbe, hogy lehetnek rendkívüli esetek, a mikor az illető eomissiónak tanácsát mellőzni kell; de el is kell ismernie az államtitkár urnák, hogy Virava József képviselő urnák igaza volt: mikor azt mondotta, hogy né­mely esetben visszaélések történnek a kinevezé­seknél. Az államtitkár ur beszédének többi részére valószínűleg Istóczy Győző képviselő ur fog felelni, s ép neki kívánom átengedni a tért. A kérés, a mit a t. igazságügyminister úrhoz intézek, a következőből áll. Az ungvári törvény­szék feloszlatásával a telekkönyvi osztály a járás­bíróságnak lett átadva; ugyanazon alkalommal a telekkönyvtől a telekkönyvvezető, egy segéd és írnok elbocsáttattak, a járásbíróság személyzetét azonban nem szaporították. A járásbíróság áll két bíróból, azonkívül kapta az egész telekkönyvi osztályt. Forgalmi kimutatása volt október végéig a következő: Polgári ügye volt 9065, telekkönyvi ügye 12,117, fenyítő ügye 779, elnöki ügye 680: e szerint az összes szám volt október végén 22.641. Ha az arány az október után következő hónapok­ban is ily számban növekszik: az ügyek száma lesz az év végén 27.169 darab. Ezenkívül az ung­vári járásbírósághoz adatott az ungvári volt tör­vényszéknek fogdája, ezenkívül a jelenlegi járás­biróságok az egész megye területén, a beregszászi törvényszók által elrendelt tanúkihallgatásokat esz­közli a polgári és fenyítő ügyekben. Hat hétig volt ily korlátolt számú személyzetben a járásbíró­ság, míg végre a minister kinevezte a harmadik bírót, és ekként ezen kimutatás szerint egy-egy bírónak kell dolgozni egy évben 9023 számot. Ez meglehetősen sok. Ha meggondolom, hogy mennyire hangoztatta­tott, hogy itt a központban a személyzetben esz­közölt megtakarítás mily mérvben lett keresztül­vive, hogy e részben a legszélsőbb határokig men­tek, és ha összehasonlítom az ungvári járásbíróság teendőit a központban elvégzett teendőkkel: arra a meggyőződésre kell jutnom, hogy valóságos képtelenséget követelnek az ungvári járásbíróságtól. A központban az igazságügyministeriumnál 1874-ben volt 38,389, dolgozik 31 fogalmazó sze­mélyzettel, tehát esik egy személyre 1238 szám, és igy hét és félszer dolgozik kevesebbet, mint az ungvári járásbiró. A közlekedésnél volt 22.660 szám, dolgozik 48 fogalmazó személyzettel, s igy esik egyre 470 szám, tehát az ungvári járásbiró 19 és félszer dolgozik többet. A kereskedelmi mi­nisteriumnál volt 23.30Ü szám, dolgozik 43 fogal­mazó, esik egyre 542 szám, tehát az ungvári já­rásbírónál 17-szer dolgozik kevesebbet. A minis­terei nökségnél volt 7578 szám, dolgozik 9 fogal­mazó személyzettel s igy esik egyre 842 szám; tehát az ungvári biró 11-szer dolgozik többet. A pónzügyministeriumnál, a melyre nézve a pénz­ügyminister azt mondta, hogy ott a megerőltetés legfőbb fokával végzik a tisztviselők teendőiket, annyira, hogy ő is sajnálja őket: volt 63,352 szám, esik egy személyre 688 darab, s igy az ungvári járásbiró 14 és félszer dolgozik többet. A honvé­delmi ministeriumnál volt 59,850 szám,, a fogal­mazó személyzete 37, esik egyre 1041 szám, te­hát az ungvári járásbiró 9-szer dolgozik többet. A belügyministeriumnak volt 54.400 száma, van 55 fogalmazó személyzete, esik egyre 989 szám, tehát az ungvári járásbiró 9-szer dolgozik többet; a vallás- és közoktatási ministeriumnál volt 35,600 szám, dolgozik 31 fogalmazó hivatalnok : tehát 1048 szám esik egy személyre, s igy 8-szor ke­vesebb, mint egy ungvári járásbiróra. Az ő Felsége körüli ministeriumnál volt 10,000 szám, a mint a minister ur ezt annak idejében megmondta : ez a ministerium dolgozik a legke­vesebb személyzettel, négygyei, esik tehát egy személyre 3 és félszer kevesebb, mint az ungvári járásbíróságnál egy bíróra. Ha veszem azt, hogy egy ungvári jai'ásbiró­nak 9023 számot kell évenkint elintézni: arra a meggyőződésre kell jutnom, hogy az igazságszol­gáltatásnak Ungvárott szomorú lábon kell állania. Es valóban szomorú lábon is áll, mert a felek 8—10 hónap múlva kapnak csak tárgyalási vég­zést a telekkönyvben 1875. október elejétől egy darab sem intéztetett el és a feleknek várakozniok kell, mig telekkönyvi ügyök egy-két év alatt elin­téztetik. Nekem t. ház, az a kérésem van az igen t. igazságügyi minister úrhoz, legyen oly szives azon átruházási jognál fogva, a melyet a pénzügyi bi­zottság neki megadni indítványozott, és a melyet a magam részéről én is elfogadok, az ungvári járásbírósághoz, nehogy az ottani birák a nagy

Next

/
Thumbnails
Contents