Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-44f

346 **• •rszágosttlés és hogy e lapot nekik tovább is ingyen küldeni lehessen: kérem ez összeg megszavazását, (El­fogadjuk!) Elnök: A népnevelési lap kiadására a pénzügyi bizottság 10,000 frtot ajánl megszavaz­tatni, a különvélemény ez összeget töröltetni kivánja. Elfogadja a ház a pénzügyi bizottság javaslatát? (Elfogadjak!) Elfogadtatik. W ächter Frigyes jegyző: fOlvm) 29 rovat. Budapesti felső leányiskola. Összes szük­séglet 9800 frt. Somssich Pál előadó: Bátor vagyok e pontnál azt az észrevételt tenni, hogy itt 3800 írttal több van felvéve, mint tavaly. És ez igen természetes, mert tavaly az utolsó évnegyedben nyittatott meg Budapesten és Győrött az intézet, most pedig az egész évre vétetik be a költség a költség-vetésbe. Innen a többlet. És ehhez még­meg kell jegyeznem, hogy a pénzügyi bizott­ságnak erre nézve van egy javaslata, mely így szól : (Olvas) Erre vonatkozólag megjegyzi a pénzügyi bizottság, miként minister urnák azon nyilatkozatát, hogy ezen iskola felállításának első évében, a kezdet elhárithatlan nehézségei miatt nem lehetett bizonyos tantervet életbe lép­tetni, csak is a megtartandó tanácskozás után fogja azt megállapittatni és erélyesen alkalmaz­tatni : — a bizottság ezt tudomásul vette s a kép­viselőháznak bejelenti. Hegedűs László: Szabad legyen nekem egyre reflectálnoni. Az van mondva a pénzügyi bizottság jelentésében, hogy elháríthatatlan nehéz­ségek miatt bizonyos tantervet nem lehetett életbe léptetni. Nem tudom, t. ház! hogy midőn ezen iskola­felállítása ezélozfatott: akkor volt-e egy megálla­pitott tanterv, és arról volt-e tudomása a t. ház­nak? Mert ha nem volt róla tudomása: akkor nagy igazsága volt Molnár Aladár t. képviselő társam és barátomnak délelőtti beszédében, hogy nem elég egy iskolának csak nevét kimondani és kérni a képviselőházat, hogy arra a költség­vetést szavazza meg; hanem mindég tudni kell, a szervezetet és a tantervet, a mely szerint az iskola fel fog állíttatni. És itt azt hiszem, nem fogok véteni, ha visszatérek a kisdedóvodákra. Én fel akartam kérni a t. minister urat, mél­tóztassék ezen nagyfontosságú tárgyat tanulmá­nyozni és tanulmányoztatni és szervezeti javaslatát annak idejében beterjeszteni, és hogy jövőben mindég bizonyos rendszer szerint járjunk el. Mert eddig is az volt, bajunk, hogy sokszor min­den rendszer, irány nélkül indultunk el és azért voltak alkotásaink, mint már egyszer mondám, puszta foltozgatások. Molnár Aladár: T. ház! Miután e tárgy­ban egyrészről a t. előadó ur szólalt fel az iránt, hogy a felállított felsőbb leány-iskolának nem deeaieinlber 4. 1875. volna megállapított tanterve s másrészről ezen kérdéssel — a mint értesültünk — annak idejében a pénzügyi bizottság foglalkozott, és Hegedűs László t. képviselőtársam^és barátom is felszólalt : méltóztassanak megengedni, hogy röviden hozzá szóljak én is, — és a mennyire a dologról tudo­másom van, ismeretemet előadjam. (Halljuk!) Az 1873-ról szóló költségvetés tárgyalása alkalmával volt szerencsém a t. házat és a kor­mányt arra kérni, hogy női Tiözépískolák fel­állítása iránt méltóztassék, még pedig törvénynyel, intézkedni. A múlt évben, midőn a költségvetésben elő­ször megjelent a vallás- és közoktatásügyi minis­ter urnák terve egy Budapesten felállítandó felsőbb leányiskola iránt: igen természetesen részemről is csak örömmel üdvözölhettem azt; de akkor is kifejeztem azon óhajtásomat, hogy jobb szerettem volna, ha előbb az ily női közép­iskolák organisatiója törvényben lett volna meg­állapítva, (Helyeslés) hogy ezentúl a törvényhozás tudta volna, hogy minő institutiókra adja meg a pénzt. De ez nem történt meg, hanem előbb létre­hozatni terveztetett az intézet s én még igy is, mint hézagpótlót, mint nevezetes kezdeményt szivemből üdvözöltem nemcsak, hanem a t. kép­viselő uraknak talán tudomásuk van róla, hogy én voltam szerencsés megbízatni ezen intézet szervezésével és én vállalkoztam is reá. Ennél fogva teljes határozottsággal mondhatom, hogy igen is az intézetnek szervezete meg volt állapítva, mielőtt ez felállíttatott és meg volt állapitva a részletes tanterv is; de ez nem véglegesen, hanem csak az első évre. Történt ez pedig azért, mert azt hittem, hogy tantervet bármi magas és\ szép legyen is az, igen könnyű papiron kidolgozni, de a mire alapitanunk kell a tantervet: a növendékek tehet­sége, fejlettsége, előképzettsége és előismeretei, s csak akkor járhatunk el reálisan, ha ezen alap ismeretével bírunk. Mielőtt tehát lehetett volna tudnunk, hogy a különböző, igen heterogén szervezetű magánintézetekből jövő növendékek minő képzettséggel birnak, mennyit lehet azok­nak a felvett tantárgyakból egy év alatt tanítani : nem lehetett czélszerüen végleg megállapítani a tananyag beosztását. A tanterv meg van állapitva, az elvek ki vannak tűzve, de a tananyag beosz­tása végleg nem 'határoztatott meg. Ez a minister ur jóváhagyásával majd caak az első év tapasz­talásai után lesz véglegesen megállapítható. Ha tehát valaki azt gondolja, hogy ezen intézet tervezete nem állapíttatott meg, mielőtt ez inté­zet létrejött volna: az téved. Ez meg van állapitva; de nincs részletesen végleg kidolgozva, és hogy ez jól történt, azt az eddigi egy pár hónapi tapasztalás is igazolja.

Next

/
Thumbnails
Contents