Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-42
272 42. országos ülés űeczember 2. 1875. szonyofc közt kijöhetnek: akkor nem szükséges az átruházás. Méltóztassék nekem minden egyes intézetre annyit megszavazni, mint a mennyi okvetlenül szükséges, és én leszek az első, a ki azt mondom, hogy nem szükséges a virement: mert átalában viremontet alkotmányos buclgetben nem tartok czélszerünek, hanem midőn annyi adatik 6—8 intézetre, hogy abból azon intézetek alig bírnak megélni: akkor a virement szükséges s mindjárt be fogja látni a t. képviselő ur, hogy miért? Ha például véletlenül egy vihar által egy intézetnek házfedele bedől, erre nem lévén előirányozva semmi, mert erre nem lehettünk elkészülve és azon intézetnél nem levén erre való költség: kell hogy a költség egy más intézet pénztárából vétessék, a hol gazdálkodás és némi* leg fukarkodással elő lehet azt teremteni. Mindezek után kérem a t. házat, méltóztassék az összegeket, melyek a gazdasági intézeteknél előirányoz vak, miután azokra elkerülhetetlen szükség van: kegyesen megszavazni. (Elénk helyeslés a középen). Simonyi Ernő: T. ház! Igen röviden csak pár megjegzést akarok tenni a t, minister ur beszédére. Először csodálkozásomat fejezem ki arra nézve, hogy a Magyar-Óvárott német nyelveni tanításnak miért nem adják azon egyszerű magyarázatát, a mely természetes. Ezen intézetet t. i. Károly főherozeg alapította, hogy többi uradalmainak, melyek Németország egy részében feküsznek, tisztjei szintén ott tanulhassanak s így kívánta, hogy a német legyen az előadási nyelv. Ez akkor helyesen történt így, mert az alapító a maga költségén intézkedhetett; de hogy mennyire kelljen ezt fenb.rtani most, midőn az állam költségén tartatik fen ez intézet: az más kérdés. Azt mondja Horánszky Nándor képviselő ur érv gyanánt, hogy az odamenő magyar ifjak nemcsak gazdaságot akarnak tanulni, hanem nyelvet is, és hogyha azt ott meg nem tanulnák, külföldre kellene menniök. Adná isten, hogy ugy volna, hogy a német nyelvet csak óvárott, vagy a külföldön lehetne megtanulni. (Derültség.) Ezt megtanulják akárhol, és a mint egy t. barátom mondja, a nemzeti easinóban leghamarább. (Élévit' derültség.) Nem szándékozom a t. minister urnák hosszasan felelni; hanem megvallom, hogy azon indokolás, hogy a gazdaságok, melyek a tanintézeteknél vannak, azért jövedelmeznek oly keveset, mert szántszándókosan kell kárt tenni, hogy az ifjakat tanitsák: nem fogadhatom el; azt hiszem, hogy nagy tábla repczét fölösleges elrontani e kisórletre és talán egy pár négyszögöl ép ugy megteszi, mint egy pár hold. A mi a virementet illet" a minister ur elismeri, hogy az nem helyes, alkotmányos szempontból, és azon érv pedig, hogy nincs elég előirányozva egy tanintézetre, ez azt a következést vonja maga után, hogy oly előirányzatot, mely nem elégséges, ne fogadjon el; hanem valamit előirányozni, ós azután azt mondani, hogy ez csak virement mellett elégséges, nem járja, mert tanintézeteknél egy krajczárig ki lehet számítani a fentartási költséget; azon viharokra pedig, melyek a házakat elsöprik, számítani nem lehet, az ilyekre, mint rendkívüli kiadásokra a szükséges összegek póthitel utján is megadhatók. (Szivazzunk!) Elnök: Fölteszem a kérdést. Gazdasági tanintézetek czime alatt, a 9 rovatot együttvéve, a pénzügyi bizottság 227,750 irtot ajánl megszavaztatni ; miután azonban egyes intézetekre nézve történtek módosítások, azt hiszem, helyesen fogok eljárni, ha az egyes rovatokat, vagyis az egyes intézeteket egyenként tűzöm ki szavazásra (Helyeslés), s így legelőször is a magyar-óvári gazdasági akadémiára a pénzügyi bizottság javaslata szerint 60,000 frt lenne megszavazandó. Ennek ellenében áll a Mocsáry Géza képviselő ur javaslata, mely e czJmen csak 55,400 frtot kivan megadatni. A pénzügyi bizottság javaslata levén a nagyobb öszszeg, ez jön először szavazás alá. Ennélfogva méltóztassanak azok, kik a pénzügyi bizottság javaslatát fogadják el, vagyis (30,000 frtot kívánnak e czélra megszavazni: felállani. (Megtörténik.) A ház megszavazza a 60.000 frtot, s így a módosítván? elesett. E czimre még Remete képviselő urnák van egy határozati javaslata. Beőthy Algernon jegyző: (Olvassa a határozati javaslatot.) „Utasíttassák a minister, hogy gondoskodjék kellő magyar tanerőkről és tegyen meg minden intézkedést arra, hogy a magyaróvári tanintézetben az 187?. év január 1-én már kizárólag magyarul tartassanak az előadások. Elnök: A kik Eemete képviselő ur ezen határozati javaslatát elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház nem fogadja el. (Ellenpróbát \) Most azok méltóztassanak felállani, a kik nem fogadják el. (Közbeszólások: kisebbségi) Nekem ugyan ugy látszik, hogy a többség nem fogadja el; mindazáltal egész biztossággal nem merem a határozatot kimondani, azért nincs más mód, mint hogy megszámláltassanak a képviselő urak. (Helyeslés.) Méltóztassanak azok felállani, kik , a határozati javaslatot r elfogadják. (Megtörténik. A jegyzők számlálnak.) Es most méltóztassanak azok felállani, a kik nem fogadják el. (Megtörténik. A jegyzők megszámlálják a szavazókat.) A ház 99 szavazattal 58 ellen, nem fogadja el az indítványt. Molnár Aladár jegyző: (olvassa) a keszthelyi gazdasági tanintézetre 34,000 forint. (Elfogadjuk!) ' Elnök: A 34,000 frt elfogadtatott. Molnár Aladár jegyző: A debreczeni gazdasági tanintézetre 18,000 frt (Elfogadjuk.) Elnök : Elfogadtatott.