Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-42

270 ^' országos Illés vagyonú, nem szeretném feltételezni azt, hogy magyarországi birtokán csakis azért pártol egy gazdasági intézetet, mert német tanfolyamot tart, (Helyeslés a széhö baloldalon.) nem óhajtom föl­tételezni, és nem is tételezem föl, tehát ennek következtében nem fogadhatom el azon ellenveté­sét sem, hogy már csak azért is fen kellene a német előadásokat tartani: mert félő, nehogy azon birtokos a tanodára adott eddigi segélyezését megvonja. Én ezt nem akarom feltételezni, és mert en­gemet azon indokok vezetnek, hogy Magyarország nemcsak a mostani helyzetében, — mert én nem csupán a takarékosság szempontjából beszélek — de bárminő helyzetben, mig nem látjuk azt, hogy más nemzetek mi irányunkban ugyanazt követik, amit mi irányukban: ón azt tartom, hogy mi sokkal előhaladottabb nemzetek példájára vagyunk utalva, és a viszonosságot még ha tehetségünkben állana is, csak akkor eszközöljük, ha a szellemileg előhaladottabb és anyagilag vagyonosabb nemzetek járnak előttünk. De veszedelmesnek is látom még magyar hazánk gyermekeire nézve is a német tanfolyam fenállását. Hiszen mint maga mondta t. képviselő-tár­sam, körülbelül 80 látogatja a német tanfolyamot. Ha ez áll, miután csak 105 tanuló van Magyar­óváron ... B. Simonyi Lajos kereskedelmi niinis­ter: 186. Madarász József: . . . akkor elesik ezen érvem; akkor az idegenek nagyon megszaporod­tak : mert tavaly, ha jól emlékszem, 12—16 volt. Ha igy volna: akkor azt kellene hinnem, hogy magyar hazánk gyermekei épen azért kényszerül­nek a német tanfolyamot hallgatni, mert ott he­lyesebb tanításban részesülnek, rnit ugy hiszem, a magyar képviselőház egy tagja sem kívánhat. Most ugy értesülök, hogy 186 tanuló van, tehát körül­beiül 100 jut a magyar tanfolyamra. Azonban ismétlem, hogy nekem aggályom van az iránt, hogy azon 80 közül is sok magyar ifjú csak azért hallgatja a német tanfolyamot: mert magyar nyelven nem nyerhetné azon szakszerű oktatást, melyet német nyelven nyer. Tavaly leg­alább, emlékszem reá, még magyar nyelven azon helyes szakszerű oktatást nem nyerhették. Tekintve mindezen okokat, mint előbb enditettem, a beadott határozati javaslatot pártolom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Remete Géza: T. ház! Szavazzunk!!) A Mocsáry Géza képviselőtársam által beadott mó­dositványt azért nem fogadhatom el, mert a mint Madarász t. képviselőtársam is elismeri, a t. mi­nister ur még intézkedéseket ez irányban nem tett, ily intézkedések nélkül pedig attól kell tartanom, ha jól vagyok értesülve, hogy az intézet fennállása kérdésessé válhatnék, nem annyira anyagi tekin­deczember 2. 1875. tétből, mert azt az állam pótolhatná; hanem a kellő tudományos képzettség el nem érhetése miatt. Többekkel megbeszéltem ez ügyet, s azt hallottam, hogy a német tanárok tudományos szakképzettség tekintetében bizonyos tudományokra vonatkozólag fölötte állanak az ottani magyar tanároknak. Meg­lehet, hogy ez nem áll egészen; hanem legalább eképen nyüatkoztak, ugy, hogy még magyar ifjak is a német tanárok előadásait hallgatják, mert amint tudják, a tudományszerzós a főtörekvése egy hivatását jól felfogott ifjúnak. Ez okból Mocsáry képviselő társam módosit­ványát nem fogadom el ugyan most; hanem én is azon nézetben vagyok a jövőre nézve, hogy a magyar állam nem köteles ós nem lehet hivatva arra, hogy idegen államok számára tartson fen iskolákat. Véleményen szerint arra kell törekedni a t. minister urnák, hogy gondoskodva kellő tan­erőkről, a magyar nyelv kizárólagos előadási hasz­nálata mielőbb érvényre emeltessék. Igen t. Horánszky Nándor képviselő ur érve­lését nem fogadhatom el; habár elismerem, hogy azt az emberi kebel egyik legnemesb érzete igen is háladatossága sugallta; nem fogadom el pedig azért, mert ki németül akar tanulni, megtanulhatja azt kis korában is, vagy ott magán előadáson ; de nézetem •— amint már kijelentem— az, hogy a ma­gyar állam ne tartson azért iskolákat, hogy idegen állam ifjai a magyar állam ifjai rovására taníttas­sanak. (Szavazzunk.) Mert most a dolog ugy áll. hogy azon magyar ifjak, kik a német nyelvet nem is értik kellőleg: mégis kényszeríttetnek német nyel­ven hallgatni a tudományos értékre nézve becsesb német előadásokat s ezáltal sokkal jobban megne­hezittetik nekik a tanulás, kiknek a nyelv nehézsé­geivel is küzdeni kell, mint azoknak, kik e nyelvet érteni elég szerensések A magyar állam érdeke megkívánja, hogy az állapotnak valahára vége szakittassék kérem : azért a-t. minister urat, hogy méltóztassék, intézkedni, hogy ott jövőre jeles magyar tanerők legyenek alkalmazva és a tantár­gyak kizárólag magyar nyelven adassanak elő, kinek-kinek szabadságában állhatván magán-német előadások tartására is és a tanárokat felkérni s azért őket külön jutalmazni. Mindezek után a kö­vetkező határozati javaslat elfogadását kérem. B. Simonyi Lajos kereskedelmi minis­ter: T. ház! Sok részről nyilvánult azon kívánat, hogy azon tanulók száma terjesztessék a t. ház elé, a kik oktatást nyernek a gazdasági taninté­zetekben. Elismerem azon hiányt, mely ez irány­ban indokolásomban létezik ós azért bátor vagyok most e hiány pótlására a gazdasági tanintézetek­ben oktatott ifjak számát elősorolni. A magyar-óvári gazdasági akadémián van 186 növendék, a keszthelyi tanintézetnél 55, a kolos-monostorinál 7.3, a kassainál — mint a hol csak az idén kezdődött az oktatás — 21, a debre-

Next

/
Thumbnails
Contents