Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-13
56 13. ersjiágos ülés september 14. 1875 kellékek hiánya miatt, nevezetesen: a mennyiben csak három választó irta alá s azokról sincs igazolva, hogy választók; másodszor, mivel meghatalmazás van ugyan hozzá beküldve, de csak később, t. i. september 10-én s abban is az illető meghatalmazott csak a kérvény beadására van megbízva; harmadszor mivel a másolatok sincsenek letéve: ezen okoknál fogva a második bírálóbizottság ezen kérvényt a házszabályok 81. §-a értelmében tárgyalás nélkül visszautasította ás Vidliczkay József urat az igazolt képviselők közé sorozandónak határozta. Van szerencsém az erről szóló iratokat benyújtani. Elnök: Ugy vélem a t. ház a bizottsági elnök ur ezen jelentését szintén tudomásul venni méltóztatik és e szerint Vidliczkay József képviselő ur az igazolt képviselők sorába igtattatik. (Helyeslés) Szontagh Pál. (gömöri) Van szerencsém a VI. bíráló bizottság nevében Harkányi Frigyes Krassómegye facseíi kerület képviselőjének választása ellen beadott kérvényre vonatkozólag jelenteni, hogy azt a biráló bizottság béltartalmánál fogva kifogás alá vette és ennélfogva Harkányi Frigyes urat az igazolt képviselők közé sorozandónak határozta. Van szerencsém az ide vonatkozó jegyzőkönyvet benyújtani Elnök: E jelentés is tudomásul vétetik és Harkányi Frigyes képviselő ur az igazolt képviselők sorába igtattatik. Molnár Alllal előadó: Tisztelt képviselőház ! Az állandó igazoló bizottság nevében van szerencsém tisztelettel jelenteni, hogy az igazoló bizottság ma tnrtott ülésében tárgyalás alá vette Dimitrievics Milos Bács-Bodrog megyei kulpini kerületben september 2-án megválasztott képviselőnek, továbbá br. Prandau Gusztáv a horvát-szlavón országgyűlés által a magy. szent korona országainak közös országgyűlésére megválasztott egyik képviselőjének és végül gróf Károlyi Tibor békésmegyei orosházi kerület Julius 5-én megválasztott képviselőjének megbízó leveleit és azokat mind kiállításukra, mind tartalmukra nézve kifogástalanoknak találván, gróf Károlyi Tibort és Prandau Gusztávot véglegesen, Dimitrievics Milost pedig a szabályszerű 30 nap fentartása mellett igazoltaknak jelentette ki. Elnök: E szerint gróf Károlyi Tibor és br. Prandau Gusztáv véglegesen, Dimitrievis Milos pedig a szabályszerű 00 nap fentartásával igazolt képviselőknek jelentetnek ki. Bakcsi Ferencz előadó: Van szerencsém a kérvényi bizottság által tárgyalt kérvények első sorjegyzékót benyújtani azon tiszteletteljes kéréssel, méltóztassék annak kinyomatása és a szombati ülésre való napirendre tűzése iránt intézkedni. Elnök: Nem kétlem, hogy a kérvényi bizottság mindezen kérvényeket letette, vagy le fogja tenni a ház irodájában, hogy ott a három nap alatt mindenki által megtekinthetők legyenek. Egyébiránt a t. ház elé most egy kérdést is kell e tárgyban intéznem. Kétséget nem szenved, hogy a kérvények a házszabályok értelmében szombaton tárgyalandók. A 174. §. így szól : A „kérvények a kérvényi bizottság jelentésének alapján hetenként a szombati ülésben a napirend tárgyalására kiszabott időn kivül tárgyalandók." Itt is tehát a tárgyalás ideje határozandó meg. Minthogy a t. ház a napirendre nézve már a múlt alkalommal intézkedni méltóztatott, hogy az ülés fél kettőig folytattassék, ha t. i. van tárgy, mely addig tanácskozást kíván s azután következnek azon tárgyak, melyek a napirenden kivül tárgyalandók; ha jónak méltóztatik a t. háznak találni, talán azt, amit az interpellátiókra nézve elhatározott, a kérvényekre is lehetne alkalmazni s akkor szombaton l 1 ],, órakor tárgyaltatnának a kérvények a ház ülésében. (Helyeslés.) Ha a t. ház ezt jóvá hagyni méltóztatik : szombaton l l ! s órakor, ha a napirend tárgyalása addig eltart, különben pedig a napirend kimerítése után fognak a kérvények tárgyaltatni. (Helyeslés.) Az igazságiigyminister kíván előterjesztést tenni. Perczel Béla igazságügyminister: A házszabályok 135. szakaszának rendeletéhez képest tiszteletteljesen van szerencsém a t. háznak bejelenteni, hogy Mocsáry Géza s több ungmegyei képviselő ur által az ungvári törvényszék beszüntetése tárgyában beadott interpellatióra a holnapi napon fogom a választ megadni. Elnök: Holnap a napirendre kitűzött idő eltelte után, vagyis fél kettőkor, ha a napirend korábban kimeritve nem volna: fog a minister ur a hozzá intézett interpellatióra felelni. Simonyi Ernő: T. képviselőház! Azon válaszfelirati javaslat, melyet a t. ház küldöttsége e napokban benyújtott, a benne foglalt nézetekre és alapelvekre nézve lényegesen eltér azon nézetektől s elvektől, a melyeket én s elvbarátaim vallunk a haza bajainak orvoslására és pénzügyeinek rendezésére, úgyszintén az egész kormányzati rendszerre nézve. Ily körülmények közt kötelességünknek tartottuk egy külön válaszfeliratban foglalni nézeteinket és azoknak kifejezést adni, e javaslatunkat a ház elé hozván, hogy a ház a mi javaslatunkat méltóztassék elfogadni és azt az országgyűlést megnyitó trónbeszédre válaszul adni. Kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy e válaszfelirati javaslat most felolvastas-