Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-30

354 30. orsstágos ttlés november 18. 1S7&. viselő urat abban hogy a mithologiából is ne tartson nekünk előadást. De áttérve a kérdésre; a vitának igenis van eredménye; mert méltóztatnak tudni, közmondássá vált már, hogy a szavazatokat nem csak számítják, de mérlegelik is. És miként mérlegelik? A beszédek tartalma szerint mérlegelik, És hogyha én végig mehetnék a t. szónokok során és kimutatnám egyenként, hogy ki pártolta a kormányt igazán, föltétlenül, és ki pártolta a kormányt oly módon, hogy azt valóságos pyrhusi diadalnak kellene mondanom, akkor Szilády Áron t. képviselő ur nem tudom, vajon nagyon örülne-e azon, hogy hozzánk e kérdést intézte. Első volt a kormány támogatók sorában Zsedényi Ede t. képviselő társunk, a kit már azért is fel kell emlitenem, habár a többiek közül csak néhányat fogok emliteni: mert nem csak múltjánál, nemcsak gyakorlatánál, hanem azon körülménynél fogva is rendkiviili nyomatékkal bir, mert <$ most a pénzügyi bizottság elnöke. És miként pártolta az igen t. képviselő ur a kormányt? Akként, hogy csaknem mind azon érveket megerősítette, a melyeket mi, — én és Simonyi Ernő t. barátom — a különvéleményben hangsúlyozunk; hanem fájdalom a t. képviselő ur fátuma mindig az: szónokolni a dolog ellen és szavazni mellette. A t. képviselő ur világosan kimondotta, a mit mi mondunk, hogy a megtakarításokban a kormány nem ment el azon határig, a meddig kellet volna. A bevételi rovatra a t. képviselő ur és a pénzügyi bizottság elnöke ugyanazt mondta, a mit mi, hogy azt fí reális alapon levőnek nem tekintheti. Ezen támogatásra tehát a kormány büszke nem lehet; mert mondom, az inkább minket támogat, mintsem a kormányt. Ismétlem, miután egyenkint nem mehetek a számokon keresztül időrövidsége miatt: csak a főereclményt fogom előadni és tanulmányozni. A főeredmény az, hogy feltétlenül tulajdonképen az első két napon csak Hoíztinszky és Hegedüs Sándor t. képviselő urak támogatták a kormányt. Az utóbbi napokban hozzájok csatlakozott Móricz Pál képviselő ur, ki jóformán egyebet nem is mondott, mint azt, hogy támogatja a kormányt; és éhez járult tegnap Várady Gábor t. képviselő ur. Támogatta igenis, két más igen t. tagja a háznak, Péchy Manó gr. és Somsich Pál képviselő ur. A t. gr. ur igaz, nem egészen föltétlenül pártolta: mert ő igen érdekes dolgokat jelzett imitt-amott, különösen kiemelvén, hogy a jövedelmi pótadó kiszámításánál a pánzügyminister ur nem volt nagyon őszinte, hogy t. i. a mit ő negyedfél °'o emelésnek akar feltüntetni, az tényleg 9»/

4 csaknem lOo/o. A t. képviselő ur azonban, átalában — mondom, — mégis támogatván a kormányt, felénk fordulva ezt monda: mi, kik nem akarjuk az adófelemelést, vessünk egy pillantást más országokra, és idézte például Angliát, a 48-as évekből, hogy ott nagy erőfeszítéssel, adó emeléssel segitettek abajon. De elfelejtette a t. képviselő ur, hogy ott, ha adót emelnek is : az az egyes polgároknak terhesen eshetik; de az ország nem érzi meg nagyon, mert a pénz Angliában marad. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül azon nevezetes beszédet sem, melyet Somssich képviselő társam mondott el, de mielőtt ezt tenném, két kis episodra reflectálok. Az' egyik egy jeles szónoklat volt, mely a t. jobboldali ellenzék padjairól mondatott el. És én minden habozás nélkül megvallom, hogy nekem azon beszéd igen jól esett. Ugy alakilag, mint tartalmilag szép volt, s annál jobban esett nekem, mert egy nem magyar ajkú képviselő által mondatott el. Ezt azért mondom meri tudom, hogy ez nem népszerű dolog, és ismét azzal fognak vádolni henünket, hogy czimborálunk a nemzetiségekkel; de az igazat mindig ki kell mondani. Bausznern t. képviselő társam azon jeles beszédében, melyet elmondott: távolról sem szolgáltatott alkalmat azon erős megtámadásokra, melyekkel rá mentek; ellenkezőleg, hogy ha lett volna méltányossági érzet a kormányban, többet mondok, ha a kormány és a kormánypárt igazi helyes tapintatot akart volna követni: nem megtámadni ; de megdicsérni kellett volna azon képviselőt. Én csak örvendeni tudok, midőn egy nem magyar ajkú képviselő, kiről a múltból tudjuk, hogy megtámadott bennünket, oly ünnepélyesen kijelenti, hogy a magyar állam fentartását szivéből óhajtja. Mikor egy nemzetiségi képviselő ilyen kijelentést tesz: nem hiszem, hogy az ország érdekében álljon azt bizonyítani, hogy ez nem igaz, hogy a magyar államnak a parlamentben vannak ellenségei. Sőt ellenkezőleg, én azt mondom és azt hiszem, hogy a t. képviselő ur épen ez által választóinak tolmácsolta érzületét, nem pedig azok által, miket a múltban mondott. (Helyeslés a hal és a jobboldalon.) Ez az egyik. A másik, mire röviden rá mutatok, egy kellemetlen episod. Nem fogok a tárgyra visszatérni, magam sem leltem gyönyörűségemet benne. Hanem először egy megjegyzésem van azon magyarázatra, mely szerint kérdésessé tették : mennyiben parlamentalis ez; sőt kérdésessé tették egy oldalx-ól azt is: vajon az elnök ur nem teljesítette volna-e jobban kötelességét; ha a szólót rendre utasította volna. Elnök : Nem hallottam. '{Egy hang: a sajtó tette.) Helfy Ignácz: Nagyon erős, mondhatni kegyetlen kifezés volt az, melylyel Német Albert élt; nem is vettem zokon a t. ministerelnök ur-