Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-29

322 29 országos illés november 17. ISTi. keze, legalább a jogegyenlőség gyakorlati keresz­tül vitelére nézve hátrányos nem volt. De ma, midőn a 19-ik század vivmányai következtében a polgári elem fontossága még erősen sokszoro­zódott: ki mondhatná, hogy Magyarország pol­gári eleme azon szerencsés helyzetben van, mely egy értelmű volna az egész ország virágzásával ? A polgári foglalkozások legfontosabbjai, ipar és kereskedelem hazánkban mily állapotban van­nak : mutatja azon általános panasz, mely a hazai ipar-emeléséré vonatkozik, ugy hogy már ez leg­közönségesebb közhelylyé lett. De csodálatos, hogy míg alig lesz valaki, ki meg nem egyeznék abba, hogy az ipar és kereskedelem emelésére minden történjék: addig az eszközöket, melyek ezen czélra vezetnek, részint nem tudjuk, részint nem akar­juk alkalmazni. Ezen eszközök lehetnének anyagiak, lehetnének szellemiek. Anyagi támogatás, anyagi segélyezés hely etthazai iparunkat túlterheltük adók­kal. A ki tekintetbe veszi, hogy az ipar és kereske­delmi osztály hazánk összes lakosságának mily csekély részét képezi, s tekintetbe veszi azt, hogy a direct adóknak mily részét fizeti és hogy a közvetlen adók jövedelmezősége,—vagy jobban mondva jövedelmezetlenségéhez mily arányban járul : meg fog győződni arról, hogy hazánk polgársága sokkal nagyobb mérvben van terhelve adóval, mint más előre haladottabb ország hason elemei, hogy a termelési feltételek, melyek alatt dolgozik, sokkal nehezebbek. Ha azon meggyő­ződésnek adok kifejezést, hogy a szándékolt adó­felemelés, egyátalán a jelen adórendszer, — ha még sokáig tart — hazai iparunkat és kereske­delmünket tönkre teszi : mondhatom ezt tüzetes egyéni észleletek és tapasztalatok alapján. A kereskedői és ipari világgal gyakran vau alkalmam érintkezni, gyakran van alkalmam az illetők panaszait, kívánalmait meghallgatni, a panaszok okait megismerni, s ezen alkalom nem­csak a fővárosiakra terjed ki, hanem a buda­pesti kereskedelmi- és ipar-kamrának nyolez me­gyére terjedő területére, a magyar alföld legna­gyobb városaira. Azon adatok összeállitásában, melyek nemsokára statistikai jelentés alakjában közzé fognak tétetni, megdöbbentő, elszomorító képét találtam a hazai ipar hanyatlásának és az iparos osztály pusztulásának. Mutatkozik ez a gyár-ipar és kis-ipar telepek apadásában, a munka és kei eset-hiány növekvésében, a termelési viszo­nyok folytonos sulyosodásában, számos ipar-ágok teljes megszűnésében, a külföldi verseny folyto­nosan növekvő elviseitetlenségében. Megengedem t. ház, hogy a kisbirtokos, egy­általában a földművelő osztály túlságosan van terhelvej de az csak megerősíti annak igazságát, a mit mondtam. Mert az adóképesség csökkené­sével, csökken a fogyasztási képesség, csökken az iparos osztálynak termelő képessége s ennek következtében adóképessége is. Különben is azon körülményből, hogy a földművelő osztály adóval tul van terhelve, hogy nehezebb adót alig visel­het el : részemről csak azt a következtetést von­hatom, hogy annál szükségesebb a kormányra nézve, hogy már csak tisztán pénzügyi szem­pontból, más jövedelem-forrás nyitásának tekin­tetéből mindent elkövessen, hogy a hazai ipart tejiessze. Azonban t. ház, mit. látunk? az eddigi kor­mányok mindenesetre hajlandók voltak e tekin­tetben valamit tenni; de nem levén tisztában arra nézve, mit tegyenek, platonikus jó hajla­mukat az igen kényelmes „laissez fairé, laissez passer" elvének hirdetésébe és gyakorlásába bur­kolták ; a min nem változtat az, hogy egyes intézkedések czélszerüen, ha talán nem tervsze­rűen is történtek. Onnét jő a valóban szánandó csekélysége azon összegeknek, melyek még a deficites évek előtt is ipari czélok előmozdítására a budgetbe fölvétettek és még ezen csekély ösz­szegeket sem használta fel rendesen a kormány, mivel el lehet róluk mondani: „zu wenig zum lében, und zu viel zum sterben." A kinek alkalma volt mint egy nagy nyu­goti államtisztviselőjének beletekinteni azon mó­dozatok és eszközök részleteibe, melyek egy ipari­lag fejlett országban az ipar anyagi támogatá­sára nézve szükségeseknek és valóban gyümölcsöző befektetéseknek tartatnak: annak el kell szomo­rodnia, ha látja, hogy a magyar ipar emelésére mi kevés történik és történt. Ha szerény viszonyainkhoz mérve nem íof­dithatunk is oly absolut összeget e czélra, mint más fejlettebb országok : azt legalább lehetne követelni, és pedig nem az ipar osztály, nem a polgári ellem érdekében, hanem az ország, a haza érdekében, hogy a budget ezen tételei legalább arányban álljanak más országoknak ilynemű téte­leivel. De itt, a mint az előttünk fekvő budget is mutatja, takarékoskodunk 10 ezerekkel; holott 100 ezreket és milliókat költünk a nagy hatalmi viszketegekve és kedvencz eszmékre. Pulszky Ágoston képviselő ur hivatkozott bizonyos állami czélok és állami institutiók noli me tengere féle természetére Azt mondotta, hogy a magyar államnak ilyen-amolyannak kell lennie, hogy a honpolgár érte lelkesülhessen. T. ház! én azon nézetben vagyok, hogy az állam első czélja, hogy az állampolgároknak, ha már nem anyagi és szellemi jólétét, legalább megélhetését biztosítsa. Én azon osztályok köré­ben, a melyben mozogni alkalmam van: valami nagy ragaszkodást minden állami intézkedéshez, vagy lelkesedést azon jelenlegi ós a legközelebbi időkben várható állapotok védelmére, mely netán szükségessé válhatnék, nem találtam; de találtam mély lehangultságot, közönyt, elégedetlenséget, reménytelenséget és teljes resignatiót. Ily hangu­latnak mily szomoritó hatással kell lennie arra

Next

/
Thumbnails
Contents