Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-28

28. országos Illés november 16. 1875. ggo, majd az-n lesz, hogy a király el ne kei'gettessék, mert ha a királyt elkergetik: követeléseik veszve lesznek és a népnek nagy mérvben való megadóztatásával hitte, hogy gondolatának érvényt szerez, t. i. trónját biztosítja. És mit mutatott meg az 1792-iki forradalom? Azt, hogy elnéztek a hitelezők a kölcsön adott pénztől, csakhogy menekedjenek azon embertől, a ki a milliók érdekével nem törődött. Én nem akarom azt hinni, nem merem feltenni, a ház egyik tagjáról sem, hogy át ne éi-zené minden képviselő azon hivatása magasztos érzetét, a mely nagyon is kell, hogy a jelen körülmények közt a képviselőt a megszavazásoknál ébren tartsa; de azt ki kell jelentenem, és ezen kijelentésemért elvállalom a felelősséget, magam és küldőimmel szemben, hogy azon kiadások, a melyek most csak azon szerencsétlen ágyuk kérdésében is megszavaztattak: a magyarnemzet érdekében nem is előnyösek. Mi nem akarunk megtámadni senkit, mi örök békét akarunk. Szeretném látni, hogy ki az, a ki minket alkotmányos embereket, háborgatni merjen. (Derültség a középen.) És ha mer; lelke rajta, ott leszünk mindnyájan. Nem volt Rákóczy Ferencznek soha begyakorolt 800,000 embere, és tiz éven át meghozta a szabadság istenének áldozatát: szegény oroszokkal és oláhokkal kezdte meg a hadjáratot. Én azt vélem, hogy akkor midőn a nemzeti lét és nem lét fölött kell határozni: higyje el a t. ház! minden Uchatiusféle ágyú sem ér semmit; mert a győzedelemhez legyen csak meg a nép lelkesedése, mely nem ismer határt: áttör az hegyen völgyön és kétségkívül csodákat müvei, mint müveit 1848-ban. Azért t. ház, midőn én a jelen költségvetést el nem fogadom; egyúttal még csak azt akarom jelezni, hogy mielőtt az államvagyon eladása fölött határoz a t. többság, — mert az természetesen ezen kis párttól nem függ, hogy megakadályoztassák , — kérem vegye tekintetbe a jövő nemzedék sorsát, kérem vegye tekintetbe, hogy bizony, ha valaha: épen a mostani nehéz viszonyok fölött lehet Arany János szavait idézni: „Rósz időket élünk, rósz csillagok járnak, isten óvja nagy csapástól szegény magyar hazánkat*. Teljesen odáig jutott a szegény adófizető nép, hogy, egyeseket kivévf, a fizetésképtelenséggel kell küzdenie. Én ugy hiszem hogy minden községben akad 3— 4 ember, és ezeknek, a magam községében én is egyike vagyok, kik még több adót elbírnak; de hogy a nagy tömeg nem birja el az adóemelést: arról naponként meggyőződhetünk. A pesti piaezon naponként lehet tapasztalni, hogy adótartozás végett miként verik meg a dobot az utolsó vánkos fölött. Ezek tények, ezek nem túlságos kijelentések. Tapasztalásból beszélek. Itt van Soroksár, Taksony, Ucsa és más községek, ezek tehetnek tanúságot állitásom mellett. Én hajlandó vagyok azon fizetésem egy részéről, melyet az államtól kapok, lemondani, semhogy adóemelésbe egyezzek. Inkább hajlandó vagyok az uj adónem helyett, nőtlenségí adót behozni, melynek magam is aláesem. (Hosszún tartó derültség.) Hanem arra, hogy az a szegény nyomorult ember megadóztassák : jó lélekkel soha, de soha sem szavazhatok. (Helyeslyés a szélsb' baloldalon.) Szilády Áron: Engedje meg a t. ház, hogy mindenekelőtt a közvetve előttem szólott beszédére reflectáljak. Ha nem félnék attól, hogy nagyon fontos dolgok fölött való keresztül csúszással vádol engem is a jobboldali ellenzék, mint vádoltatott azzal a ministereinök: talán ki lehetne már bocsátani a vita nem tudom hányadik napján azon szót: hogy elég volt a szó, szavazzunk! Szívesen teszem ezt, ha méltóztatnak parancsolni. Szívesen hallgatok és hiszem, hogy lesznek legalább részünkről, kik hallgatni fognak. Ha azonban folytatni kell az eddig hallottakra az észrevételeket: ugy én is, ha a t. ház , megengedi, teljesíteni kötelességemet, igen röviden nem is osztva beszédemet sem két, sem három részre, hanem commassalva, a mit mondandó leszek akár polemizálva, akár a tárgyra nézve. De nem tehetem, hogy az eddig lefolyt vita átalános jellemzéséről legalább magamnak egy szóval kifejező jellemzést ne keressek. Lehet, hogy senki másra nem volt a költségvetési vita oly hatással, mint reám volt; lehet, hogy nem találtam meg arra a helyes szót, azért előre bocsánatot kérek azoktól, kik tán erősebbnek fogják venni annak értelmét, mint a minőt én magam neki adni kívánok. (Halljuk!) Előre kijelentem, t. ház, hogy nagyon erősnek tetszik magam előtt is, súlyos vádnak, de igyekezni fogok, a kifejezéssel azt, a mennyire lehet, mérsékelni. Én tudniillik e vita természetét az ellenzék nem komoly és őszinte támadása miatt, nem látom a helyzet komolyságának egészen megfelelőnek. Mondom, ez nagyon erős kifejezés, magam is elismerem. De méltóztassanak elhinni, a szóban rejlik az erősség s ki fogom ezt fejteni. Nem azt mondom, hogy nem komoly a szándék és a törekvés; nem állitom, hogy lenne egyetlen egy tagja e háznak, a kiben nem őszinte a törekvés és igyekezet arra nézve, hogy az átalánosan érzett szükségnek megfelelőleg hozza javaslatba azt, a mit legjobb meggyőződése szerint legjobbnak tart. Talán a kifejezésekben van a hiba épen ugy, a mint az általam a jellemzésül választott kifejezésben, s akkor a helyreigazítás tökéletesen rendbe fogja hozni azt, a mi talán ellenmondásnak látszik most. 38*