Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-26

236 *** országos ülés november IS. 1875. is egy negyedrész annyit, mint adója, mert különben azt mondják róla, hogy schmutzig ; azután ha falun lakik és azt akarja, hogy az árvák éhen meg ne haljanak: legalább is egy-két, árvát kell tartania; azonkívül az ezer holdas birtokosnak ugy kell élnie, ruházkodni, mint annak, kinek 10,000 holdja van, bár ez hiba, de hiába, igy neveltek bennünket — ugy hogy ezen osztályra nézve elmondhatjuk a költővel, hogy „pusztulunk! veszünk!" Én uraim a jogegyenetlenség korszakában nagy súlyt fektettem ezen osztályra, a melyet a régi időben táblabiráknak, a modern publicista pedig mammuth-politikusnak nevez, mert ezen osztály helyét foglalta az ugy nevezett tiers étát-nak, és nem csak helyét foglalta, hanem meg is felelt azon osztály hivatásának, t. i. a haladás-zászlóját fentartotta kezében. Most uraim, nem mondom azt, mit az iránvadó körökben többször emlitenek, hogy hadd hulljon a férgese, mert azon férges helyett, oly elem jön, mely először nem magyar s másodszor oly elem, melynek életphilosophiája „Ubi bene, ibi patria". És ne féljen tőle Wirkner képviselő ur, hogy nem jön be; bejönnek azok hívó nélkül is, a mint mi állunk. Uraim, most nem fektetek oly nagy súlyt ezen osztályra, mert ezen osztályra ráillenek nagyon Gurtiusnak egy scitha szájába adott ezen szavai, hogy: „jam non de virtute' sed de salute agitur". De ami azután következik: et quod saluti praeponitis, pro libertate pugnandum est", az már teljesen nem illik rá. Uraim nem tehetek róla, de ugy van. Szóval nem kell azt hosszasan fejtegetni, tudjuk ázt mindnyájan, hogy a földbirtok, nemcsak több adót meg nem bir; hanem a mostani terhet se bírja. És most átmegyek a nyersvas termelésre. Na itt igen rövid leszek, mert köztudomású dolog uraim, hogy a nyersvas termelésre nézve az adót emelni, a kétségbeejtésig absurdum. Mindnyájan tudjuk, hogy egy mázsa vas productionális ára körülbelül 3 frt, eladhattuk pedig a múlt évben 2 írtért, most 2 frt 15, legfölebb 20 krért: igen könnyen ki lehet számítani, hogy mi a veszteség, miután egy kohó 40—50 ezer mázsát termel, tehát a forgó tőkének elveszti majd minden gyár 5-öd—6-od-részét. Azért használtam ezen szót, hogy kétségbeejtésig absurdum, mert a kétségbe eséstől csak egy lépésre van az öngyilkosság, mely a jelenlegi időben túlságos mérvben mutatkozik. Uraim! ezeknél fogva én a költségvetést a részletes tár-gyalás alapjául el nem fogadom, egyrészről azért, mert ennek volna más következménye, mint hogy a jelenlegi birtokosok kidoboltatnának birtokukból; de azért az állam baján segítve nem lesz. De nem fogadom el másrészt azért: mert az igen t. ministerium, oly politikai álláson áll, melyet én meggyőződésből rosznak tartok. És most uraim, csak néhány szavam van még. (Halljuk.) Ha Magyarország többségének tetszik azon helyzet, melybe az 1867-ik évi XII. törvény jutatta ós melynek kikerülhetlen következménye a folytonos adóemelés és a csaknem minden évben megújuló kölcsön, ám legyen, volenti non fit injuria. Hanem attól félek, hogy ha még nyolcz év kell arra, hogy a többség ezt belássa: akkor azt fog kelleni mondanunk, mit Petőfy egy kiadathatlan költeményében mond: már megtörtént minden. Hanem nekem kötelességem kijelenteni, hogy ez szerintem egyértelmű azzal, hogy ha egy állam készakarva tönkre akarja magát tenni : azon sem isten, sem ember nem segit és sorsát megérdemli. (Helyeslés a bal oldalon.) Ballegh József: T. képviselőház! Midőn a törvényhozás a nagy gonddal és szorgalommal ossz eállitott 1876. évi költségvetést bírálat alá venné, azon komoly feladatának áll küszöbén, mely következéseiben döntő befolyást gyakoroland hazánk jövője fölött; mert ma nem csak állami háztartásunk rendezéséről és megingatott hitelünk helyreállításáról van szó; de azon alap és módok kijelöléséről is, melyek állami létünket és ezzel kapcsolatosan a már-már koczkáztatott fejlődésünket minden körülmények között biztosítani képesek. Alkotmányunk helyreállítása óta sem háború, sem rendkívüli elemi csapások nem dúlták felországunkat és mi mégis a végveszély örvényéhez jutottunk. Ez tisztelt ház nem véletlen, vagy casualis jelenség, de eredménye egyrészt túlfeszített ambitiónknak és a szervezés terén tausitott kapkodásoknak; másrészt pedig azon visszás helyzetnek, melyben hazánk pénz- és vám-ügyi tekintetben a Lajtántuli tartományokhoz áll. Nem akarok ezen alkalommal recriminatiókba bocsájtkozni, mert ha már a volt országgyűlésnek két tekintélyes pártja a vész perczében hazánk megmentésére önkényt egyesült és midőn az ország közvéleménye is a nem régen megejtett képviselői választásoknál manifestatioként nyilatkozott: valóban nincs időnk, hogy minduntalan a multak hibáit szellőztessük; mert nézetem szerint, terhes feladatunk főleg abban áll, hogy az áldozatok árán szerzett tapasztalásoknak kellő méltánylása mellett minden intézményünknél egy egészséges solid és nemzeties irányt jelöljünk kí

? és hogy ezt tervszerűen meg is valósítsuk. Ezen szempontból indulva ki, vagyok bátor mindenekelőtt igazságügyi intézményünkre, mint alkotmányos aeránk egyik szüleményére ezennel reflectálni.