Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-24

204 24. országos ülés november 11. 1875 sere vagy lehetővé tételére szolgáland, hanem, hogy oly segédforrásul tekintetik már most is, melynek eltűnését költségvetéseinkből rövid időn nemcsak nem reményíhetjük, de mely arra van szánva, hogy azokban állandó tétel gyanánt szerepeljen. Miután pedig mindeddig egyetlenegy oly intézkedés sem tétetett a kormány részéről, mely az anyagi érdekek s az adóképességnek a t. pénzügytninister által is fölötte fontosnak elismert fejlesztését czélozná, s miután semmi sem bizonyítja azt, hogy a jövőre ily intézkedések terveztetnek ; de még ha terveztetnének, az elmulasztott időt többé semmikép kipótolni nem lehet, mivel az ilynemű intézkedések már természetüknél fogva is csak hosszabb idő múlva teremhetik meg gyümölcseiket: mindezen okoknál fogva én a direct adók emelését nem tekinthetem egyébnek, mint a kétségbeesés eszközének, melytől maga a kormány sem várja pénzügyeink rendezését; mely azonban, ha a pénzügyminister ur által előirányzott mérleg az évfolyamában, nem mondom, hogy romlik, de tetemesen nem javul, — a mit ugy hiszem a t. pénzügyminister sem reményi: — könnyen Magyarország anyagi romlásának alapját vethetné meg. És midőn ily veszélyesnek állitom a direct adók emelését jelen viszonyaink között, ne mé!tóztassék azt pusztán phrasisnak tekinteni. Sokszor elmondatott már, hogy nincs Európában állam, mely a direct adók czimén annyit fizetne, mint Magyarország. A direct adók pedig leginkább azon osztályra nehezednek, t. i. a közép és kisbirtokosokra, kik mint kiválólag földmüveléssel s általában gazdasággal foglalkozók, a jó és rósz évek átlagát véve, csak mér.sékelt jövedelemre számithatnak, mely jövedelem nem emelkedik s már természeténél fogva sem emelkedhetik oly mérvben mint ez kedvező conjuncturák között némely iparczikkeknél történik. A direct adó folytonos emelése tehát már egyenesen megtámadja a tőkét, az alapot, mely ugy az egyesek lételének, mint az államjövedelmek biztosításának egyedüli feltétele. Jól tudom, hogy önök előtt tisztelt képviselők, kik a többséghez tartoznak, állításaim nem birnak nyomatékkal, s ezt természetesnek is találom. Engedjék meg tehát, hogy a mondottak megerősítéséül egy oly tekintélyre hivatkozhassam, mely előtt azt hiszem, a tisztelt többség tagjai is megfognak hajolni. Legyen szabad e nevezetes nyilatkozatot szósztrint idézném. „Egyáltalában én azt tartom, hogy oly országban, mint a mienk és azon helyzetben, melyben annyi súlyos évek csapása után ma vagyunk : első, mindenekfölött egyedüli eszköznek csak az adófelemelést venni elő, sem államgazdászati tekintetben, de még fiscalis szempontból sem helyes. Ha egy országban megtétetnek a hitelviszonyok emelésére a kellő lépések, ha történik tehát valami arra is, hogy az adózók fizetni is tudják adójukat, ha ez által a gazdászat, kereskedelem, ipar emelkedése lehetővé tétetik : igenis akkor lehet, habár súlyos terheket is követelni, a nélkül, hogy az ország végleg megromolják ; de követelni ezt egyoldalulag, követelni a nélkül, hog)^ a fizetési képesség emelésére a legkisebb is történt volna: nem egyéb, mint előre elköltése, hogy ne mondjam elkobzása azon csekély tőkének, iueby az emelkedésnek még eszköze lehetett volna." (Élénk fölkiáltások. Igaz!) így szólott az egykori baloldal vezére, á jelen kormány igen tisztelt elnöke Tisza Kálmán a folyó év február 3-ikán mondott emlékezetes beszédében. Tisza Kálmán ministerelnök: Most is azt mondom. Kállay Béni: Annál jobb, ha most is azt mondja. Es most kérdem t. ház, hogy mióta e kormány megalakult: történt-e valami arra nézve, hogy a hitelviszonyok javuljanak, hogy az adózók adujukat fizetni is tudják? történt-e valami a gazdászat a kereskedelem s az ipar emelésére? (Helyeslés és tetszés a szélső jobb- és szélső baloldalon.) Ha őszinték s elfogulatlanok akarunk lenni: e kérdésekre nemmel kell felelnünk. S daczára annak, hogy e feltételek teljesítésére még semmi sem történt: ime a kormány adóemelést tervez, adóemelést, mely hogy az idézett ékes szavakkal éljek, még azon csekély tőkét is, mely az emelkedés alapjául s?,olgálhatott volna, elkobozza. (Igaz! Ugy van! a szélső jobb- és szélső baloldalon.) Valóban a mit a kormány tervez, az az adótőkének, a polgárok létalapjának elkobzására vezet, a nélkül, hogy cserében, — nem mondom — tényleges compensatiót, de csak reális reményt is nyújtana. (Helyeslés a szélső jobb és szélső baloldalon.) A legsajnosabb pedig a direct adók ezen emelésében az, hogy ez által azon osztály szenved legtöbbet, mely eddig a magyarság zömét, az állam politikailag leghatásosabb elemét képezte, t. i. a közép- s kisbirtokos osztály. Ha tönkre megy az osztály, — pedig a mindennapi szomorú tapasztalatok után, ha ezen az utón haladunk — e sorsát ki nem kerülheti: tönkre megy Magyarország is és pedig nemcsak financialiter, a mit kilehetne heverni, de nemzetgazdászatilag, politikailag, államilag is. (Helyeslés a szélső jobboldalon és a szélső baloldalon.) Vannak talán olyanok, kik azon elvont fiscalis elvből indulnak ki, hogy mindegy az ki fizeti az adót, csak megfizettessék. (Ellenmondás a közepén.) Meglehet, hogy ez elv szempontjából igazuk van; de mi legalább azt is óhajtanok, hogy Magyarország ne veszitse el magyar jellegét, s hogy Magyarországon ne a magyar elem legyen az, mely leg-