Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-21
178 21. országos Ülés november 6. 1875. zett Örkény község határát már Fényes Elek is ugy ismerteti, mint a mely határ óriási homokbuczkáiról nevezetes, és hogy azon földrésznek holdja, melyet a közös hadügyminister „ágyulőtér" czimén holdanként 145 írtjával megvásárolt, többnyire futóhomok : 20—25 írtnál többet nem ér — holdanként. Tekinttel arra, hogy ilyen állami vételeknél alkotmányos időben, a titokszerüségnek helyt adni nem szabad; már pedig a t. hadügyministerium e részben pályázatot nem nyitott; sőt a mi több, a közösügyi költségvetésbe előlegesen fel sem vette azon öszszeget, a mely azon futóhomok puszta megvételére megszavaztatott, hanem csak is a delegátiő üléseinek végével terjesztette elő a már megtörtént adásvételt, melyet a magyar delegátió többsége, a nemzeti közérzülettel nem törődve, megszavazott; sőt ezen vétel miatt történt hírlapi méltó felszólalásokat, ugy a kormány, mint a delegátió e részben szavazó tagjai, valamint a közös hadügyministerium elhallgatták; s azon gyanú, mintha ezen adásvétel valóban egyesek meggazdagodásával ejtetett volna meg : már vidékszerte nagyobb és nagyobb tért foglal el, és mert Örkényen már hallottam is, hogy az eladó úrnő oda nyilatkozott, miszerint neki holdanként csak 80 írtja maradt meg: mert a többi pénz nem az övé. Tekintettel arra, miszerint a magyar kormány tekintélye, a delegátió többségének e részben megtámadott érzülete, de maga a közvélemény megnyugtatása élénken követeli, hogy e részben az igazsághoz illően történjék felvilágosítás és akkor, a midőn a jövő évi költségvetés 15 millió hiányt tüntet fel : szükséges, hogy minden kiadandó pénzek utalványozása érett megfontolás után történjék. Szükséges, hogy akkor, a midőn ezredéves állam vagy ónunk eladása czéloztatik foganatba vétetni, csak azért, hogy a bécsi molochszerü kielégithetlen közösügyi kiadások fedeztessenek. Szükséges, hogy akkor, a midőn e szerencsétlen nemzetet, ujabb és ujabb áldozatkészségre szólítja fel kormány és törvényhozás. Szükséges, hogy akkor, a midőn elviselhetlen adókkal sujtatik e nemzet, és már is számtalan család végpusztulásával hajtatott be az adó : hogy a kormány és törvényhozás ébren legyen, és olyan követelésekkel szemben, milyenek p. o. az Örkényi ágyulőtér megvásárlása által élesen jelentkezik, a bécsi közös ministerium ilyen, a kiegyezési törvényekbe ütköző cselekményeit ne helyeselje s helyeseltetni ne engedje, hanem a törvény biztosította jogait érvényesítse. — Ezeknél fogva kérdezem: 1-ör. Volt-e tudomása a t. miniaterelnök urnák, illetve az összministeriumnak arról, hogy a közös hadseregbeli katonatisztek, Örkényen törvényes megbízás nélkül az eladó úrnővel 2500, öletve 5000 hold homokbuezka-föld megvásárlását eszközölték, holdját 145 írtjával számítva, mely földnek holdjáért egyes ember józanul gondolkodva 25 frtot sem adhatna meg? 2-or. Tudomásával történt-e a t. kormánynak azon titokszerüség, a melylyel ezen vétel végbevítetett? 3-or. Helyesli-e a t. kormáuy azt, hogy az állani rovására minden nyilvánosság kikerülésével vásároljanak a közös hadseregbeli katonatisztek? 4-er. Volt-e előleges tudomása a t. kormánynak arról, hogy a delegátió elé utólagosan lett megszavazás végett ezen vétel beterjesztve? 5-ör. Helyesli-e a t. kormány azt, hogy olyan földnek holdjáért 145 frtot fizessen e nemzet, melynek holdja 25 írtnál többet nem ér ? 6-or. Szándékozik-e a t. kormány a közvélemény megnyugtatása végett egy, a polgári perrendtartás szabályai szerint kiveendő birói becsüt eszközöltetni a földadó alapján, és minthogy ezen ágyulőtér az ország legsilányabb homoktengere: vaion elfogadhatónak véli-e azon vételárt, melyet a közös hadseregbeli katonatisztek a nemzet megkárosításával ezen földrészért, 5000 holdért, 725 ezer írttal a delegátió többsége által megszavaztattak, és mert: 7-er. A titokszerü vásárlások a nemzetnek megkárosításával járnak: van-e akarat a t. kormányban ezen hallatlan, vérlázító botrányt keltő adásvételi szerződés megsemmisítésére; és ha már kell ilyen ágyulőtér: elrendeli a t. kormány a hírlapokban való hirdetését annak, hogy az illető tulajdonosok ajánlatokat tegyenek az iíy czélból veendő térek eladására nézve. És mert a közös hadügyminister itt ez ügyben túllépte a törvény határát: milyen elégtételt szándékozik nyújtani a t. kormány a nemzet e részbeni sértett jogainak megorvoslása érdekében. Ennélfogva 8-or. A. magyar delegátió többségének ezen adásvételt megszavazó határozatában részt vett-e előlegesen a t. kormáuy, vagy nem? Ha igen: ismerte-e a silány szélhordta homokot, mielőtt megvétetett; ha nem, milyen indokok vezérelték ezen, valóban a nemzetre nézve felettébb káros vásár megkötése alkalmával? T. képviselőház! Én eddig ereszben a legilletékesebbnek tartom magamat _ a felszólalásra azért, mert 12 éven át laktam Örkényen ós nekem is van ott kevés vagyonom és igy e határt a házban nálamnál illetékesebben senki sem ismeri. Én t. képviselőház ! (Derültség) ez nem nevetni való ; mert kérem 150 forint a mai világban oly föld holdjáért, mely 10 forintot nem ér: igen sok. — Esedezem, nekem fél telkem van azon határban, kellően müveitetem és a legjobb müveltetés daczára nem tudtam oda menni, hogy adóját a jövedelem födözze. Az a földrész, melyet a közös hadsereg tisztjei megvásároltak, oly isten-