Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-19
2(54 19. országos 5!Ié» november 4. 1875. A két ügy, melyről szólani akarok: a kereskedelmi és vámszövetség ügye és a bankügy. Az elsőre vonatkozólag a, törvény állapítja meg az eljárást, a törvény jelöli ki az utat, melyen a kormánynak haladnia kell; s a kormány, mely elutasithatlan kötelességének tekinti a törvényt mindenben megtartani: ezen az utón haladt eddig és fog haladni ezután is. (Helyeslés a középen.) Ki kell különben határozottan jelentenem, hogy a kormány a vám- és kereskedelmi szövetségnek méltányos s az ország átaíános érdekeinek megfelelő felfételek mellett való fentartását előnyösebbnek tartja, mint a külön vámterület létesítését, mely kétségtelenül a kölcsönös repressáliákkal gyakorlandó államgazdászati harcz inaugurálása lenne; (Igaz! Ugy van! a k'ózépen.) ezen harcz pedig, sem Ausztriának, sem Magyarországnak nincs érdekében. (Elénk helyeslés a középen.) Kétségtelen, hogy ilynemű szövetség, vagy bármely szerződés és bármely két állam közt nem jöhet létre a nélkül, hogy az egyik ugy, mint a másik egyes kérdésekre, egyes részletekre nézve el ne fogadjon oly megoldást, a melynél, ha azon egyes kérdés elkülönítve a többitől önmagában tekintetik: érdekeinek jobban megfelelőt is ne lehetne találni. Kétségtelen tehát, hogy kölcsön fejében mindeniknek kell engedményeket tenni; de tisztán áll előttünk a határ, a meddig ez irányban menni lehet s ezen most emiitett kérdésre nézve a határ ott fekszik, a honnan, ha tovább mennénk: a vám- és keres kedelmi szövetség fentartása megszűnnék előnvösebb lenni az ország államgazdászatára nézve, mint a külön vámterület felállítása. (Helyeslés a középen.) Ezen nézetekből kiindulva a kormány kész volt és kész egyezkedni a kölcsönös engedmények felett; de biztosithatom a t. házat, hogy a most jelzett határt túllépni, annak túllépéséi ajánlani nem fogja soha (Éljenzés a középen) és az ország jogait fen fogja tartani: (Élénk éljenzés a középen.) A bankügyre nézve a helyzet sokban különbözik. A bankügyet illetőleg a kormány eljárását a törvény nem szabályozza. Azt, hogy a bankügy nem politikai, hanem csupán közgazdászat! és czélszerüségi kéidés: valamint egy átalában Magyarország jogát az önálló bankhoz minden jogosult tényező elismerte és elismeri. Ismeri az ország jogait a kormány is és feladatának tekinti érvényesítésükre törekedni; és nem fog semmibe beleegyezni, mi ezen jogokat csonkithatná; (Helyeslés a középen) de valamint mindenben, ugy ebben is nem az összeütközések keresését tartja feladatának: hanem igenis azt, hogy a kérdést ugy igyekezzék megoldani, hogy ez által ugy sem igen fényes hitelünk a kereskedelem ós ipar nagy kárára szükségtelen rázkódtatásnak kitéve ne legyen. (Élénk helyeslés a középen.) A többi kérdéseket illetőleg, nem tartom szükségesnek nyilatkozni. A kormány csudákat sohasem ígért, sohasem ígérte bajaink rögtöni elenyésztetését; sőt minden alkalommal tiltakozott az ilyen várakozások ellen. ígérte és ígéri a megfeszített tevékenységet bajaink fokozatos orvoslása érdekében. Az ezekre vonatkozó javaslatoknak egy tekintélyes része a legközelebbi napokban le lesz téve a tisztelt ház asztalára. Ha nem terjeszkednek is ki ezek mind arra, a min javítani szükséges: mindenesetre elégségesek lesznek arra, hogy magát a kormány szándékai iránt mindenki tájékozhassa, s a fölöttük folyandó vita alkalmat fog nyújtani, hogy megismerkedhessek a tisztelt ház a kormány további szándékával is. Én teljes tisztelettel kérem a tisztelt házat, méltóztassék javaslatainkat elfogultság nélkül higgadtan, részrehajlatlanul megbirálni és ha ezen kivül még azon kéréssel járulok a tisztelt ház tagjaihoz, hogy minden netaláni eltérő egyes nézetek daczára a kormányt erélyesen ós őszintén támogatni kegyeskedjenek: teszem ezt annak mély érzetétől vezetve, hogy egy ország pénzügyeit rendezni, közigazgatását helyesen vezetni, szerződési viszonyait érdekeinek megfelelőleg rendezni, — alkotmányos utón legalább — csak ugy lehet, ha azon ország törvényhozása bebizonyítja, hogy felül emelkedve aprólékos, eltérő nézeteken, személyes helyi- vagy pártérdekeken, erélyesen támogatja mindazt, mi ezen czél elérésére irányul. (Elénk helyeslés a középen.) Midőn én, t. ház! a kormányt és annak tagjait a t. ház minden tagjának kegyességébe ajánlanám, nem kérek feltétlen bizalmat; de kérem az általam most jelzett szempontok megfontolásából eredő támogatást és kérem, hogy méltóztassék javaslatainkat beható bírálat alá venni; de a mennyi a bírálat alaposságának veszélyeztetése nélkül lehet, méltóztassék ezen birálatnál az időt, melyre ezer bajaink közt annyi szükségünk van, a lehetőségig kímélni. f Ajánljuk magunkat kegyességükbe. (Elénk éljenzés a középen.) Simonyi Ernő : T. ház! Ha a ministerelnök ur által épen az imént elmondottak oly nagy fontossággal nem bírnának, a milyennel bírnak: nem fogtam volna ez alkalommal a t. háznak figyelmét egy perezre is igénybe venni; hanem a kérdések, melyeket a ministerelnök ur érintett és azoknak általa jelzett megoldási módja oly nagy fontossággal birnak, melyektől nézetem szerint hazánknak jövendője függ és ezen körülmény kötelességemmé teszi, hogy már most jelezzem azon nézeteket, melyek ezen kérdések megoldásánál majdan vezetnek.