Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-16
JQg 16 országos ülés september 17. 1876. Fás; hacsak a polgári házasság megoldása nem képezi lényeges részét a programmnak, mint azt tegnap Móricz Pál képviselő ur jelzé, ki a kormány programmjára vonatkozólag — eddig legalább ugy látszik — a pártnak szószólója volt. A mi a közigatást illeti, én, fájdalom, nem várhatom, hogy bármit fog is tenni e tekintetben a t. kormány és a törvényhozás: ettől pénzügyeink rendezésére valami lényeges eredmény bekövetkezzék. Ismerjük jól, meddig megy azon határ, a meddig ezen tekintetben megtakarításokat lehet tenni. Nem akarok én sem találgatni, mint azt t. barátom Hegedűs László megjegyzé, hogy voltalíépen mit szándékozik tenni a t. kormány e tekintetben. Lehetne talán egyet-mást felemlíteni, a mi egyik-másik lapban közölve is volt s nem lett desavouválva; de mondom ez alkalommal nem fogok részletekbe bocsátkozni, hanem igenis tartok attól, ha tekintetbe veszem az eszméknek átalános irányát és áramlatát, mely jelenleg közigazgatási kérdésekben, fájdalom, felülkerekedett hazánkban s fájdalom, nem hagyja érintetlenül a kormányköröket sem, hogy valószínűleg csak az lesz ezen reformoknak eredménye, hogy az ősi autonomikus szervezetnek rovására ismét tért fog nyerni a központositás és a bureaukratia. És ha ez fog történni, t. ház, akkor én a közigazgatás czélbavett javitásától, változtatásától sem pénzügyi eredményt, sem pedig egyátalán azt se várom, hogy azok az ország adóképességére, termelési képességének emelésére; jótékony befolyást fognak gyakorolni; sőt attól tartok, hogy ha el fog fojtatni hazánknak önkormányzata: nz meg fogja bénítani átalában a nép szellemi tevékenységét s ez okvetlenül káros hatással lesz átalában minden tevékenységre, mely a terme-éa emelésére mulhatlanul szükséges. Pénzügyeink rendezésének mentő módjául a trónbeszédben az áldozatkészség van említve. U Felsége hiszi, hogy a nemzetnek ismert áldozatkészsége nem fogja magát szemben a szükségekkel megtagadni. Melegen szól a trónbeszéd ezen tárgyról, midőn azt mondja: „Ha a nemzet, híven egész múltjához, készséggel és nemes köteJességérzettel meghozza azon áldozatokat, miket a kitűzött üdvös czél hazafiságától követelnek". Megvallom t. ház, hogy én ezen igen szép, igen hangzatos^ passusban nélkülözöm a történelmi hűséget. Őseink igenis elmondták, ismeretes azon ünnepélyes jelenet, midőn lelkesülten kiáltottak fel: Moriamur pro rege nostro ! De mi lett ennek gyakorlati kivitele? Azt mondták: Vitám et sanguinem, sed avenam non damus. S hogy eként gondolkoztak őseink: az igen megfogható. Ennek oka csak egyszerűen abban rejlik, hogy valamint mindenki, ugy a nemzet is csak azt adhatja, a mije van. Vérével, életével rendelkezett a nemzet, azzal rendelkezik most is; de vagyoni áldozatokkal, valamint korábban sem, fájdalom, most sem rendelkezik. Nem tartom correctnek ezen különben igen szép passusban a történelemre való hivatkozást, nem tartom correctnek, nem tartom helyesnek azon állítását sem, hogy a nemes kötelesség érzete, hogy a hazafiság parancsolja a nemzetnek azt, hogy magát az áldozatkészség azon nemére, mely az adók emelésében áll, elhatározza, Meg vagyok róla győződve, hogy igenis hazafiatlanul, igenis kötelessége ellen cselekednék ezen nemzet, ha magát még nagyobb adókkal megterheltetni engedné : mert ez nem jelentene s nem tenne egyebet, mint azt, hogy megtámadná a nemzet tőkevagyonát, életerejét, megtámadná azt a képességet, a melyre a jövendőben is szüksége van. Á nemzet egyenesen öngyilkosságot követne el nézetem szerint, ha az egyenes adóknak még további felemelésébe beleegyeznék : mert egyenesen aszkórságnak tenné ki az országot az életnedvek folytonos lecsapolásával. S azért én legalább részemről reménylem, hogy a nemzet nem fogja magát efféle hangzatos phrasisokkal az áldozatkézségre, nemeslelküség*ére, múltjára való hivatkozással a helytelen útra tereltetni. Régóta hangzik már az uraim, hogy az adófizetés, hogy az adófelemelés nem egyéb, mint hazafiúi kötelesség és hasonlóképen forgalomba jött egy másik fallacia is, sőt az a trónbeszédben is utat talált. En ugy veszem észre t. ház, hogy mióta a kormányoknak nem sikerült a kellő útra terelni az ország állapotát, kellő karba helyezni annak különösen financziális dolgait: azóta divatba jött az, s minduntalan ismételtetik az, hogy az a magyar nemzet ilyen meg amolyan, hogy értelmetlen, dologtalan s hogy egyátálában nem bír azon reményekkel, a melyek mulhatlanul szükségesek arra, hogy egy ország prosperálhasson T. barátom, a bizottság előadója egy ékes beszédet tartott a házi erényről, kimagyarázta azt, hogy keressük önönmagunkban is a hibát és igyekezzünk a nemzetet jobbá, mumkásabbá, erkölcsösebbé tenni. Én, t. ház! nagyon sajnálom, hogy eféiék ünnepélyes okmányokban és ex eathedra tett nyilatkozatokban a magyar nép erkölcstelennek, dologtalannak mondatik. Én tagadom azt, hogy a magyar nép, a magyar nemzet megérdemelné azon szemrehányásokat, a melyek néki tétetnek. (Igaz! Ugy van a szélső baloldalon.) Én ugy tudom t. ház, hogy a munkálatlanságnak vádja különösen a magyar nemzetet nem illeti, (Igaz! Élénk helyeslés a szélső baloldalon) hogy az a nép kész dolgozni és tud is sokat, r kétszer annyit, mit bármely más fajtájú nép, (Élénk helyeslés és taps a szélső baloldalon) csak legyen munkája; de
