Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-15

15. országos ülés sejUeiuber 16. 1875. 95 nagy figyelemmel kisértem és megvallom, bármennyire gondolkozom: én azt sem jellemezni nem birom, sem felfogni képes nem vagyok Nem fogok most visszatérni azon reeriminatiókra, melyeknek egyszer s épen a híres februári beszédében is a jelenlegi t. beliigyminister ur oly erélyes kifejezést adott; arra t. i., hogy a volt kormányok egymásután elmulasztották azon perezet, t. i. az első öt évet, hogy e káros szerződés felmondása iránt megtették volna a kellő lépéseket. Jött az uj kormány; mindenki szentül hitte, hogy ez lesz egyik legelső lépése. Elmúlt megint 2 — 3 hónap. A negyedik hónapban bátor voltam interpellálni a t. minister urat. A minister ur várakozott egy hónapig s az országgyűlés, ugyhiszem utolsóelőtti napján kijelentette, hogy még nem ért rá e kérdéssel foglalkozni; hanem mihelyt az országgyűlésnek vége lesz: azonnal hozzá fog fogni. És csakugyan, nem annyira saját kezdeményezéséből, mint inkább azért, mert osztrák részről szoríttatott fel, — a mint később be fogom bizonyítani — végre elhatározta magát a kormány, a törvény által előirt alkudozásokat megindítani. Igen ám, de az alkudozások megindítására tájékozottság kell; kell, hogy a kormány valamit tudjon ezen vám- és kereskedelmi szerződést illetőleg azon hatásból, melyet ez az országban előidézett s daczára annak — a mint tegnap érintve lett, — hogy már most harmadfél esztendeje, hogy ez oldalról indítvány tétetett e tárgyban, daczára annak, hogy a ministerium részéről enquete volt kirendelve: mit láttunk? Azt, hogy a kormány összehívott újból egy enquettet s titokszerüleg, zárt ajtók mellett tanácskozott néhány emberrel. En ez időben többször egyik vagy másik magasabb hivatalnokkal találkoztam s kérdeztem, hogy miért ez a nagy titok, hát nem szabad a közönségnek tudni, hogy ennek vagy annak az áruezikknek ára emelkedett-e a jelen körülmények között, vagy csökkent ? senki nem birta megmondani; csak annyit mondtak, hogy az egész nagy titok. Végre beszéltem magával a ministerrel, magával az államtitkárral. Mondottam, hogy az oly nagyon fontos s lényeges kérdés az országra nézve, hogy önök nem vonhatják meg a haza polgáraitól, hogy ezen kérdést alaposan tanulmányozzák, hogy annak idején ítéletet mondhassanak. Biztattak, mondották: össze lesz híva még egy enquette, abba meg lesz vitatva minden s elő fognak terjesztetni azon vélemények, a melyekkel az enquette tagjai bírnak s akkor majd az ország is azon helyzetbe jut, hogy Ítéletet fog mondhatni. Vártam, lestem a perezet, hogy mikor fog összehivatni ez a nagyobb enquette. Ez is megtörtént. Összehívták, de az enquette zárt ajtóknál titokban tartotta üléseit; sem a volt kisebb enquette szakférfiainak, sem az utóbbiak véleményei nem nyomattak ki. E második enquette összehivásánál a kormány igen gondosan óvakodott attól, hogy abban ellenzéki képviselő, vagy ellenzéki hírlapíró résztvehessen; és 13 próbás kormánypárti képviselők s hírlapírókon kivül másnak nem volt szabad oda bejutnia,. {Szontagh Pál közbeszól: Pletyka!) Bocsánatot kérek, de legkevésbbé vártam volna épen Szontagh Pál barátomtól, hogy ily fontos kérdésnél ily kevéssé megfelelő kifejezést használjon. Ha azt akarják, hogy az ország azon hdyzetbe jusson, hogy megítélhesse: hasznos-e vagy káros-e a szerződés, hogy a nemzet azon helyzetbe jusson s megítélhesse, vajon a magyar ipar közös vámterület mellett felvivágozhatik-e; vagy pedig, hogy nekünk önálló vámterület kell, ha ezt akarják: akkor szolgáltassák ki az adatokat azoknak, kik azt tanulmányozni akarják, hogy tanulmányozhassák, de titkot ne csináljanak belőle. Ép ez a titokszerüség ébreszt bennem, — bocsánatot kérek a szóért, — gyanút. Miért nem csináltak belőle titkot a lajtántúli országok? Ott az enquetteknek véleményei közzé voltak téve. Miért nem fél Ausztria? Ha Magyarország látni fogja, hogy minő szándékaink vannak a vámpolitikában, ha így van, mint önök mondják, hogy a paritás alapján állanak Ausztriával, miért kell önöknek félni Ausztriától és miért nem fél Ausztria tőlünk ? Ha nincs oka félni annak, a ki reánk tör s a kinek egész czélja, mint ezt ők nyiltan kimondják, iparunk meggyilkolása: nekünk ne legyen annyi bátorságunk kimondani, hogy zsenge iparunkat megvédeni akarjuk ? Valóban sajnos, de tény, hogy összeesküvésszerüleg takargatják a magyar nemzet szemei előtt azt a leirhatlan nagyságú pusztítást és károkat, melyeket ez átkos szövetség a nemzetre rótt. A t. minister urak némelyike összecs pta kezét, mikor Simonyi Ernő azt állította, hogy a deficzitnek egy része elenyésznék, ha önálló vámterület állíttatnék fel. Én bátran hozzámerem tenni azt, hogy elenyésznék az egész deficzit is, sőt még többletünk is lenne. Tudom, a pénzügyminister ur mindig mosolyog, mikor ezt állitom. Széll Kálmán pénzügyminister (közbeszól.-) Fogok is mindig! Helfy Ignácz: De hiszen ez a kérdés úgyis szőnyegre fog kerülni, kell, hogy szőnyegre kerüljön. En a mellett, hogy e téren valamely kiváló szakképzettségre tartanék igényt, de minthogy oly rendkívüli fontosságú a kérdés : kötelességemnek tartottam csekély tehetségemhez képest tanulmányozni, — azt merem állítani, hogy e körülménynek mathematikai bebizonyítása nagyon nehéz, csaknem lehetetlen;