Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.

Ülésnapok - 1872-396

«59(i. országos ülés május 21. d. e. 1875. 231 semmi esetben nem a belügyministerhez, kinek ezen dolgokban nemcsak nem kötelessége, hanem egyáta­lában nem is szabad beavatkozni. (Helyeslés a hó­seprői.) A mi a többi pontokat illeti, a tisztelt képvi­selő ur csak agy könnyeden kimondja, hogy áta­lában a hazában és különösen némely vidékén, még inkább pedig Temesmegyében a közigazgatási köze­geknek hivatalos visszaélései és törvénysértései foly­tán mutatkozik a közerkölcsiség hanyatlása. Én, tisztelt ház, határozottan nyilváníthatom, hogy ré­szemről arról, hogy átalában az országban, sőt még átalában Temesmegyében is a tisztviselők részéről a visszaélések, a törvénysértések oly átaíánosságban rendszeresen követtetnének el, mint azt a tisztelt képviselő ur állítja: tudomásom nincsen; sőt kény­telen vagyok nyilvánítani, hogy részemről egy nem igazolható eljárásnak tartom az ország összes tiszt­viselőit igy egyszerűen minden alap és bizonyiték nélkül meggyalázni akarni. (Élénk helyeslés a kö­zépről) Egyes visszaélések, tudom, történnek itt is, ott is; és igenis, ezekre nézve, valahányszor történnek és értésemre jönnek, — és pedig gondoskodom arról, hogy értésemre jőjjönek; — a törvény teljes szigo­rával fogok eljárni; de igy egész átaíánosságban ezen vádat, ismétlem : el nem fogadhatom ; hanem azt kötelességszerüleg is, mint az igazsággal ellen­kezőt visszautasítom. (Élénk tetszés a középen.) De minő intézkedést is tehetnék ez irányban — mondom, nem szólva egyes esetekről. — hanem ez átalános vád irányában. Talán királyi biztosi vizsgálatokat rendeljek el az egész országban ? vagy minthogy Temesmegyében a legsűrűbbek — állító­lag — a visszaélések, Temesmegyére nézve ? Én, hála Istennek, ennek szükségét nem látom, és mél­tóztassanak meggondolni, és méltóztassék a tisztelt képviselő ur is meggondolni, hogy ha mégis a va­lahol fölmerülő törvénytelenségek miatt királyi biz­tos kiküldése válnék szükségessé: ez aztán nemcsak a tisztviselők törvénytelen cselekvényeit, hanem má­sokéit is meg fogja vizsgálni, és akkor azután nem tudom, kikre nézve állhatnának elő a legszomorúbb következmények. (Átalános élénk tetszés és derültség.) Még egy pontja van a tisztelt képviselő ur interpellatiójának, a mely speciális esetre is hivat­kozván, mindenesetre a legnagyobb figyelemre méltó. Ezen pont ugyanis azt mondja: hogy van-e tudo­másom arról, hogy Krassómegyében a szabadelvű párt egy általa megnevezett szolgabíró okmánya sze­rint hivatalból alakíttatott ? Erre nézve megjegyzem, hogy nekem egyéb tudomásom, mint a mit ő előhozott, arról nincsen ; megjegyzem továbbá, hogy még ha teljes hitelt ér­demelne is azon általa itt elmondott vád, hogy azon szolgabíró hivatalos körlevéllel intézkedett e tárgy­ban, mondom, még ha ezen tény teljesen alapos és igaz is: azért azt egyátalában az egész megyét illetőleg kimondani nem lehet. Én arról biztosítom, hogy ha meg fogok győ­ződni arról, hogy hivatalos pressio gyakoroltatik akármelyik párt alakítása és erősbitése ezéljából : nem fogok különbséget tenni ; hanem a visszaélő tisztviselőt, ugy a mint a törvény és a helyes alkot­mányos eljárás kívánja: tetteiért felelősségre fogom vonni. (Élénk helyeslés.) El fogok vele bánni ugy, mint elbánni kell. Azonban természetesen csakis a hivatallal való visszaélés esetei azok ; nem pedig egyéb a hivatalnok által, mint polgár által gyakor­lott eljárások, melyek ily szigorú fenyítés alá es­hetnek. (Helyeslés) De különben, míg bővebb tudomást a dologról nem merítettem : engedje meg a képviselő ur, hogy miután azon állítását ő az , Albiná"-ban megjelent körlevéllel igazolta, ne tulajdonítsak neki valami túlságos súlyt; mert higyje el a tisztelt képviselő ur, nem lesz jő, ha az „Albiná"-ban megjelentekre valami igen nagy súlyt kezdek fektetni. (Derültség.) Ezek után, miután a képviselő ur interpella­tiójának befejezése és beszéde nem annyira egyes eseteknek — ezen egynek kivételével — földerí­tésére czéloz ; mint részint egyfelől követel olyast tőlem a választói összeírásokat illetőleg, a melyekre az intézkedés nem engem illet; — azonban másfelől nem egyéb az, mint átalános megtámadása, rágalmazása a magyar összes tisztviselő-karnak (Ugy van! Jgazl) és különösen a temesmegyeinek ; miután végre azon egy concret esetre nézve, melyet fölhozott: volt sze­rencsém a ház előtt nyilvánítani, hogy igenis, ha oly esetek fölmerülnek és azokra nézve bizonyságot szerzek magamnak a maga utján, tudni fogom ezen irányban kötelességemet: kérem a tisztelt házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Babes Vincze : Tisztelt ház ! Mindenek­előtt elismerésemet fejezem ki az igen tisztelt minis­ter ur irányában, hogy oly nagyon sietett válaszolni a minap tett interpellatiómra. Azt is látom és elis­merem, hogy az igen tisztelt minister ur fölfogta interpellatiómnak igazi szellemét. (Élénk, hosszas derültség.) Nem első eset, tisztelt ház, hogy igy fogad­tatik el tőlem egy lelkiismeretes elismerésem; én egyébiránt a dolgot komolynak tartom, és ha más nem veszi ugy, nem tartja olyannak: az az ő dolga; én azok lelkiismeretének tulajdonítom. Én ugyanis ugy, a mint a tisztelt minister ur helyesen megjegyezte, nem a fölhozott egyes esetekre fektetem a fősúlyt, ezeket tulajdonképen csak illustratiőul hoztam föl a fődologra nézve, arra tudniillik, hogy nálunk a közéletben a közerkölcsiség hanyatlik, a mit én nagy bajnak tartok, és a mit nem én állítottam

Next

/
Thumbnails
Contents