Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.

Ülésnapok - 1872-395

395. országos ülés május 20. 1875. 217 szerint a kérvénynyel megtámadott választások ér­vényessége fölött jövőre a kir. curia ítéljen, és az eddigi rendszert, vagyis a biráló bizottságokat csak addig tartván fön, mig a kir. curia eljárását szabá­lyozó külön törvény nem hozatik. Ezen törvény eddigelé nem hozatott meg, és a mint a minap a tisztelt belügyminister ur e házban kijelentette, ezen országgyűlés elé nem is fog már terjesztetni, követ­kezőleg nem is fog meghozatni. A házszabályok megvizsgálására kiküldött bizottság nem foglalkozott az igazolási eljárás megvizsgálásával, a tisztelt bel­ügyminister urnák kérésére és illetőleg nyilatkozata folytán, a mely szerint a választási novellában em­lített külön törvény az igazságügyministeriumban már munkában van; ámbár igaz, hozzátette a bel­ügyminister ur, hogy nem kezeskedhetik arról, hogy az ez országgyűlés elé fog terjesztetni és illetőleg törvényerőre emeltetni. Elég az hozzá, hogy ezen nyilatkozata után a tisztelt belügyminister urnák a házszabályok megvizsgálására kiküldött bizottság az igazolásról szóló egész fejezetet érintetlenül hagyta. Ámde, tisztelt ház, ha meg vagyunk arról győződve, hogy az eddigi eljárás helytelen, hogy nem felel meg az igazság kívánalmainak: akkor le­hetetlen, hogy benne megnyugodjunk és az eddigi eljárási módot más által fölcseréltetni ne iparkod­junk. Én annálfogva egy módosítást leszek bátor előterjeszteni, a mely a mostani rendszer keretében mozog ugyan ; de annak hiányait, annak hátrányait a mennyire lehet, enyhíteni ügyekszik. Ezen módo­sításom lényege abból áll, hogy a biráló bizottság, a mely eddig titkos szavazás utján a házban válasz­tatott : ezentúl ne titkos szavazás, hanam sorshúzás utján alakíttassák meg. A biráló bizottságoknak száma kilenczre van téve. Ezt érintetlenül hagyom ; ámbár szeretem hinni, hogy a jövőben nem lesz annyi vitás választás, ugy, hogy annyi biráló bizottságnak nem lesz teendője. Érintetlenül hagyom a biráló bizottság tagjainak a számát is, a mely hétre van téve. Csak hogy én a biráló bizottságot, mi­dőn sorshúzás utján alakittatik: 13 tagból óhajtom alakíttatni olyformán, hogy az ily sorshúzás utján kijött 13 névből mindegyik fél, tehát a képviselő, kinek választása megtámadtatott, valamint a kérvé­nyező is három-három tagot visszavethessen, a meg­maradt hét tag képezvén aztán a biráló bizottságot. Én, tisztelt ház, nem állítom, hogy ezen mód által az igazságszolgáltatás tökéletes lesz; de a biráló bizottságok eddigi eljárásának hátrányai mindenesetre nagyrészben el fognak hárittatni, és én reménylem, tisztelt ház, hogy azon előzmények után,, melyekre már hivatkoztam, a tisztelt ház nem lesz idegen ezen módositvány elfogadásától; miután, mint mon­dottam már a novella által, melyet a választási törvényre nézve hozni méltóztatott, kinyilatkoztatta úgy ezen ház, mint átalán fogva a törvényhozás KÉFV. H. NAPLÓ. 18™ : . XVII, KÖTET, azt, hogy az eddigi rendszert nem tartja helyesnek és a vitás választások megítélését egy részrehajlat­lan, páratlan bíróságra kívánja ruházni. Ha azonban a tisztelt ház nem volna haj­landó most egyszerre elfogadni indítványomat: arra volnék bátor kérni a tisztelt házat, hogy azt a házszabályok megvizsgálására kiküldött bizottsághoz visszautasítani méltóztassék. Azt gondolom, hogy ha a bizottság délután összeül, már a holnapi napon előterjesztheti ez iránt javaslatát. A kérdés sokkal fontosabb, semhogy azt bővebb és éretten megfontolásra ne kelljen méltatni. Arról van szó tisztelt ház, hogy miként alakuljon meg az országgyűlés; már pedig annál, hogy kikből áll azon testület, mely hivatva van az országnak tör­vényeket alkotni, az ország népére terheket róni : annál, —- mondom, — fontosabb kérdés nem lehet. Ezek után bátor leszek fölolvasni az indítványt, melyet a 26-ik §-hoz előterjeszteni kívánok. A 26-ik §. ekként módosítandó: „A ház ala­kulása után azon képviselők közül, kiknek válasz­tása ellen semmi kérvény nincs beadva és válasz­tási jegyzőkönyveik is kifogástalanok: sorshúzás ut­ján kilencz, megkülönböztetés végett folyószámmal megjelölendő biráló bizottság alakittatik. Mindenik bizottságba 13 tag választatik ily módon, a ki kö­zül azonban ugy az, kinek választása megtámadta­tott, mint az, a ki a kérvényt beadta, harmat-hár­mat indokolás nélkül visszavethet, a megmaradt hét tag képezvén a biráló bizottságot." 27. §. A visszavetési jog akként gyakoroltatik, hogy a megválasztott 13 tag neve külön czédulákra fölíratván, és ezen czédulák összehajtva egy ládába dobatván, abból a legidősb tag által egyenként ki­huzatnak mindaddig: mig vagy 6 név már vissza­vettetett; vagy pedig hét tag neve már kihúzatott a nélkül, hogy egy is visszavettetett volna. Ha töb­ben adtak volna be kérvényt, illetőleg kérvényeket: ezek összesen szintén csak három tagot vethetnek vissza, Beöthy Algernon jegyző (újra föl­olvassa a módosisást.) Madarász József: Tisztelt ház! Azon esetben, ha a házszabályoknak az igazolásról szóló második fejezete az én véleményem ellenében így fogadtatnék el, a mint volt a régi házszabályokban: szivesen csatlakoznám az Irányi képviselőtársain által beadott javaslathoz; nekem azonban az egész igazolási fejezet ellenében van indítványom. Én a képviselőknek igazolását biráló bizottságokra, magá­ból a képviselőházból kiküldöttekre — választassanak azok bár titkos szavazás utján, vagy vonassanak ki sorshúzás utján, — nem tartom czélszerünek bizni. Sokkal czélszerübbnek tartom azt, hogy ha több időbe kerül is: ha az igazolást tagjai irányában 28

Next

/
Thumbnails
Contents