Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.

Ülésnapok - 1872-394

394. országos ülé nak, melynek hatáskörét, viszonyát egyrészt a házhoz, és másrészt a kormányhoz meghatározni nem lehet; melyet organice senki e világon nem képes beilleszteni a parkmentalis rendszernek keretébe; mert semmiféle elvi alapon a világon nem nyugszik egy ily bizottságnak, a mely a létező, az egyedül jogosult két parlamentalis factor, a ház és kormány közé mintegy belefurakodik, mely a budgetet, a törvényjavaslatokat birtokába veszi ngy, hogy azok egyszerre csak a ház és a kormány között mintegy a levegőben függnek; mert ez már nem a kormányé, nem a házé, és a mely a budget-törvényjavaslatot visszautasitja, módosítja, ház elé terjeszti, és tényleg döntő befolyást, superrevisiót gyakorol a kormány, illetőleg a törvényjavaslatok fölött, De mi czélt akarunk mi ez által elérni ? Jobb törvényjavaslatot, vagy jobb budgetet. Parlamentalis fogalmak szerint, ha azt hiszszük, hogy a bizottság tagjai jobban tudják: üljenek a kormányra ók. Vagy azt méltóztatnak gondolni, hogy a kormány, a koroua tanácsosai, nem is képesek jó budgetet, jó törvényjavaslatokat alkotni; hanem, hogy szükség van mindennek végleges redactiójára; szóval, hogy szükséges, a képviselőház elé terjesztés fontos jogát a kormány kezéből kivenni, és a ház választott bizottságára bízni ? Méltóztatnak tudni, hogy a legfontosabb kormány-jogokat s teendőket tényleg nem a kormány, hanem a háznak egy választott bizottsága gyakorolja, a mi in ultima analysi nem megy ki másra, mint arra, hogy a kormányt nem a korona nevezi ki, hanem a képviselőház választja. Ez fölíorgatása a parlamentalismusnak, még pedig minden irányban. Mondhatni, hogy ez visszamenés az úgynevezett régi jobb idők patriarchális, patrimonialis kormány rendszereire. Mert a felelős kormányt egy nem felelős, occultus hatalom, tudniillik az illető bizottság kezelő végrehajtó hivatalnokává sülyeszti le. Ugyan kérem, ki hallott valaha valamit egy bizottságnak, vagy egy bizottsági tagnak felelősségéről? Mi felelősek vagyunk az országnak, a kormány minekünk. Á bizottság nem felelős senkinek. De fölforgatja ez azért a parlamentalismust, mert megsemmisíti a kormánynak politikai felelősségét. Nem törvény előtti felelősségét értem én a kormánynak, nem azon eriminalis természetű felelősséget, melynek a kormány alkotmánysértésnél helyt áll, s mely mai időben körülbelől úgyis csak fictió. De értem azon magas erkölcsi Melősséget, melyet egy kormány azért vállal magára, hogy az ország sorsa kezeire van bízva. Tisztelt ház! Méltóztassék megengedni, hogy e kérdést illetőleg néhány átalánosabb természetű május 19. 1875. 195 refiectiót közbeszúrhassak, mert érvelésem e nélkül csonka lenne. (Halljukt) A politikai felelősség alkotmányos államban kiterjed mindenre: kormányra, politikai pártokra, minden politikai tényezőre, sőt még magára a sajtóra is. Ez képezi az alkotmányos élet alapját, ez adja az éltető erőt számunkra. Hogy a felelősség a gyakorlati életben keresztülvihető legyen: szükség van arra, hogy minden politikai tényező eredetére, alakultára vissza lehessen menni; constatálható legyen, hogy a mi történt : kinek műve, ténye valósággal. Szükség van erre azért: mert az alkotmányos élet főtényezője a bizalom fölruházásáuak vagy elvevésének okait adja az ország kezébe ; mert a kellő ítélethozatalra képesiti azt pártok és államférfiak fölött. Mert hiszen a bizalmat csak akkor merítheti a közvélemény: ha tudja, ki felelős a hibákért, kinek tartozik elismeréssel a szerencsés eredményekért, s mennyiben igazolják a bekövetkezett események a követett eljárás helyességét. Ez képezi a képviseleti rendszer sikerültének ez irányban életföltételét. A hol a politikai élet oly irányt vett, hogy a nemzet mindezt nem tudja; hol nem tudja, hogy melyik párt milyen elvet vall, s államférfiai mennyi képességet képviselnek; nem tudja, hogy pártjai győzelme vagy bukása mit jelent; mi tehát az, mit a jövőtől várhat: ott egészséges, alkotmányos élet nem lehet. Hogy ez keresztülvihető legyen : szükség van a pártoknak szorosan elvi alapon állására; de szükség van arra is, hogy az államférfiak, azok különösen, kik kormányon ülnek: az elveknek szellemileg legjobban képesített képviselői legyenek ; ne kölcsönözzenek másoktól nézeteket, s elveik megvalósítása legyen egyedül náluk a kormányzás czélja. Végre szükség van arra, hogy minden köztényben, legalább annyiban, a mennyiben ez a parlamentben történik, az legyen a végrehajtó, a ki volt a szerző. Ez képezi, ismétlem, a képviseleti rendszer sikerültének ez irányban életföltételét. Merem állítani, hogy ott, hol e föltételek csak egy pontban is nem tartatnak meg: ott a képviseleti rendszer az országra nem áldás, hanem átok. Bátor leszek most a mondottak alapján megvizsgálni , hogy nálunk a bizottság egész eljárása és működése mikép felelt meg a parlamentalis rendszer ezen követelményeknek. Veszem első sorban a kormány initialó jogát; egy határozott programmal bíró kormánynak azon jogát, melyet nem nélkülözhet, mely nélkül a világon felelősséget semmiért nem vállalhat. Az átalános kormányzati programmot, — ha ugyan létezik, — megcsinálta a 9-es bizottság. Most