Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.

Ülésnapok - 1872-393

B9S, országos ülés május 18. 1875. 177 ve, a mely elkészülhet, bizton ki fog tűzetni a vá­lasztás határnapja. S még azt is bátor vagyok meg­jegyezni, hogy az eddig beérkezett minden adat szerint biztosan lehet már ma is számítani arra, hogy 125 központi választmány el lesz készülve azon időre, a melyet az aratást megelőzőleg óhaj­tanánk fölhasználni. Kétes van 21; de meggyőződé­sem szerint legalább fele egy kis ügyekezettel el­készülhet: ugy hogy csakugyan csekély rész lesz az, a mely nem fog akkor választani. (Helyeslés.) Elnök s Az 1. §. elfogadtatott. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a 3. §-t) Elnök I Nem lévén észrevétel, a 2. §. el­fogadtatott. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a 3. §-t.) Elnök: Nem lévén észrevétel, a 3-ik §. is elfogadtatott. Az ekként mind átalánosságban, mind részle­teiben letárgyalt törvényjavaslat harmadszori fölol­vasása a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. A holnapi ülés tárgyai iránt leszek bátor né­zeteimet a tisztelt ház elé terjeszteni. (Halljuk]) Nézetem szerint s a tisztelt ház előleges megálla­podása szerint a holnapi ülésben fölveendő a zárszám­adási bizottságnak jelentése az 1871. zárszámadás­ról ; ezután fölveendő azon határozati javaslat, melyet a házszabályok átvizsgálására kiküldött bizottság a törvényjavaslatok szentesítés alá terjesztésének módja iránt beadott, hogy az ezen tárgyakban hozandó határozatok a főrendiházzal minél előbb közöltet­hessenek. A mai napon osztatott ki a tisztelt ház tagjai között a mentelmi bizottság jelentése Popovics Des­seanu képviselő urnák mentelmi ügyében. Azt hi­szem, hogy a holnapi ülésben talán ezen jelentés is fölvétethetik. (Helyeslés.) Továbbá óhajtanám, hogy a tisztelt ház méltóz­tassék holnap a házszabályok módositásáról beadott jelentés tárgyalásába bocsátkozni annál inkább, mi­vel a főrendiházhoz átküldött hat vasúti törvény­javaslat ott holnap tárgyalandó lévén, ugy a köz­KÉVY H. NAPLÓ. 18-£.. XYH. KÖTET. J lekedési, mint a pénzügyminister ur ott el lesznek foglalva. Ha méltóztatnak ebben megnyugodni: ekként állapittatik meg a holnapi ülés napirendje. (Helyeslés.) Madarász József: Én a tisztelt házat arra kérném, hogy az általam pár héttel ezelőtt az uzsora tárgyában a ház asztalára letett törvényja­vaslatot holnap a napirend előtt indokolhassam; ha más czélból nem is, legalább azért, hogy legalább alkalma legyen a kormánynak nyilatkozni az iránt: miként óhajtaná az országban átalánosan érzett ezen hiányra nézve beváltani azon a képviselőháznak adott ígéretet, mely még a múlt év deczember havá­ban igaz, még a másik kormány által a háznak s az országnak tétetett az iránt, hogy a lehető leg­nagyobb gyorsasággal fog e részben üdvös intézke­déseket javaslatba hozni. Kérem tehát a tisztelt házat, hogy azon eset­ben, ha a tisztelt minister urak holnap az ülés elején jelen lehetnének: engedje meg a tisztelt ház, hogy holnap indokolhassam a törvényjavaslatot; ha pedig nem lehetnének jelen : kérném hogy a hét valamelyik napján indokolhassam azt. Széll Kálmán pénzügyminister: Nekem semmi kifogásom nincs az ellen, a mit Ma­darász képviselő ur hoz javaslatba, hogy tudniillik azon törvényjavaslatot, melyet beterjesztett, a maga részéről indokolhassa. Kérem azonban a tisztelt házat, ne a holnapi napra méltóztassék a törvény­javaslat fölvételét kitűzni; hanem a hétnek valamely más napjára: mert a holnapi ülésben én nem lehetek jelen, pedig mint olyan, a kihez a kérdés legalább részben szól, szeretném meghallgatni Madarász kép­viselő ur indokolását. (Helyeslés,) Elnök : Ha a tisztelt ház megnyugszik benne, a hét valamelyik, most előre ki nem tűzhető, napján fog fölvétetni Madarász képviselő urnák törvényja­vaslata indokolás végett. (Helyeslés.) A mai ülésnek más tárgya nem lévén, azt föl­oszlatom. A holnapi ülés délelőtt 10 órakor tartatik. (As ülés végződik d. ÍS 1 /^ órakor.) 25

Next

/
Thumbnails
Contents