Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.

Ülésnapok - 1872-391

391. országos ülés május 14. 1875. 151 tésbeu. De ezenfölül vannak a háznak más határozatai is, melyek már ezen kérdést eldöntötték. Azokon kivül, melyekre a pénzügyminister ur hivatkozott, a háznak még csak néhány határozatára hivatkozom. Figyelmeztetem a tisztelt képviselő urat a háznak 1871. január 25-én 2806. szám alatt, továbbá 1871. deczember 7-én 4581. szám alatt, továbbá 1873. február 3-án 937. szám alatt, 1873. június 21 én 2084., és 1875. évi 4602. szám alatt hozott határozataira. Mindezek a nyugdijakról szólnak, és valamennyi szórói-szóra azt mondja, hogy a ház ez idő szerint csak ideiglenesen és nem végleg szavazza meg a nyugdijakat; mert a nyugdijak végleges megszavazását attól függeszti föl, hogy az állami számvevőszék a nyugdijasok névjegyzékét vizsgálja át az 1870. marczius 22-én hozott határozat értelmében. Tehát ime a ház, — hogy csak a legujabbit említsem, —- épen e folyó évben az 1874-iki költségvetése tárgyalásánál határozta el azon álláspontot, hogy a nyugdijak megítélésénél a múltra nézve nincs más irányadó, mint az 1870. marczius 22-ki határozat. Ez tehát olyan határozat, hogy kétségtelenül áll az: a mit a háznak 1875-ben 4602. szám alatt hozott határozata rendel. Ha méltóztatnak megengedni, fölolvasom: „Utasittatik a kormány, hogy az állami hivatalnokok nyugdija iránt törvényjavaslatot terjeszszen elő; ezt indítványozta Irányi Dániel, —• a ház pedig következőleg határozott: a ház azonban Irányi Dániel határozati javaslatának mellőzésével a pénzügyi bizottság által előterjesztett határozati javaslatot fogadta el, s ennek alapján kimondotta, hogy csakis ezen föntartással szavazza meg az e czélra előirányzott 758 forintot, hogy ezen. valamint minden más hason czélra megszavazott összeg mindaddig, míg a nyugdíjazások jegyzéke az állami számszék által egybeállítva, az 1870. marczius 22-én hozott határozat értelmében kiigazítva, azzal összeegyeztetve, s a képviselőház által tárgyalva nem leend : végleg megállapítottnak nem tekinthető." íme: ez az utolsó határozata a háznak, ezzel a ház az 1870. marczius 22-én hozott határozat alapjára áll. Ha tehát ezt a tisztelt képviselő ur figyelmére méltatja, és ha a zárszámadási bizottság székébe helyezi magát, maga, mint Ítélőbíró, bármennyire szivén hordaná is azt, hogy megmentse azt, a mi megmenthető: nem helyezkedhetnék más álláspontra, mint a melyet elfoglal a ház utóbbi határozata alapján a zárszámadási bizottság. Ezeknek előadása után bátor vagyok a ház elé a következő határozati javaslatot terjeszteni: a ház helyeslő tudomásul veszi a ministerium azon eljárását, hogy a nyugdíjazást az 1866-ik évi deczember 9-én kelt legfelsőbb szabályzat szerint eszközölte és eszközli. Kérem ezt elfogadtatni. Mihályi Péter jegyző (újra olvassa a határozati javaslatot.) Lázár Ádám : Tisztelt képviselőház! Mindenekelőtt kijelentem, hogy az államszámvevőszék azon erélyes és buzgó eljárásáért, a melylyel a zárszámadások, illetőleg a nyugdijasok érdekében minden lehetőt nitgkisértett: csak köszönettel tartozom ; másfelől azonban annyival inkább sajnálandó, hogy a múlt kormány tagjai az államszámvevőszéknek a szükséges felvilágosítások megadásával késedelmeztek, mi, a bizottság előadása szerint előidézte azon zavarokat, a melyekből ma minden áron kibontakozni kívánnak. Megengedem, hogy a jelenlegi kormány egyik föladata lenne az, hogy elődeinek bűneit minden áron jóvátegye, és így mindazon fölmentvényeket kész megadni, a melyekre a jelentés czéloz. Megengedem, hogy a bizottság előadója az épen most fölolvasott s szabatosan körvonalozott határozati javaslatát ép ezen érdekben tette; azonban nem tagadhatom azt, hogy a tisztelt előadó ur, daczára azon terjedelmes tanulmányozásoknak, a melyeket a bizottság kebelében ez ügyben kifejtett, és daczára azon indokolásnak, a melynek kapcsában a bizottságnak munkálata a ház előtt fekszik: igen sok nevezetes tételeket egészen ignorálni látszik,, és igen könnyűnek találta torokbetegségének ürügye alatt Madarász József képviselő urnák fölszólalását declamationak és insinuationak nyilvánítani. Szabad legyen nekem ennek ellenében képviselő urnák gondosan kikerült érvelésére a tisztelt házat és az előadót figyelmeztetni. Midőn tudniillik az eddigi nyugdíjazásra vonatkozólag azon átalános fölhatalmazásról, és jelesen az 1868. deczember 5-iki határozatról, valamint egy, ezt állítólag, a bizottság nézete szerint, helybenhagyó 1870-ik marczius 22-iki határozatról van szó: ezt megelőzőleg azt mondja, hogy ha a kormány mindezeket szem előtt tartotta volna, ha történtek is oly eljárások, melyek kárára lettek volna az országnak, erre mentségül azt hozza föl a jelentés 6-ik lapján 3-ik sorában (olvassa:) „A törvényes kormányunk által már kiutalt járandóságokat fizetni múlhatatlanul kell, még azon esetben is, ha netán a kormány illetéktelenül és nem a szabályok szerinti jogosultság alapján tette volna is kiutalásait." Ezen esetben az állam viszkereseti joga igenis érheti a jogkörének határát túllépő ministert; de a nyugdíjazottakat többé nem. Mire czéloz a határozati javaslat és a pénzügyminister urnák ezt a határozati javaslatot még a szabatos formulázás előtt is már pártoló nyilatkozata? Arra, hogy az államnak a megelőző kor-