Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.

Ülésnapok - 1872-360

S60. országos ülés ápril 7. 1875. 53 az adókat átalában fölemelték, ezt is nem fokoz­ták-e; de ottlétem alatt 25 frank volt e díj. Már pedig Franeziaország sokkal gazdagabb, és sokkal több ott azon emberek száma, a kik 25 frankot adhatnak vadászati engedélyért, Poroszországban, a mint egy barátomtól hal­lottam, a ki Poroszországban tavaly a tengeri für­dőket használta : a vadászati engedély dija csak 1 tallér, ő legalább 1 tallért fizetett és vadászott. S igy, tisztelt ház, én azt kérem, hogy ezen bélyegdijat 12 forint helyett 5 írtban méltóztassék megállapítani. Módositványom igy szól: A 11. §. első sorá­ban .12 frt helyett tétessék 5 írt. Ajánlom elfoga­dás végett. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Széll Halmán pénzügyminister % Tisztelt ház! Én a vadászati bélyegnek 12 írtról 5 frtra való leszállítását a magam részéről el nem fogadhatom; mert teljesen meg vagyok győződve, hogy ezen leszállítás egyfelől a jövedelmet, habár nem ugyanezen irányban, de lényegesen csökkentené, és más tekintetek is, melyeket szintén nem tartok alárendelteknek, hanem fontosaknak: e leszállítás által szenvednének. Én tehát kérem a tisztelt házat, hogy e 11. szakaszt, nem ugyan irányi Dániel indítványa foly­tán, melyhez nem járulhatok, hanem a 11. szakasz­nak összefüggésben a 9. szakaszszal való szerkesz­tése végett, a.z adóügyi bizottsághoz utasítani mél­tóztassék ; mert azon fokozat fölállítása miatt, mely a 9. szakasznál történt fölszólalások folytán a ma­A kormány részéről jelen vannak: Péchy Ta­más, Per csel Béla, b. Simonyi Lajos, Széll Kálmán; utóbb Tisza Kálmán, b. Wemckheim Béla. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Beöthy Algernon jegyző ar fogja gam részéről is elfogadtatott, nekem helyesebbnek látszik, hogy a 11-ik szakasz is, a melyben a vadászati díj meg van állapítva, egyöntetűen álla­píttassák meg a 9-ik szakasz tartalmával, és mind­két szakaszból egy szakasz állíttassák elő. Ezen tekinteteknél fogva is, tehát a mint mondom, nem mintha rá akarnék állani a díjnak javaslatba hozott leszállítására: kérem a 11-ik sza­kaszt a 9-ik szakaszszal való együttes szövegezés végett az adóügyi bizottsághoz utasítani. (Helyeslés.) Elnök * Nem tudom, nem kíván-e valaki szólani. (Holnap! Ma '.) Még többen vannak föl­írva, annálfogva én a 11. §-nak az adóügyi bizott­sághoz való visszautasittatását sem mondhatom ki határozatképen, mig a fölszólalások, melyek a 11. §-hoz vannak bejelentve, előadva nem lesznek. (He­lyeslés.) Holnap 10 órakor fog az ülés tartatni. Napi­renden lesznek : a bélyeg- és illetékekről szóló tör­vényjavaslat, úgyszintén a házadéról szóló törvény­javaslatnak harmadszori fölolvasása; azután az adóügyi törvényjavaslatok folytatólagos tárgyalása, természetesen kezdetvén a tárgyalás a vadászati törvényjavaslat most félbeszakadt részletes tárgya­lásának folytatásánál. Ezután következnek a többi törvényjavaslatok, jelesül: a cselédadó és ezzel kapcsolatos adóról szóló javaslatok, és a többi a mái­meghatározott sorrendben. (Helyeslés.) (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) vezetni. A szólni kívánókat jegyzik Szeniczey Ödön és Wächter Frigyes jegyző urak. Beőthy Algernon jegyző (olvassa az ápril hó 6-ik napján tartott ülés jegyzőkönyvét.) Elnök: A jegyzőkönyv ellen észrevétel nem tétetvén, az ezennel meghitelesitettnek jelentetik ki. Az elnökségnek előterjesztése nincsen. 8* 1875. ápril 7-én Ghyczy Kálmán elnöklete a 1 a 11. Tárgyai: Az adóügyi bizottság beadja jelentését a bányaadóról szóló törvényjavaslatról. A bélyegilletékről és dijjakról; továbbá a házadóról szóló törvényjavaslatok harmadszor fölolvastatván, végleg megszavaztatnak. A vadá­szat megadóztatásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása befejeztetik.

Next

/
Thumbnails
Contents