Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.
Ülésnapok - 1872-371
371. országos ülés april 22. 1873. 24:5 ártalom nélkül eszközölhet: de azon eljárás, melyet a képviselő most követ, bocsásson meg a tisztelt képviselő ur: nem egészen méltányos. A tisztelt képviselő ur a födözetet is fölemiitette. Hisz méltóztatnak tudni, hogy a legnagyobb baj onnan származik, mert a pénzügyi bizottság e tekintetben véleményt nem nyilvánított. A kormány pedig átvette a költségvetést azon állapotban, melyben keletkezésekor létezett. De hogy a kormány a födözetet be fogja terjeszteni; azt a képviselő ur maga sem vonja kétségbe és akkor elmonhatja fölötte véleményét. Ezek szerint a pénzügyér ur eljárására vonatkozólag nincs a tisztelt barátomnak igazsága. Most még csak egyre vagyok bátor válaszolni: (Hattjukl) ez a íusio. Simonyi Ernő tisztelt barátom azt is mondta, hogy vagy a balközép olvadt a jobb oldalba, vagy a jobb oldal olvadt a bal oldalba. A volt balközépet elválasztotta eddig a közjogi kérdés, azon kérdést bona Me levetettük a napirendről s a többi nagy kérdésekben kiegyezés jött létre a két nagy párt között és egyik párt sem olvadt bele a másikba ; hanem azon transactio alapján keletkezett egy uj párt. És ezen szemrehányására azonban bocsánatot kérek, de föl kell említenem, hogy önök még előbb lüsionáltak, mint mi: mert önök közül az egyik mint 1848-as párti választatott meg, a másik pedig mint balközépi. Most azt állítják, hogy az 1848-as pártnak a balközéppel egy elve volt; de ha ez igaz, miért zavarták az 1848-as zászlóval évekig a népet, s miért nem csatlakoztak akkor a balközéphez ? Most már azt is mondják, hogy elfogadják alapul a bihari pontokat. (Derültség) Ugyan kérdem, hát akkor miért ellenezték azokat a bihari pontokat : mikor mi azokat megállapitottuk. (Élénk tetszés a középen.) Hiszen önök akkor határozottabb ellenei voltak, mint a kormánypárt. Egyébiránt eltekintve ettől, még egy megjegyzést kell tennem a bihari pontokat illetőleg. A bihari pontok nem képeztek párt-prograinmot sohasem ; hanem volt a balközéppárt kétfelé szakadt részei közös bizonyos megállapodás és egyezség ad hoc, tudniillik azon országgyűlés tartamára : mert képviselők transactiokra hosszabb időre nem is léphetnek. Azon pontokban meg volt mondva, mit önök most mindig elhallgatnak, hogy megválasztjuk az időt és a körülményeket, a mikor közjogi elveinket kivihetjük; hogy most, midőn az ország pénzügyei tekintetében alásülylyedt, midőn pártokra szakadt, midőn a közjogi ellenzék többségre vergődni nem tudott, ezen elveknek érvényesítésére nincs most alkalmas idő: azt a tisztelt képviselő ur csak oly jól tudja mint mi és az az oka, miért halasztottuk el a közjogi kérdést, s ha elhalasztottuk : tettük azt az ország érdekében. Egyébiránt elfogadom a törvényjavaslatot. (Élénk tetszés a középen.) Helfy Ignácz: Tisztelt ház! A mi a szőnyegen lévő kérdést, vagyis a fölhatalmazást illeti, én beérem annak constatálásával. hogy a tisztelt pénz ügymini ster ur a hozzá intézett harmadik fölszólitásra is hallgat. Ő pénzügyi politikáját titokban tartja, s ugy látszik, hogy sem az alsó-, sem a felsőháznak titkát elárulni nem akarja, ugy hogy az ember csaknem arra a gyanúra jő, hogy a pénzügyminister ur összes politikája ezen hallgatásában áll. Megemlékezvén a keleti példabeszédről, hogy beszélni ezüst, hallgatni arany : meglehet, hogy ő a hallgatás aranyával akarja lődözni a költségeket. A mi Móricz Pál képviselő ur fölszólalását illeti, engedje meg a tisztelt ház, hogy arra nyugodtan és tárgyilagosan néhány rövid megjegyzést tegyek. Azzal védelmezte ő a pénzügyminister politikáját, hogy nem lehet neki méltányosan szemrehányásokat tenni azokért, miket ezelőtt mondott: mert hisz ekkor kormány-párti képviselő volt, természetes tehát, hogy a kormánynak politikáját helyeselte. Én ugyanazon okból nem fogok vitázni a pénzügyminister úrral : mert ő jelenleg kormánypárti képviselő, és hihetőleg csakis azon egy okból helyesli a kormány eljárását; meggyőződése nincsen (Mozgás.) ép ugy, mint nincsen minekünk". (Közbeszólások bal felöl: Igen szellemdús! Igen loyalis \) Szavaim értelméből maguk a tisztelt képviselő urak kivehették, hogy épen nem azt akartam mondani, a mit önök ki akarnak magyarázni. Azt akartam mondani, hogy meggyőződve nincsen, nem lehet arról, hogy a kormánynak politikája, helyes ; mint én nem lehetek róla meggyőződve : mert hiszen a pénzügyminister ur nem adott semmiféle fölvilágosítást, politikáját nem ismerjük ; már pedig lehetetlenség meggyőződve lenni egy oly politikának helyességéről, melyet nem ismerünk. Ez volt szavaimnak értelme. Meglepetéssel hallottam a. tisztelt képviselő úrtól, a mit legelőször, nem kételkedem a legnagyobb őszinteséggel hangoztatott, hogy a volt balközép bona fide letette a közjogi harezot. Én ugy tudom, hogy Önöknek tisztelt vezére, Tisza Kálmán, ismételve kijelentette, hogy ő a közösügyes alkut rosznak tartotta akkor is. és rosznak tartja ma is, s én nem birom fölfogni, hogy hazafias párt, a milyennek önöket ma is tartom, mikép mondhat le valamiről, a mit az országra nézve rosznak tart, miként mondhat le ennek a valaminek megváltoztatásáról akkor, midőn most is rosznak tartja, ezt megmagyarázni nem tudom és én nem tudom magamnak megmagyarázni azt, mikép fér össze önök tisztelt vezérének nyilatkozata, a mely elvföntartásról szól, azon nyilatkozattal,