Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.

Ülésnapok - 1872-364

lő 2 íiíi-1. országos ülés á^ril 12. 1875. gadni ? (Elfogadjuk \) A tisztelt ház elfogadta. Következik a 3-ik §, Huszár Imre jegyző (olvassa a 3-ik K) Jendrassik Miksa: Az imént fölolvasott 3-ik §. bárom rendbeli adótételt tartalmaz. Szabadjon mindenekelőtt az utolsóra nézve néhány megjegyzést tennem. Ezen 3-ik kikezdés azt mondja: tiz százaléknyi adó fizetendő minden segéd-vájás (al- és megyetárna) vállalkozója által, ki ily segédvájást, mint önálló vállalatot üzembe vett, és azért más bányavállalkozóktol dijakat szed. Azaz szedetnének ezen dijak művektől, a melyeken részint levegőt húznak, részint a bányavizeket emelik. Megvallom, hogy én nagyon csodálkozom ezen javasolt intézkedésen, mert bármennyire kutattam a külföldi törvényhozások ez iránti intézkedéseit, bármennyire vizsgálódtam e részben saját hazánk múltjában : annak nyomát sehol sem tudtam találni, Ha tőlem függne, nemcsak hogy adóval nem rovatnám meg; hanem még serkentési jutalmat tűznék ki azok részére, kik ilyenre vállalkoznak. Szabadjon csak Selmeczbánya altárnáira hivatkoznom, melyek még a múlt században kezdettek meg, és még most sem érték el a czélt. Ezen altárnák valóságos kulcsai a mélyebb bányászatnak, és ha kutatjuk annak okát, miért hanyatlik a mi honi bányászatunk : okát, megvallom, abban találjuk, hogy ezen vállalatok meg akadtak; ezek pedig olyan vállalatok, melyek egy nagyszerű coalitiot, nagyszerű szövetkezést kivannak meg, az egyesek anyagi erejét fölülmúlja az efféle vállalat nagysága; a tapasztalás azt mutatja, hogy ezen vállalatok sohasem fizetik ki magukat, hogy azok csak magasabb bányászati szempontból induló érdekekből keletkezhetnek, és én részemről azon meggyőződésben vagyok, hogy az állam az efféle vállalatokat nemcsak hogy 10% adóval, de egyátalában semmiféle adóval nem terhelheti. És ez az oka annak is, hogy ezúttal külön módosítást nem terjesztek be; mert azt találom, hogy ez fölösleges; a miért is tudván, hogy e czimen aligha jut az államnak bármi százalékú adóösszeg : e részben módositványíól átalán tartózkodom. E §-nak a többi alszakasza azt tartja, hogy, a vasat és kőszenet kivéve, a többi ásvány 5°/

0 adóval rovandó meg. Ha visszamegyünk az őskorra és a legújabban megszüntetett régi magyar bányatörvényre, azt látjuk, hogy az intézkedés, mely szerint 10°/

0 fizetendő bányavámul, változást szenvedett. Tudvalévő dolog, hogy az ország némely vidékein igen kétes volt: vajon a vas regale-e, vagy sem? Még ott is, hol regálénak tartatott: nem rovatott meg soha azon 10%-es bányavámmal, mint az arany és ezüst hanem csekélyebbel Miért? Mert átlátta az akkori kormány azt, hogy a vas ezt meg nem birja; jól lehet, nagyrészt a vasbányászatra szánták magukat azon földesurak, kiknek birtokain vastelepek találtattak; a nemesek ugy sem fizettek adót, s igy a vasbányászat csaknem adómentes vala. Átmenve azon időszakra, mikor megszüntetett a bányavám, mely korántsem volt oly terhes, a minőnek tartatik, mert akkor nemcsak a folyó évi költségek vétettek számításba, hanem az összes befektetés : a bánya mindaddig vám alá nem esett, mig kiderült, hogy absolut jövedelme van; mondom, hogy a bányavám megszüntetésével, behozatván a jövedelmi adó, annak következtében az 1862-iki, valamint az 1866-iki birodalmi kormány intézkedésére ép a vas vala az, mely könnyebbülésben részesült a többi ásványok fölött; mert az 1866-iki birodalmi intézkedés is azt mondta, hogy egyelőre 3 évig a vasbányászat nem fog 5°/

0-tel terheltetni, hanem csak 3%-tel. Miért történt ez? Azért, mert ép az e nemű ásvány és az azon alapuló ipar oly annyi fluctuationak van kitéve, és oly nagyszerű versenyzőkkel küzködött, mint Anglia, Belgium és Svédország, melyeket a természet részint dúsabb vasérczekkel áldott meg, részint a tüzelő-anyag sokkal közelebb van, és igy termelése könnyebb, mint nálunk. Tudvalévő dolog, hogy Angliában a kőszén-telepek sokkal közelebb vannak a vasbányákhoz, mint Magyarországon. E tekintetek indították még 1844-ben a magyar törvényhozást arra, hogy a vasat adómentessé tette. A magyar törvényhozás azonban ép az ellenkezőt javasolja jelenleg, midőn a többi ásványokra 5°/o-et, a vasra pedig 7%-et szándékozik rája vetni. Kérdem: miáltal igazolható ez? Talán a vasipar fejlődésének állapotával a külföldivel szemben: ugy hiszem, hogy erre mindenki csak nemmel felel. A legközelebbi tapasztalás mutatta,, hogy mennyire túlhaladtak bennünket a külföldiek, ugy, hogy saját vasutaink építése alkalmával nem voltunk képesek saját vastermékeinkből a szükséges síneket előállítani. Ha a jelen állapotot tekintjük, az oly szomorú hogy nagy kitartás kell nemcsak az állami vasiparnak, hanem minden magán-vállalkozó üzletének fön* tartására. Két forint 50 krajczáron nem lehet eladni a vasat; a termelést megszüntetni szintén nem lehet ; mert ha két, három évtized múlva ezen iparág ismét fölkaroltatnók: nagy áldozatok kellenének, mivel a bányák s a kohók ez idő alatt összedőlnének. A tapasztalásból tudjuk, hogy vasköveinket nem tudjuk eladni még ott sem, hol telepeink vannak, és ha nyers vasra van szükségünk : akkor Poroszországból hozatjuk, a mely tudván zilált állapotunkat, a vaskőért oly csekélységet ad, hogy abból a bányászoknak hasznuk nincsen; sőt igen jól jár az

3 a ki annyit kap belőle, hogy azzal üzletét föntart-