Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.
Ülésnapok - 1872-363
124 868. országos ülés ápril 10, 187a. Tekintve az ügynek fontosságát és azon veszélyt, a mely annak mhiél előbbi elintézése és orvoslása nélkül az ország lakosságának nevezetes részét vagyonának fölemésztésével fenyegeti: Kérdeni a fönnevezett tisztelt minister urakat: szándékoznak-é előterjesztést tenni e tárgyban, és oly időben, hogy még ez országgyűlés föloszlása előtt, ha kell a törvényhozási intézkedések is létesíttethessenek. A tárgy, mely e kérdést magában foglalja oly fontos, hogy azt indokolni legkevésbé sem szükséges ; a ki nem ismeri az ország lakosságának helyzetét: az nem is érti, hogy e részben orvoslás szükséges; a ki ismeri azonban az ország helyzetét : az nem tagadhatja meg, hogy ha e képviselőház eloszolnék, a nélkül, hogy e tárgyban intézkedett volna: ez az ország lakosságának egy nagyrésze elleni bün volna. Azért a tisztelt kormányhoz csak azon tiszteletteljes kérést intézem, hogy c kérdésem következtében válaszával az iránt: vajon szándékozik-e előterjesztését, és oly időben megtenni,' hogy az még ez országgyűlés alatt intéztethessék el: mielőbb megörvendeztetni szíveskedjék: mert ha a kormány azon helyzetben volna, hogy e tekintetben az ország lakosságának e részbeni követelésének nem tehetne eleget: akkor, mint már annak idején kijelentettem a függetlenségi párt, elvbarátaim hozzájárulásával, mi részünkről kötelességünknek fogjak tartani, hogy e részbeni intézkedések megtételére magát a képviselőházat kérjük föl. Elnök • Ezen interpellatio ki fog adatni az igazság- és pénzügyminister uraknak. Irányi Dániel: Tisztelt ház! Az igazságügyminister úrhoz khánok egy kérdést intézni. A lapok több helyről oly tudósításokat közölnek, a melyek szerint az országszerte megindult pártmozgaluiakban, és az ennek alkalmából tartott pártgyülésekben bírák, sőt törvényszéki elnökök is tettleges résztvesznek. Magán-értesülésem szerint, ugyancsak birák, és pedig felsőbb törvényszéki bírák politikai színezetű köröknek tagjai. Minthogy pedig ezen magatartás az 1869: IV. törvényczikkelylyel ellenkezik, annálfogva kérdem a tisztelt igaz ságügyminister urat: van-e ezen tényekről tudomása ; és ha van: szándékozik-e az idézett törvény rendeletének érvényt szerezni. (Helyeslés a szélső hal oldalon.) Elnök: Az interpellatio föl fog olvastatni. Beőthy Algernon jegyző (olvassa:) Interpellatio az igazságügyminister úrhoz! Van-e a tisztelt minister urnák tudomása arról, hogy bírói személyek az 1869: IV. törvényczikk ellenére politikai pártgyülésen résztvesznek, s politikai pártszinezetü körnek tagjai? S ha van: szándékozik-e az idézett törvény rendeletének érvényt szerezni ? Elnök : Ezen interpellatio ki fog adatni az igazságügyministernek. Perczel Béla igazságügyminister: Tisztelt ház! Madarász József és Péchy Jenő urak, a képviselőház legközelebbi üléseiben interpellatiot intéztek hozzám, a melyben a közjegyzői székhelyek megváltoztatására hívják föl az igazságügyministert. Minthogy e két interpellatio ugyanazon egy czélra volt irányozva, bátor vagyok mindkettőre együttesen válaszolni. (Halljuk!) A közjegyzői törvény 212. §-a szerint a közjegyzők székhelycinek megállapítására nézve azt rendeli, hogy az igazságügyminister ezt a törvényszékek meghallgatása után köteles megtenni. A volt igazságügyminister a törvény ebbeli rendelkezése értelmében a törvényszékek meghallgatása után állapította meg a közjegyzőknek székhelyeit, és ennek folytán adta ki e tárgyban múlt évi deczember 12-én rendeletét. Azt hiszem, tisztelt elődöm maga sem hitte, hogy ezen megállapítás olyan, mely minden kifogás nélküli lehetne; vagy pedig minden érdekeket kielégítene, valamint nem tartotta olyannak sem, hogy azon változtatás ne történhessék. De minthogy a hiányokat, melyek e tekintetben fönforoghatnak, legbiztosabban maga a tapasztalat fogja kijelölni; másrészről pedig a közjegyzőkről szóló törvény 5. §-a világosan megállapítja, hogy a későbbi változtatások, melyek e tekintetben történni fognak, szintén az igazságügyminister által ugyan, azonban már a közjegyzői kamarák meghallgatása után létesíttessenek: én magamat a törvény rendeletéhez tartva, a szerint kívánok e tárgyben is eljárni, s egyelőre csak annyit jelentek ki a tisztelt ház előtt, hogy, miután magam is kívánatosnak tartom, hogy ezen intézmény mennél mélyebb gyökeret verjen az ország életében, s ugy vagyok meggyőződve, hogy az csak akkor fog bekövetkezhetni, ha ezen intézmény a közönségnek mennél nagyobb könnyebülést fog szerezni, s minél inkább lesz reá nézve hozzáférhető : részemről mindazt, mi ez irányban a törvény értelmében eszközölhető lesz, egész készséggel teljesíteni fogom. Ennélfogva mindazon kérvényeket, melyek az eddigi megállapítás megváltoztatása czéljából már eddig is beérkeztek, vagy jövőre beérkezni fognak, azonnal, a mint a közjegyzői kamarák megalakultak: ezekkel közölni fogom, s ezeket meghallgatván, a beérkezendő jelentések, s az általam fölismerendő körülmények szerint, az igazság és méltányosságnak megfelelőleg fogok intézkedni. (Atalános helyeslés.) Kérem a tisztelt házat: méltóztassék ezen válaszomat tudomásul venni. Madarász József j Tisztelt ház ! Miután nekem sem volt egyéb szándékom, mint az, hogy a