Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.
Ülésnapok - 1872-355
855. országos üíés ápril 1. 1875. 371 lépés. Fájdalom, hogy e törvényjavaslat telve van mindazon hiányokkal, melyek azt a kitűzött czélnak megfelelőbbé nem tehetik. Hiányait a tisztelt előadó nr elősorolta, s mint előadásából láttam : ő maga is azon meggyőződésben van, hogy ezek, ha most nem, idővel pótlandók lesznek. A különvélemény tisztelt előadója tovább ment, s már e hiányok pótlását most óhajtotta létrehozni. Elismerem, hogy javaslatában több pont foglaltatik, mely a törvényjavaslat méltó kiegészítése lenne. Elismerem, hogy a különvélemény szélesebb alapra fekteti a nyugdíjintézetet, s bár több munkát, több, nagyobb kiterjedésű gondot venne igénybe, de mindennek daczára nem hátráltathatná a törvényjavaslatnak, ha nem is teljes, legalább némi kiegészítését: mert többet érnénk el vele mindenesetre, mint a mennyit ezen hibás és csonka törvényjavaslattal elérni fogunk. Azonban a kényszerhelyzet nyomása alatt én is meghajolok, és midőn a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapján! elfogadom : teszem azt azon reményben, hogy a legközelebbi jövőbon elérhetünk odáig, hogy ezen megkezdett lépést kiegészítsük azon intézményekkel, melyek még e törvényjavaslatban nem foglaltatnak. E törvényjavaslatot egy lépésnek tartom, melyet követnie kellene a többinek mindaddig, mig az a tökéletesség fokára nem jut. Én azon reményben vagyok, hogy a képviselőház a legközelebbi jövőben intézkedéseivel oda foghatni, hogy azon súlyos viszonyok, melyek eddig a mi culturviszonyainkra fordítandó költségeket mindég és mindég megakadályozták: el fognak tűnni. Azon reményben vagyok, hogy azon elvek életbeléptetésével, melyeket mi ez oldalról hirdetünk, s melyek az ország meddő kiadásainak megszüntetését czelozzák : módját fogjuk találni annak, hogy a képviselőház e culturezélokhoz oly megfelelő összegekkel járulhasson, mint az ország érdeke és a népnevelés ügye megkívánja. Ezen reményben fogadom el a törvényjavaslatot részletes tárgyalás alapjaid. A részleteknél észrevételeimet megteendem. Helfy Ignácz: Tisztelt képviselőház! Ha a szőnyegen lévő törvényjavaslat védelemre szorulna, vagy ha a szemben álló különvélemény komoly támogatást igényelne: akkor talán a magam részéről is tüzetesebben szólanék a tárgyhoz. Jelenleg azonban ezen esetek közül egyik sem fordul elő. A mi a különvéleményt illeti, annak egyedüli védője maga is kijelentette, hogy kevés reménye van annak elfogadtatásához, és inkább csak „pour l'honneur du drapeau" szólalt föl. A mi pedig a törvényjavaslatot illeti: azt hiszem, hogy sem e házban, sem a hazában nincsen senki, ki azt nem tartaná szükségesnek, Csak egy példát idézek. Egy fölvidéki uéptanitö csak azért, hogy némi képen megélhessen és családját az éhenhalástól megmenthesse: fölcserélte néptanítói állását egy, szerinte," jövedelmezőbbel és drótos tóttá lett. Ott, a hol ilyenek történhetnek : ott nem szenved kétséget, hogy e törvényjavaslatra szükség van. Ennélfogva én egyszerűen azt jelentem ki, hogy a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Elnök í Szólásra senki sem lévén följegyezve, az átalános vitát befejezettnek jelentem Id. A szavazás előtt az előadót illeti meg a szó, valamint a különvélemény beadóját. Zichy Antali Mélyen tisztelt barátom, Szathmáry Károly azt hozta föl különvéleményein ellen, hogy az kivihetetlen, Én csak azt óhajtom igazolni, hogy a kivihetőségre igenis gondoltam én is. Azt, tudniillik a néptanítók fizetéseinek összeírását a tanítók és nevelők együttes önkéntes bevallásaik alapján, könnyen és hamar létesithetőnek hiszem. A mi fáradságba pedig ezen munka kerülne : az bőven ki lenne pótolva azon nagy haszon által, melyet nekünk az ilyen statistikai adatok a jövőre nyújtanának. Méltóztatott inhumanusnak is mondani az én különvéleményemet, hogy tudniillik némely tanító olyan helyzetbe jön az én tervem szerint, hogy esetleg igen csekély, példának okáért GO forintnyi összeggel bocsátatnék el. Méltóztassék azonban tekintetbe venni, hogy kétszáz forintnyi minimál tételt hoztam javaslatba én is; ha pedig kétszáz forintot kap nyugdijképen : akkor azon furcsa eset áll elő, melyet Schwarz Gyula tisztelt képviselőtársam is fölemlített, hogy akkor a, 14.000 tanítónak majdnem fele része többet kap, mint a mennyi volt valóságos fizetésük. Inhumanusnak mondani azon eljárást, ha valaki többet kap, mint a mennyi volt fizetése: csakugyan nem lehet. Azt is szemérme méltóztatott vetni, hogy kihagytam a kisdedóvókat. Erre röviden csak annyit jegyzek meg, hogy a tanítók qualificatioját külön kitenni ; mint azt a bizottság hozza javaslatba : fölöslegesnek tartom. Ez, szerintem, más törvénybe tartozik, mely meghatározza, milyen qiialifkatioval kell az illető tanítónak birnia: ha ilyen, vagy amolyan intézetben működik; de a jelenlegi kérdésre nézve szerintem mindegy, hogy az illető tanító óvodában, vagy szeretetházban müködik-e? Ez eddig, nálunk eddig puszta czim, és semmi legkisebb garantia sincs arra nézve, hogy ki és minő egyén vállalkozhatik egyes különben igen becses és tiszteletreméltó tanítói foglalkozásra. Ezen oknál fogva, megvallom, én ezt most egyelőre üjellőzhetőnek hittem; de kénytelen vagyok magamtól azért az inhumanitás erős vádját elutasítani, (Helyeslés.) 47*
