Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-355

566 355. országos ülés ápril 1. 18?a. intézetek legnagyobb része ez idő szerint nem községi, hanem felekezeti, és igy a tanítóknak, — kiknek legnagyobb része felekezeti tanító, —• sem fizetéséről, sem nyugdíjazásáról gondoskodva nincs. Nem szükséges a tisztelt ház tagjai előtt bizonyítgatnom, hogy semmivel sem mozdíthatjuk elő hatékonyabban népoktatásunkat, mintha tőlünk telhetőleg iparkodunk a tanítókat anyagilag oly helyzetbe tenni, hogy teljesen hivatásuknak élhessenek, s a mindennapi megélhetés gondjai alól fölmentve, ne kénytelenittessenek egyébbel foglalkozni, mint az iskolában tanítással. Elismerem, hogy erre az első teendő volna a tanítók fizetésének rendezése és az élet szükségeihez alkalmazása; azonban az ország anyagi állapota, az állam pénzügyi viszonyai ezt ez idő szerint lehetetlenné teszik. Akár a községekre rónánk ez által nagyob terhet, akár az állampénztárból fordítanánk e czélra megfelelő összegeket : az országra minden tekintetben oly teher hárulna, melyet az államháztartási egyensúly helyreállítása előtt, az állam nehezen volna képes elviselni. Ennélfogva a jelenben alig marad más lehetőség és más mód a tanítók anyagi sorsának javítására, mint az, hogy az ország és az iskola föntartók által elbírható áldozatokkal, legalább niuukatehetetlenné nyomorodásuk esetére magukról, haláluk esetére pedig családjukról gondoskodjunk. Ezt czélozza azon törvényjavaslat, melyet a tisztelt háznak a bizottság részéről is bátor vagyok ajánlani. Nem azt akarjuk ezen törvényjavaslattal, hogy egy, nem tudom minő fizetésnek megfelelő nyugdijat biztosítsunk a tanítóknak ; hanem azt, hogy azoknak a munkatehetetlenné, nyomorodás esetére biztosítson az állam oly összeget, a mely a megélhetésre mint minimum okvetlenül szükséges. E javaslat, igaz, hogy eredetileg a tanítókra nézve némileg kedvezőbb volt. Kedvezőbb volt különösen két tekintetben. Először voltak abban oly intézkedések, melyek a kormány, vagyis az illető szakminister belátására bízták, hogy a törvényben rendeltnél kedvezőbb dotaíiot is adjon a tanítók családjának ; másodszor a most alkalmazásban lévő tanítóknak is szolgálataik összes ideje beszámítandó lett volna. Azonban az ország jelen pénzügyi állapotánál fogva az igen tisztelt kormány kénytelen volt kijelenteni, hogy ezen törvényjavaslatot csak azon föltétel alatt fogadhatná el: ha először ezzel az állam nem vállalna magára előre ki nem számitható összegekben meg nem határozható terhet; és másodszor : ha az a teher, a melyet az állam jelenleg kénytelen ez ügyben magára vállalni, nem lesz nagyobb, mint a mekkora a jelenlegi költségvetés keretébe beilleszthető. A közoktatásügyi bízottság tehát kénytelen volt ezen két föltételnek eleget tenni, és a javaslaton oly változtatásokat eszközölni, a melyeknél fogva először csak előre kiszámítható és meghatározó összeget fog a nyugdij-alap az állam részéről igényelni; és másodszor, hogy az, a mi a legközelebbi első években szükséges : az állam költségvetésének jelenlegi keretébe is beilleszthető legyen. E végből a közoktatásügyi bizottság, mint méltóztatnak tudni, oly szakértőket is fölkért a közreműködésre, a kik a valószínűségi és életbiztosítási magasabb számításokban kiváló tekintélyek, és ezeknek segítségével állapította meg a jelenlegi szerkezetet, a melyben egyfölől mellőzött minden olyant, a mi kegyelmi tény és a minek eredményei ennélfogva ki nem számithatók ; másfölől a jelenleg alkalmazott tanítókra nézve némi megszorítást vett föl, a mennyiben szolgálati éveik nem alkalmaztatásuktól, hanem csak 1870-tól kezdve számittatnak, és a maximális nyugdíj összege számukra nem 300, hanem 250 forintban állapittatik meg. Az 55 éven fölül lévő életkorú aknak facultative lehetővé van téve a belépés nagyobb befizetés mellett, azonban ezek kisebb nyugdíjra tarthatnak igényt. Ezen egész számítás ugyanazon alapra van fektetve, a melynek alapján az életbiztosításoknál szoktak eljárni. Nem tagadhatjuk, hogy mostani alakjában a jelen javaslat a már alkalmazásban lévő tanítókat illetőleg sem a szükségnek, sem a jogos óhajoknak nem felel meg tökéletesen; azonban még sem tagadhatjuk, hogy a tanítók anyagi helyzetét jelentékenyen fogja javítani, ós hogy ezen nyugdíjintézet által oly alapot teremtünk, a mely, ha az ország kedvező helyzetbe jut: évről-évre javítható lesz, és a mely talán rövid idő múlva lehetővé fogja tenni a most tett megszorításoknak is kiigazítását. A bizottság lelkiismeretes kötelességének ismerte egyfölől a tanítók érdekeiről a lehetőség szerint gondoskodni; de másfölől az állam érdekeit is ép ugy figyelembe venni, s ezért oly számításokat eszközölt, a melyek lehetőleg a legnagyobb biztonságot nyújtják az államnak is : annál inkább, mert ezen biztonsága a számitásnak egyszersmind biztosítéka annak is, hogy a nyugdij-alap mindenkor fizetésképes lesz, és nem fog beállani azon szerencsétlenség, hogy a befizetők nagy része épen akkor nem kaphatja meg a maga nyugdiját : mikor az ő nyugdíjaztatására kerül a sor. Talán azon egyetlen lényeges tételét a javaslatnak kellene igazolnom : miért tér ez el az eddig szokásos nyugdíjazástól, és nem a tanítói fizetések arányában állapítja meg a nyugdijakat; hanem átlagos összegben az elemi tanítók számára 300 forinttal, a fölsőbb népiskolák tanítói számára 400 forinttal. Ezt azonban a bizottság már jelentésében is indokolta, és csak ha ennek ellenében ellenin-