Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-350

SáÖ. országos ülés márczíus 20. 1873. 349 njbdl 60,000 frt szükséges. Ezen összegre a ház akként határozott) hogy ebből 30.000 frt az 1874. évi, és a második 30.000 frt az 1875. évi költség­vetésbe vétessék föl, mint legutolsó részlet. A helyzet tehát ma az. hogy a háznak egy határozata áll ion, mely azt mondja, hogy utolsó részletül ezen, az 1875-ki költségvetésben .fölvett 30.000 forint szavaztatik meg; kénytelen vagyok azonban a tisztelt háznak kijelenteni, hogy ezen ősszeggel azon czél nem lesz elérve, mely általa eléretni szándékoltatott; a dolog ugyanis igy áll. Igen tisztelt hivatalbeli elődöm minden intéz­kedést meg tett arra nézve, hogy a ház határoza­tának szigorú és határozott jdgérvény szereztessék. Le küldött egy ministeriumbeli mérnököt, ki az ot­tani művezetést és az egész miveleteket ellen őrizze és szigorúan meghagyta, hogy a folyó évre fölve­endő 30.000 forintból teljesíttessék az, a mit a pénzügyi bizottság s annak javaslatára a tisztelt ház akart, hogy tudniillik a munkálatok az enyé­szettől megóvassanak. Azon közegnek jelentése azon­ban azt mutatja, hogy a folyó évre fölvett 30.000 forintból ezt a czéít elérni teljes lehetetlen. Erre Ghyczy minister ur megrendelte, hogy 1874 végé­vel a helyreállítási munkálatok szüutettesseiiek be, s az illető művezetőt, ki ezen helyreállítási mun­kálatokat eddig vezette: ezen állomásától saját ké­relmére fölmentette. Történt ezen erélyes intézkedés annak érdeké­ben, hogy a ház határozatának foganat szereztes­sék. De végre a tényeket Ghyczy volt minister ur­nák sem állott hatalmában megváltoztatni; ezen tények pedig azt mutatták, hogy ezen munkálatok 30.000 forinttal nem lesznek biztosítva: mert az e tárgyban a miuisteriumlioz fölterjeszlett jelentések, ez iránt semmi kétséget nem hagytak fön , hogy az eddigi művezető jelentése szerint még 117.000 forintra lenne szükség. Ghyczy pénzügyminister ur, termé­szetesen ezen összeget kissé sokalván, — sőt ta­lán nagyon is : — ezzel nem elégedett meg s ki­küldött a maga részéről egy pénzügyministeri épí­tészeti mérnököt, ki szigorúbb számítást tegyen, egyúttal a közlekedési ministerium illető közegeivel is megvizsgáltatta a dolgot. Az utóbbiak nem tart­ják ugyan túlságosnak a 117.000 forintot; hanem mindamellett 90.047 forintot tartanak föltétlenül ráforditandónak, hogy a mondott czél eléressék. A harmadik tervezet azon mérnöké, ki a pénzügymi­nisterium kebeléből lett kiküldve, s ez már azon utasításnál fogva, melylyel igen bölcsen elláttatott, természetszerű hivatásánál fogva igyekezett az illető költségeket lehető legnagyobb mértékben reducalni s a lehető szükségig leszállítani. Ezen előterjesztés szerint ezen költségek 66.000 forintra mennek föl. így áll tehát a dolog. Ezen 66.000 forintból a pénzügyi bizottság 30.000 forintot ajánl megsza­vazásra a tisztelt háznak; ez a költségvetésbe is­föl vau véve, ezen kívül kellene tehát ínég 36,000 forint. Az mondatik azon előterjesztésben, s azon igen voluminosus aktákban, melyeket erre vonat­kozólag találtam, hogy ezeu ujabb 30.000 forint azért kell, hogy az egész helyreállított várnák­legértékesebb része, az úgynevezett Hunyadyloggia és egy ott lévő kid- oszlop, mely szintén helyreállít­tatott, össze ne omoljon ; inert a költségvetésben fölvett 30.000 forint csak arra elégséges, hogy a helyreállított várrész födéllel láttassék el, s hogy az, a mi helyre van állítva, a végenyészettől bizto­sittas'sék mindaddig: mig megint boldogabb időkben az ország ez iránt tehet valamit. De ha 30.000 forintnál nem adatik több, s ha ezen 36.000 forint megvouatik : akkor a nevezett lovagterem, mely a legbecsesebb részét képezi az egésznek, s a mely miatt történt, sajnálatos sok olyan, a mi nagy költ­ségbe került, összeomlik, s ha ez összeomlik, össze­omlik az a híd is, melynek összeomlása folytán egy patak záratnék el, s igy vizáinak is lenne a vidék'' kitéve. Egy szóval igen élénk színekben van lefestve annak szüksége, hogy a 36.000 forint meg­szavaztassák. Miután a tisztelt háznak mind ezen körülményről tudomással kell bírni, és nekem semmi irányban sem szándékom, akár mily utóbajuak is akadnék nyomára, elfödni a valóságot : kötelessé­gemnek tartottam ezen előterjesztést megtenni ugy, mint azt teljesen előkészítve találtam Ghyczy Kálmán pénzügyminister ur részéről, a ki szintén azon szán­dékkal volt, mindezeket, a miket most el mondot­tam a házban, szintén elmondani egészen nyíltan őszintén. 0 készítette el ez előterjesztést és én csak átörököltem, nekem ebben semmi érdemem nincs, az érdem az övé. Méltóztassék a tisztelt háznak szokott bölcsességgel határozni, én a dolgot előad­tam, s most a tényállás földerítése után méltóz­tassék ezen 36.000 forintot megszavazni; vagy pe­dig ezen előterjesztést a pénzügyi bizottságnak ki­adni, hogy ez iránt a háznak jelentést tegyen. De akármily utat fog követni a tisztelt ház : nekem kötelességem volt, a tényállást földeríteni, mint földeritette volna hivatali elődöm ezen nem általa kezdeményezett s utó fájdalmaiban rám káromlott dol­got. (Fölkiáltások: Elfogadjuk! Holnap!) Elnök: Mint hogy még többen vannak szólásra fölírva s több tétel is marad még a holnapi ülésre: azt hiszem, fölfüggeszthetjük most a tárgyalást és a holnapi napra hagyhatjuk annak folytatását. Most a holnapi ülés napirendjére nézve kell a tisztelt ház­nak javaslatot tennem. A holnapi ülés napirendjén lesz a végrehajtók iránti törvényjavaslat tárgyában érkezett főrendi üzenet tárgyalása. Másodszor azon két törvényja­vaslatnak, mely ma elfogadtatott, jelesül a választási

Next

/
Thumbnails
Contents