Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.
Ülésnapok - 1872-350
346 350. országos ülés márczius 20. 1875. tési törvény szövegezésénél figyelembe vétessék. (Helyeslés.) Huszár Imre jegyző (olvassa:) Nyugdijak 1,204.539 írt. B. Orbán Balázs: Tisztelt képviselőház! A nyugdijakra vonatkozó pár rövid észrevételt kívánván tenni, nézetem szerint, azt legilletékesebhen itt, a pénzügyminister nyugdijrovatánál tehetem meg, hisz ebben foglaltatnak leginkább a meg nem érdemlett nyugdijtételek; itt e czimen 1,204.539 frt, tehát nyugdijaink egyharmadánál több fordul elő; az összes ministeriumok nyugdíj -előirányzata 2,971.466 frtot tévén, mihez ha ő felsége kabinetirodájának nyugdíjazásait oda veszszük : három millión fölül rug az 1875-ik évre előirányzott öszszeg ; még ehhez hozzá kell adnunk a közös hadsereg, . tengerészet és diplomatia hazánkra eső nyugdij-quotáját, s ki fog tűnni, hogy Magyarország évenként mintegy hat milliót költ nyugdijakra ; tehát annyit, mennyit ez idő szerint se a gazdag- Anglia, sem a 28 millió lakosságú Olaszország, s talán még a nagy német birodalom sem fizet. Ered pedig, tisztelt ház, ezen túlterheltetésünk onnan, hogy mig más országokban csak a haza iránti valódi érdemeket szokták jutalmazni; mig más országokban csakis a haza szolgálatában munkaképtelenekké váltakat részesitik a nemzeti elismerés e nyilvánulásában: addig nálunk a valóban arra érdemeseknek vajmi kevés jut; mig ellenben roppantra menő nyugdijainkat a hazaárulók, a haza ellen vétkezők s oly hivatalnokok nyelik el, kik nem előrehaladott koruk vagy munkaképtelenség, hanem képességhiány, gyakran vétség, vagy épen bün miatt muzdittattak el hivatalaikból. Nyugdíjasaink közt vannak, kik csak pár napig vagy hétig voltak korlátnokok, mig valamely, a haza eltiprására czélzó okmányt elleuj egyeztek; mások rövid ideig voltak kormányzók, kincstárnokok, helytartók stb. Mindezek dúsgazdag emberek, s még sem pirulnak hazánk nyomasztó helyzetében 8 —15.000 frt nyugdijat minden évben elzsebelni. Vannak, kik 20 évig voltak a nemzet kinzói, kik börtönöket és bitófákat népesítenek a hazafiak ezreivel, kiknek átkos nevéhez rémjeleneteket csatolt a történelem. Vannak, kik saját hazájok ellen harczoltak; mások, kik hívták és vezették a vad ellent testvéreik legyilkolására. Mindezek dúslakodnak nyugdijainkon, lesve az alkalmat, hogy nagyobb nyugdíj reményében újból elárulhassák a hazát. Valóban szomorú kórjel, tisztelt ház, hogy a. sötétség e lovagjai, •— kik még az önkény-uralom alatt sem igen inertek mutatkozni, — most fölemelt fővel, büszkén járnak közöttünk, s vámpírként szívják a nemzet életerejét. De az erkölcstelenség e diadalát, a vétkek e tomboló orgiáit tovább elnézni nem lehet; mert minden moráltól eltekintve, s csakis a kérdés pénzügyi oldalát véve is, Magyarország nincs oly helyzetben, hogy a haza ellenségeit hizlalja akkor, midőn a haza iránti érdemek jutalmául koldus-pálczánál mást nem nyújthat. Én, tisztelt ház, nem ismerek törvényt, mely Magyarországot a hazaárulók nyugdíjazására kötelezné; ez még a méltányosság bő köpenye alá se vonható : mert eléggé méltányosak s engedékenyek vagyunk akkor, a midőn ez iránti szigorú törvényeinket nem alkalmazzuk, hútlenségi bűnön javaikat nem confiscaljuk, s őket nem száműzzük e hazából, melynek megrontói és árulói voltak. Elégedjenek meg tehát a 8 év alatt bezsebelt 24 millió forinttal, vegyék azt végkielégítésnek, és a mindent megbocsátani és elnézni tudó magyar nagylelkűség kegyajándékának. Tisztelt ház! E nyugdíjrendszert továbbra föl nem tarthatjuk: ha pénzügyi bonyodalmaink elé egy áthághatlan s hovatovább nagyobbodó torlaszt emelni nem akarunk; hisz az egy, évente több százezer forinttal fokozódó elviselhetetlen teherként nehézkedik üres államkincstárunkra; de fön nem tartható azért is: mert az a legnagyobb mértékben részrehajló és immorális; már pedig egy államnak föladata nem lehet az erkölcstelenség dédelgetése. Tudjuk, tisztelt ház, hogy az önkény-uralom alatt a jelszó a passiv ellentállás volt; e tant hirdették a kiegyezés létrehozói is; ők álliták föl a hazafiság criterionjaként az idegen uralom szolgálatától való tartózkodást, s most mégis azokat, kik tanácsaikat követték, kik hivatalaikat hazafiságból elhagyták: büntetni engedik, mert nyugdíjazásuknál nem száradják be az 1848. előtti szolgálati időt; mig a bezirkereknek azelőtti és azutáni szolgálati idejüket is jóba veszik. Hát ez nem nyilt jutalmazása-e a bűnnek, s büntetése a hazafiúi erény- és hűségnek, nem aláásása-e minden moralitásnak? Én, tisztelt ház, az egész nyugdíjazást oknélküli- és czéltévesztettnek tartom; mert ma az életbiztosítások olcsósága alkalmat nyújt minden hivatalnoknak, hogy kevés áldozattal maga és családja jövőjét biztosítsa ; lehet egy ily életbiztosítási intézetet a kormánynak a fizetések bizonyos hányadának betartása alapján létesíteni. A nyugdíjazás tehát egészen eltörlendő, s legfölebb arra szorítandó, hogy az állam szolgálatában munkaképtelenné vált és vagyontalan hivatalnokok bizonyos, az államtól kapandó kegydijban részesittessenek. Én, tiszteit ház, nem félek attól, hogy nyugdíj nélkül elég és jó hivatalnokokat ne kapnánk; hisz 1848. előtt nagyon kevés volt a nyugdijképesek száma, s azért volt hivatalnok elég, s most, midőn átalános a hivatal-vadászati düh, midőn a kataszteri munkálatokra 1.200 pályázó jelentkezik, bizonynyaí nyugdíj nélkül is találni fogunk kellő számú hivatalnokot. A nyugdíj tehát egészen eltörlendő; de
