Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.
Ülésnapok - 1872-349
304 349. országos ülés márezins 19. 18ÍD. menyének eleget tenni mindenesetre kötelességemnek tartom. (Élénk helyeslés.) Simonyi Ernő: Tisztelt ház! {Nagy zaj.) Megvallom, hogy sajnálom, hogy épen azon padokon, a honnan nyolcz éven át az ellenzés jött a kormány ellen: oly hamar megunták az elleuzékeskedést. (F'óUááUások: A dologra!) Méltóztassanak annyi türelemmé] lenni (Fölkiáltások : Nem szóikat!) Elnök : Azt mondja a tisztelt képviselő ur, hogy 5 csak kérdést intézett előbbi beszédében a minister úrhoz. Simonyi Ernő: Ha a nyert válaszra felelni nem lehet: akkor a budget tárgyalása okszeriion nem folytatható. Ugy látszik, tisztelt ház! hogy a tisztelt pénzügyminister ur engem félreértett, vagy nem jól fejeztem ki magamat, midőn pénzügyi politikáját óhajtottam tudni. Én nem azt kívántam tudni, hogy milyen megtakarításokat szándékozik a beterjesztendő budgetben eszközölni: mert bármennyire dicséretes legyen is azon törekvés, hogy megtakarításokat eszközöltessenek a kiadásokban, de ezen törekvés nem pénzügyi politika. Széll Kálmán pénzügyminister (közbeszól:) Nem is ez az egyedüli! Simonyi Ernő: Ez utoljára jó gondolkodás ; de nem pénzügyi politika. Én inkább azt óhajtottam volna tudni, hogy milyen módokhoz kíván nyúlni a minister ur, hogy az ország jövedelmét annyira fokozza, hogy az kiadásait födözhesse. Mert ha ily pénzügyi politikát nem vagyunk képesek előállítani, a mely az ország bevételei és kiadásai közt az egyensúlyt helyreállítsa: akkor nincsen pénzügyi politikánk, és beadhatunk oly hudgetet, melynek egyetlen tétele ellen sem lehet kifogást, tenni r mégis tönkre fog menni az ország. Az előbbi tisztelt pénzügyminister ur beterjesztett egy pénzügyi programmot, mely szerint megmutatta nekünk azt, hogy mikép kívánja ő a költségeket födözni 1875-ben és a jövő 1876-ki évre. Mi ezzel nem értük be. Mi azt mondtuk: mi tisztán akarunk látni, mily módokhoz akar nyúlni a pénzügyminister a végett, hogy a bevételek és kiadások közti sulyegyen állandóan visszaállíttassák. A mostani pénzügyminister ur, ki annak helyébe jött, arról, hogy mit fog tenni 1876-ban, nem is szólt semmit; valamintarról sem, miként fogja az 1876. év kiadásait födözhetni: hanem megelégszik annak kijelentésével, hogy a múlt évben fölvett kölcsönből van. még annyi pénz, hogy az ez évi deficitet födözze, tehát el fogja költeni ezt. Ez nem pénzügyi politika, ez nem oly programm, melylyel akár én, akár az ország beérné : mert ez csak azt mutatja, hogy a jövő évben még komolyabb helyzet vár reánk, mint a milyen előtt most állunk. A költségvetési tárgyalásnak átalános vitája alkalmával épen ez volt az ok, mely az előbbi kormányt lemondásra kényszeritette, hogy a tisztelt ház, nem ugyan szavazattal, hanem nyilatkozatokban nyilvánuló többsége azt találta, hogy azon pénzügyi programm nem nyújt elegendő biztonságot arra, hogy Magyarország pénzügyei rendeztessenek, s különösen a módokat, melyeket a kormány alkalmazni akart: nem találta alkalmasaknak a pénzügyek rendezésére. Már most az uj kormány annak helyébe lép, s nem ad semmiféle programmot, hanem azt mondja : van még pénz erre az évre, azt tehát elköltjük; hogy jövőben mi lesz, Isten tudja. Ha nekünk az előbbi ministertől két évre terjedő programm nem volt elég: akkor ne kivánják önök azt, hogy nekünk egy évre szóló programm elég legyen. Azt mondják önök, hogy azon átalános jövedelmi adót, melyből a belépett minister ur nyolcz millió jövedelmet várt: nem fogadják el; igen természetesen azon tartalékkal, hogy csak egyelőre nem fogadják el, hogy jövőre, ha kell, a nemzet áldozatkészségét is igénybe fogják venni. Erre nézve én világosan szeretném hallani a kormány nézetét. Mert az, hogy a kormány a választások előtt azt mondja: mi nem kívánunk adófölemelést, s a választások után mégis fölemeli az adókat: ez lehet politikai eljárás, lehet igen jó fogás ; de nem becsületes politika. Méltóztassék nyíltan mondani: van-e kilátásuk, van-e módjuk arra, hogy az ország jövedelmeit annyira fokozhassák, hogy a kiadásokat vele födözhessék a nélkül, hogy az adókat emelnék, vagy nem. A mi illeti a nemzet áldozatkészségét, méltóztassék elhinni: a történelem tanúsítja, hogy valahányszor a magyar kormány arra igazságos alkalommal és alkalomszerüleg hivatkozott: sohasem tette azt hiába, a nemzet mindenkor megfelelt, meg fog felelni most is; hanem ha csak arról van szó, hogy korteskedő politika keresztülvitelére hozzon áldozatot: akkor én nem leszek az, a ki a nemzetnek áldozatok hozatalát fogom ajánlani. A minister ur azt mondja, hogy a deficitet a kölcsönből meglévő készlettel és az adóügyi bizottságban tárgyalt adókból bejövendő jövedelmeivel fogja födözni. Ezen jövedelmeket arra az évre 4 1 / 2 millióra teszi, és a jövő évben 5 — 6 millióra számítja. Ezen jövedelem nem elegendő azon deficitnek födözésére, a mely okvetlenül elő fog állani a lehető legnagyobb megtakarítás mellett a jövő évben, mert a megtakarítást lehet még egy pár millióra vinni, de nagyon sokat megtakarítani nem lehet: mert végtére kiadásaink legnagyobb része olyan, melyeknek megszorítása, lejebbszállitása nem
