Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.
Ülésnapok - 1872-347
264 347. országos ülés márezius 17. 1875. világosított föl, hogy egyátalában ilynemű állások elnyeréseért folyamodóknál első és egyedüli, mi tekintetbe vétetik: az, vajon az illető magyar honpolgár-e. A tisztelt képviselő ur fölszólalásával nem akarhatott egyebet, minthogy a közös hadseregben való szolgálást a magyar hazafiakra nézve osztrák jellemvonásnak decretálja. A mi azt illeti, hogy a, minister ur ez iránt adjon megnyugtató választ: ez, azt hiszem, a minister urnák bajosan fog sikerülni; mert például a tisztelt belügyminister urnák a csendőrségre adott válaszát, melyet az egész ház tudomásul vett, csak a képviselő ur nem méltóztatott tudomásul venni és igy a belügyminister ur nyilatkozata folytán a csendőrség ügye superált kérdésnek tekintetik, a mennyiben a belügyminister ur biztosított bennünket az iránt, hogy nem lesz többé a közös hadügyministerium vezetése alatt; hanem onnan kivétetvén, magyar hatóság alá rendeltetik, de ezen megnyugtató választ a tisztelt képviselő ur nem vette tu# domásul. így tehát a jelen esetben is alig fog ma eredményre vezetni a minister ur megnyugtató nyilatkozata. Én különben a tisztelt minister ur előterjesztését pártolom. Simonyi Lajos báró kereskedelmi minister: T. ház! (Halljuk!) (Halljuk!) A mint méltóztatnak tudni, Magyarországban a lótenyésztés intézménye körülbelől egy évszázad óta áll fön, és azon időkig, a midőn a magyar kormány azt átvette : ha jól emlékszem 1868. év végéig tisztán és egyedül katonai kezekben volt. Azok rendelkeztek ép ugy a gazdaság, mint a lótenyésztés fölött. Midőn a magyar kormány a lótenyészintézeteket átvette : természetesen a létező állapotokat megváltoztatni rögtön nem lehetett; hanem elismerem, hogy az előbbi időkben fokozatosan történt ezen megváltoztatás, a jelenben azonban ezen ügy ugy áll, hogy ezen lótenyésztési birtokok, és átalában minden fölött, a mi ezen intézményre vonatkozik, a magyar kormány rendelkezik; a mi egyébiránt igen természetes: mert másként nem is lehet. Jelenleg is katonaság alkalmaztatik ezen intézetekben, és e tekintetben eltérek Mocsáry tisztelt képviselő úrtól, ki azt mondta, hogy részben az az oka a kezelés drágaságának, mert katonaság alkalmaztatik. Én arról biztosítom a képviselő urat, hogy ez a legolcsóbb kezelés; (Helyeslés.) mert lehetetlen volna szakértőket kapni a lótenyésztés vezetésére oly olcsón, mint a mennyibe a katonák kerülnek. A mi pedig a szolgálati személyzetet illeti: arról is azt hiszem, hogy nem szükség bővebben bizonyítanom, hogy mindenesetre a katonai szolgálat a legolcsóbb; (Helyeslés.) de ezekre azon okból is szükség van, hogy ezen intézetnél a tisztaság és rend föntartassék. Egyébiránt mindezen iutézeteknél, a mennyire legalább én is ismerem, jó szellem uralkodik; sőt a legkisebb nehézség sem volt azon urakkal, kik mint katonák ezen intézeteknél alkalmazva vannak, és mindenkor számithat az állam az ő szolgálatkészségükre; mindenben a magj r ar kormány rendelkezik, kivéve a katonai disciplináris ügyeket, melyek katonailag intéztetnek. Arra nézve, mit Orbán Balázs képviselő ur első ízben mondott: az a megjegyzésem, hogy ő nyilatkozatát a rokkantakról és szerencsevadászokról, másik nyilatkozatában teljesen helyreállította, azt mondván: hogy átalánosságban értette, s nem is értette a tiszt urakra, sem talán a hivatalnokokra; hanem valami alsóbbrendű egyénekre, kik szántással és kukoricza őrléssel foglalkoznak. (Derültség ) A mi az egész intézményt illeti, igen jól tudjuk, hogy Magyarország földmivelő ország, s e részben az a nagy baj, hogy a földmivel esnél leginkább a földnek megmunkálására, és ekközt a búzatermelésre fordittatik minden erő: ettől függ Magyarország sorsa és jóléte minden évben. Ha búza nem terem, vagy ha sok terem is, de külföldön is jó a termés, s ennek következtében export nincs : akkor átalános pangás uralkodik az országban, akkor az iparos nem kap munkát, sőt még a budapesti boltok is üresek. Az a baj, hogy egyirányú a földmivelés, és különösen az állattenyésztésre nem fordittatik nagyobb gond, s az állattenyésztés nem díszlik nagyobb mérvben, a minek egyik főoka az, hogy nagyon drága a tőke; mert mindenesetre nagyobb pénztőke kell az állattenyésztésnél: mert hosszabb idő kell mig eredményt érhetünk el, mint az egyszerű búzatermelésnél. És még bátor vagyok a tisztelt házat arra is figyelmeztetni, hogy az állattenyésztés és különösen a lótenyésztés nincs azon esélyeknek alávetve, mint a búzatermelés, mert ez nem sikerül minden évben. Méltóztassék fölvenni, hogy milyen jól esik a földmivelőnek 200—260 forintot bevenni egy eladott lóért: mig igen sok búzát kellene eladnia, hogy ily összeget bevegyen. Igaz, hogy az állam minden tekintetben, tehát mind a gazdaságban, mind a földmivelésben segédkezet nem nyújthat; hanem kötelessége ott segíteni, hol nagyobb eredmény érhető el, mint a lótenyésztésnél. Valóban némileg megdöbbentő mérveket ölt már a lókivitel: mert például már a múlt évben 6,900.000 forint áru ló vitetett ki, s ezen évben is van tudomásom megrendelésekről, s a többi közt egyről, mely 10.000 lóra szól. Én azt hiszem, hogy ha e tekintetben fukarkodnánk: ugy járnánk, mint azon nem okszerűen cselekvő gazda, a ki vetőmagban akarván meggazdálkodást eszközölni, a helyett, hogy rendesen szükségelt 3 véka búzát
