Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.
Ülésnapok - 1872-344
344. országos ülés törvényhatóságnak a fegyelmi eljárás elrendelését. Tudjuk, hogy nem kötelezhetik a bíróságok a közigazgatási hatóságot arra, hogy valaki ellen ilynemű eljárást indítsanak: ha nem látják szükségesnek. Sokkal czélszerübb, lm az illető bíróság a lehető legrövidebb eljárás utján pénzbírságot szab ki az illetőkre, és annak bekajtatiansága esetében minden öt forint helyett egy-egy napi fogság szabatik meg. Ezen §. szövege tehát az első bekezdés utolsó részének, valamint a második bekezdésének kihagyásával következőleg volna átalakítandó : „a kézbesítés teljesítésénél elkövetett mulasztás vagy visszaélés miatt, a mennyiben a büntető-törvények súlya alá eső cselekvény fön nem forog, az érdekelt fél panaszára az esetet az illető biró megvizsgálván, a hibást 5—50 forintig terjedhető pénzbirsággal, vagy annak be nem hajthatása esetében minden 5 forint helyett egy napi fogsággal. A káresetek a törvénykezési rendtartás szerint az illetékes birőság hatásköréhez tartoznak, s a magánjog elvei szerint ítéltetnek meg. Dálnoky Barna előadó: Tisztelt ház! Az igazságügyi bizottság nevében ki kell jelentenem, hogy e módositványt nem fogadhatom el. E kérdés vita tárgyát képezte a bizottságban is. Szabadjon a háznak figyelmét fölhívni a 7—8-ik szakaszokra, hol világosan ki van mondva, hogy a bizottság a vizsgálat elrendelését és teljesítését, annál kevésbé pedig azt. a mit az indítványozó ur kivan, tudniillik a büntetés kiszabása jogát, mint a fegyelmi eljárást kiegészítő részét, semmi esetben sem tartja elvonhatónak azon hatóságtól, mely a közeg fölötti fegyelmi jog gyakorlására a fönállott törvények értelmében hivatva van; de ez eljárástól egyöntetűsége szempontjából sem vár jó eredményt: ha a fegyelmi jog a járásbíróság és a közigazgatási hatóság által megosztva gyakoroltatnék. Én tehát e módositványt az igazságügyi bizottság nevében nem fogadom el. Elnök: A kik a törvényjavaslat 6-ik szakaszát az igazságügyi bizottság szövegezése szerint elfogadják." méltóztassanak fölállam. {Megtörténik.) A többség elfogadta. Lázár képviselő ur módositványa elesett. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a 7-ik szakaszt.) Gullner Gyula: Tisztelt képviselőház! A fölolvasott 7-ik szakaszra nem akarok módositványt beadni; de én azt teljes megnyugvással nem szavazhatom meg mindaddig, inig nem tudom azon márczíus 13. 18"á. J "' intentiot, mely azon hézagot pótolhatja, melyet én a törvényjavaslatban látok; és ez a hézag az, hogy a 7-ik szakasz vonatkozik azon intézkedésekre, melyek kivételesen történnek, azaz, hogy közvetlenül is intézhetik a bíróságok a törvényszék területén kézbesítésre vonatkozó megkereséseiket a kézbesítőkhöz. De hát nincs kimondva, hogy ez rendszerint miként s mi utón történik, vagyis nem látok intézkedést arra nézve, hogy a kézbesítés rendszerint az alispán, a polgármester, szolgabíró vagy községi elöljáró utján történik-e : mert itt csak kivételesen van intézkedés téve. Arra vagyok bátor tehát a tisztelt ház figyelmét fölhívni, hogy ha azon iutentioból méltóztassék kiindulni, hogy a járásbíróság a körülmények által előirt helyzet szerint fog eljárni, vagy' podig, hogy azon öt mód közül, melyeket elősoroltam, az egyiket vagy a másikat kell választani : ezt talán ki kellene világosan mondani, és akkor rászavazok a törvényjavaslatra. Csemeghy Károly: Én nem látok hézagot. A 7. §. egy rendkívüli esetről intézkedik, ez iránt pedig — ugy látom — a képviselő ur sem emel nehézséget. A mi a rendes eljárást illeti, ez az 1. §-ban világosan van körülírva. Ott tudniillik arról vau sző, ha a község által eszközöltetik a kézbesités, az illető birőság elküldi a község elöljáróságának. Ez nagyon világos. (Helyeslés.) Beőthy Algernon: Tisztelt ház! Egy igen jelentéktelen irályi módositványt vagyok bátor tenni. Ugyanis a 7-ik §. hetedik sorában ezen sző helyett „porto-mentes" „postadíj-mentes" tétessék. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik a tisztelt ház a 7-ik szakaszt azon irályi módosítással, melyet Beöthy Algernon képviselő ur tett, elfogadni ? (Elfogadjuk \) A 7-ik szakasz Beöthy Algernon irályi módosításával elfogadtatik. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a 8-ik és 9-ik szakaszt, melyek változatlanul elfogadtatnak.) Elnök: Ezen törvényjavaslatnak részletes tárgyalása is be lévén végezve, a harmadik szavazás hétfőn fog megtörténni. Most az idő már nagyon előhaladván, az ülést bezárom. Hétfőn a honvédelmi niinister ur költségvetése és azután sorban a következőké fog tárgyaltatni. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.)