Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-335

10 33S. országos ülés február 9. 1875. Ezzel kijelentve, hogy a költségvetést átalánosságban, de csak a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, beszédemet végzem. Elnök: Lónyay gróf képviselő ur személves kérdésben kivan nyilatkozni. (Halljuk!) Lónyay Menyhért gróf: Tisztelt ház! Ámbár nem szívesen intézem azon kérdést a tisztelt házhoz, hogy engedje meg, hogy a személyemre, mondataimra, tetteimre vonatkozólag e házban előadott észrevételekre személyes kérdésben megjegyzéseket tehessek; mégis annyival inkább kell ezt a jelen esetben tennem, mivel az előttem szólott képviselő urat régóta a ház egyik igen komoly és nagyrabecsült tagjának ismerem, a kivel együtt még régebben is, 1848. előtt a törvényhozás tagja voltam. Az általa komolyan mondott szavakra tehát komolyan kívánok néhány megjegyzést tenni. (Halljuk!) A tisztelt képviselő ur azokat, miket múltkori beszédemben a kataszterre vonatkozólag mondottam, megjegyzésekkel kisérte, s egyúttal azt kérdezé, hogy ebbeli nézeteimet miért nem mondtam el már előbb. Erre az a válaszom, hogy már 1868-ban, midőn mint akkori pénzügyminister az első költségvetést a ház elé terjesztettem, a múltkori beszédemben-erre nézve nyilvánított elvhez hasonló elvet vallva a magaménak, szólaltam föl a ház előtt; hogy továbbá, midőn 1869-ben az adóügyi enquéte bizottságot összehívtam: hasonló irányban részletesen kifejtve és indokolva terjesztettem elő e tárgyra vonatkozó egyéni véleményemet; hogy végre a huszonegyes bizottságban a pénzügyeink állapotáról tartott beszédemben hasonlóképen kiemeltem az ez ügyben vallott elveimet, melyekből nem következtethető az, mit a tisztelt képviselő ur fölszólalásom czéljának mondott: hogy tudniillik ellene vagyok, hogy a földadónál fönálló egyenetlenségek kiigazittassanak; hanem czélom volt egy sokkal rövidebb, s nézetem szerint, sok költség nélkül keresztülvihető igazságos módszert ajánlani. Ez megjegyzésem a beszéd első részére. A tisztelt képviselő ur továbbá az utolsó beszédemben emiitett pénztárkészletekre vonatkozólag tett megjegyzést, Elfogadom azon álláspontot, melyet a tisztelt képviselő ur a magáénak jelzett, hogy a pénzügyek tanulmányozására nagy gondot uem fordított, hogy a számadások megvizsgálását illetőleg gyakorlata nem volt egyéb, mint a megyei praxis. A mi azt a megjegyzését illeti, hogy az általam kimutatott többletbe, mely, szerintem, 1870. január első napján 36 millió volt, és május hónapjában a központi és a pénzügyi pénztárakban, — a többieket nem számítva, — tett még 17 milliót: csak akkor fog hinni, ha egy tételre adok fölvilágosítást; tudniillik közös activákból befolyt 8 millió rendkívüli bevétel bennefoglaltatik az akkor meglévő pénztári készletekben; ha tisztelt képviselő ur tanulmányozta i volna a költségvetést: tapasztalhatta volna, hogy ezen 8 millió egy rendkívüli költség födözésére volt előirányozva, tudniillik a közös hadsereg fegyvereinek átalakítására, a mi egészben körülbelől 25 millió forintba került, s a minek reánk eső. részének födözésére szolgált a nyolcz millió. E rendkívüli kiadásnak rendkívüli födözete az a 8 miliő. Ez szolgáljon fölvilágositásal a képviselő ur második megjegyzésére. (Tetszés.) És most áttérek azon állítására, — s ebben is nagyon rövid kívánok lenni, — hogy mint volt pénzügyminister a vasúti garantiákből folyó terheket mind én szavaztattam meg. Teljesen elismerem és elfogadom a solidarítást, a melyben az .egy kabinetben lévők egymás tettei iránt vannak; elfogadom tehát a solidarítást mindarra, a mi 1867-től 1870. májusig történt; tehát minden teher, mely éz idő alatt vállaltatott: vállaltatott nemcsak általam, hanem az összes ministerium által. Ezt előrebocsátva, megjegyzem, hogy azon egyes szakministerre sulyosodik leginkább a felelősség, a ki valamely kérdésben lévő tárgyat a ház elé hoz. Erre nézve pedig megjegyzem, hogy én,mint volt pénzügyminister, csak két vasútra vonatkozó ügyet hoztam a ház elé. Egyik volt a tiszai pályával való egyezség: a másik a Pest-Hatvan, illetőleg losonczi vasútnak megvásárlása; mindkettőre nézve teljesen elvállalom nemcsak a közös solidarítást. hanem a személyes felelősséget is: mert ez oly két üzlet volt, mely az államnak csak javára vált. (Igazi) Azt. minő személyes nézetem volt egyátalában a vasúti politikára nézve, bátor voltam a közönség előtt jelezni, midőn ez iránt véleményemnek még 1867, Julius 12-én, mint a kormány tagja, előadtam, s igy erről most nem szólok; de azt szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a tisztelt képviselő ur azon állítása nem való, hogy 1867-ben alakult és 1870. májusig együtt működött ministerium alatt szavaztattak meg mindazon vasutak, melyek garantiája most oly súlyosan nehezedik reánk s főoka pénzügyi bajainknak. Midőn ugyanis a ministerium megalakult: már egyrészt ki volt épitve az első erdélyi s engedélyezve volt a kassa-oderbergi, továbbá meg volt kezdve építkezése az alföld-fiumei vonalnak ; tehát az ezek utáni terhet örököltük. Ehhez bátor vagyok még hozzátenni azt, hogy azon idő alatt, míg pénzügyminister voltam, a ház a következő kamatbiztositást élvező vasutakat szavazta meg: az első galicziait, az észak-keletit, a keletit és az aradtemesvárit; s ha a képviselő ur vesz magának fáradságot s utánanéz a törvénykönyvben, mennyi közlekedési eszköz engedélyeztetett 1870. május óta, azaz távozásom után a ministeriuniból: azt fogja találni, hogy számuk 12 vasút, a fiumei kikötő és a \ Ferencz-csatorna. Ezek alapján, hivatkozással az elő-