Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-335

6 335. or&zágos ülvs ségén fölvenni, kiépíteni és kezelni. így lelt volna belőle haszna az országnak is. Lássuk, tisztelt ház, hogy az azou idei pénzügyminister urnák vasúti politikája mit eredményezett? Azt eredményezte, hogy igaz, vannak vasutaink ; de miután ezen vasutak föltételei azokra nézve, a kik azokat élvezik, nem voltak megállapítva, nem volt megállapítva micsoda arányban tartoznak a vasutak költségeihez járulni: a mai időben senki sem akarja azokat elválalni; hanem mindenki a vasúti garantia fölemelésére szükséges költségeket vonakodik megszavazni. (Egy hang jobb felöl: A dologral) Bocsánatot kérek, ha Lónyay gróf urnák szabad volt, nekem is szabad hozzászólani; ezt Giczey képviselő urnák mondom. (Derültség.) Ezek szerint, tisztelt ház! könnyű levonni a következtetést, hogy hova vezetett bennünket azon politika, melynek hű követői voltunk, hogy tudniillik államadósságaink ez által majdnem 20 millióval növekedtek. (Fölkiáltások: ügy vatil) Ezután áttérek, tisztelt ház! az igazságügyre vonatkozólag e teremben hallottakra. Én, tisztelt ház! a magam tapasztalása után nem mondhatom, hogy az igazságszolgáltatás a legfényesebb:, sőt azt sem, hogy olyan volna, hogy sok kívánnivalót nehagyna fon. De mindamellett még sem merem elitélni a bíróságokat és az igazságszolgáltatást, a mint itt elítéltetett. Mert méltóztassanak fölvenni azon tisztelt képviselő urak, a kik az igazságszolgáltatás ellen oly nehéz vádakat emelnek, hogy Magyarországnak a mai viszonyoknak megfelelő, semmi néven nevezendő anyagi törvényei nincsenek; a melyek pedig vannak: a jelen viszonyoknak épen meg nem felelnek; és így át fogják látni a tisztelt képviselő urak, hogy ha hiba van : a rósz igazságszolgáltatás nem egyedül a bíráknak tulajdonítandó, hanem egyszersmind azon körülménynek, hogy eddigelé nem volt időnk megalkotni azon törvényeket, melyek alapján a bírónak ítélni kötelessége. Az igazságszolgáltatás költségei nagyok, nem tagadom ; de ha méltóztatnak fölvenni, hogy mi perlekedők mennyit fizetünk az igazságszolgáltatásért, mennyi pénzzel járulunk hozzá: kénytelenek lesznek beismerni, hogy az állam a polgári igazságszolgáltatáshoz egy krajczárral sem járul; hanem járul igenis a büavádi igazságszolgáltatáshoz azon időtől fogva, hogy minden testi büntetést eltöröltünk a nélkül, hogy az annak folytán szükségessé vált intézkedésekről bármikép gondoskodtunk volna. Ennek eredménye az lett, hogy a visszaesések igen gyakoriak, és a börtönökben igen sok szerencsétlen embert vagyunk kénytelenek élelmezni, a mi — nem szenved kétséget •— az államnak igen sok költségébe kerül. Hogy tehát az igazságszolgáltatást lehetőleg olcsóvá tegyük és javítsuk: szükséges, hogy a törvényhozás iparkodjék mindenekelőtt megalkotni a február 3. 1875. a büntető-törvénykönyvet és bűnvádi eljárást, aztán pedig rendelkezzék oly börtön-rendszer iránt, mely az anyagi és alaki törvénynek megfelel. Ha ezt megteszszük, ha lesz a parlamentben annyi higgadtság, a mint reménylem, hogy lesz, ha fordíthatunk elég időt ezen törvények megalkotására: akkor sokkal többet fogunk lendíteni az igazságszolgáltatáson, mint 10—15-ször ismételt oly beszédekkel, melyekkel a bíróságokat vérig sértjük. Tekintve, hogy nincs semminemű bűnvádi eljárásunk, mert a Verböczy-féle eljárást megszüntettük, másikat pedig nem állítottunk helyébe: most tehát egyedid a bíróságok becsületes eljárásától föltételeztetik a polgárok nyugalma és személyes szabadsága; ugy hiszem, hogy a bíróságok ily törvény nélküli állapotban azon nagy föladatnak, mely reájuk rovatik, nem felelhetnek meg. De mielőtt a bíróságokat elitélik, nem lehet figyelmen kivül hagyni, hogy az országban 18 esztendeig az igazságszolgáltatást idegen földről behozott hivatalnokok gyakorolták; tehát nekünk magyaroknak nem volt alkalmunk ezen nagy fáradságot és sok olvasást igénylő szakban magunkat kiképezni, s nagyon természetes, hogy 18 esztendőnek mulasztását hirtelen helyrepótolni nem lehet. Szükségesnek tartottam ezeket az igazságszolgáltatás és a bíróságuk tekintélyének föntartása végett fölhozni. Más kérdés az, hogy költséges-e a perlekedés. De méltóztassanak elhinni, hogy míg az országban nem látják be, hogy a gyermekek nevelése nem egyedül a jogi pályán eszközölhető ; hanem hogy vannak még foglalkozások is, melyeken magukat a honpolgárok érdemesíthetik és érvényesíthetik: addig a perlekedés nem fog alábbszállani; mert minden évben annyi ügyvéd képeztetik ki, ki másból, mint ügyvédi munkálkodásából nem képes megélni, hogy kénytelen 1—2 frtos pert is elvállalni: ha éhen halni nem akar. Iparkodjunk tehát a nevelésnek más irányt adni, és ahhoz az igazságszolgáltatás is jobb lesz. Én azt sem merem oly bátran elitélni, hogy a ministeriuronak sok hivatalnoka van. Én ugyan keveset kopogtattam akár a jövendőbeli, akár a volt ministerek ajtaján azért, hogy alkalmazzanak valakit; de hogy kevés hivatalnok alkalmaztassák,. arra nézve mindenekelőtt szükséges, hogy a hivatalok betöltésénél a ministerekre egyik vagy másik személy pressiot ne gyakoroljon. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Mert mi képviselők vagyunk azok, a kik igen gyakran a ministereket abba a helyzetbe hozzuk, hogy ha nem is akarják: kénytelenek egyik vagy másik üresedésben lévő állomást betölteni. Ez csak ugy enyésztethetik el, ha egyrészről ilyetén pressio gyakorlásával nem fogunk élni; másrészről pedig ha iparkodni fogunk oda tereim az ifjúságot,, hogy inkább a reális, mint sem a jogi tanulmányokkal foglalkozzék; mert addig, míg ugy marad, mint