Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-341

341. országos ülés márcziua 10. 1875. 119 Madarász József: Tisztelt ház! Bo­csánatot kérek: először is legyen szabad nyilvání­tanom azon óhajtásomat, miszerint a zárszámadások átvizsgálásával megbízott bizottság kötelességének tartsa a nyugdijak tárgyalását mielőbb befejezni, hogy a jövő országgyűlésig legalább azon törvény­javaslat, melyet a tisztelt pénzügyminister ur is kilátásba helyezett, elkészíttethessék. E mellett azonban, ha való az, a mi való, hogy a jövő or­szággyűlésig már csak kormányválság alig lesz, s így? ~~ a m hd a pénzügyminister ur ki is jelentette, — egy ily törvényjavaslatot a kormány szándéko­zik beterjeszteni: akkor valóban nem tudnám ér­teni, hogy az indítványt tevőnek és többünknek megnyugtatására miért ne történhetnék meg az, miként már többször történt, hogy az, mi egyfelől a naplóban foglaltatik, másfelöl, hogy csakugyan ok­levelileg igértessék, belevétessék a jegyzőkönyvbe is. Én önmagától a pénzügyminister úrtól re­ménylem, hogy ki fogja nyilatkoztatni, hogy ne csak a naplóba; hanem a jegyzőkönybe is fölvétes­sék nyilatkozata, mert ha igéretét teljesíteni kí­vánja : akkor a jegyzőkönyvbe való fölvételt sem fogja ellenezni. {Helyeslés a szélső bal felöl.) Elnök: A mi magát az összeget illeti, mely itt javaslatba hozatik, arra nézve azt hiszem, nincs észrevétel, azaz elfogadtatik a javaslatba hozott 7.500 forint a nyugdijak czimén, azon kijelentéssel azonban, melyet a pénzügyi bizottság tett, hogy tudniillik mindaddig végleg megállapítottaknak nem tekinthetők, mig a nyugdijasok jegyzéke a képvi­selőház által a nyugdij-ügyben 1870. márczius 20-án hozott határozat értelmében kiigazítva és azzal összeegyeztetve lesz. A mi pedig Irányi képviselő ur indítványát illeti: föl fogom a kérdést tenni. Méltóztatik-e a tisztelt ház kívánni, hogy e nyilatkozat, melyet a pénzügyminister ur tett, a jegyzőkönyvbe vétessék ? A kik a jegyzőkönyvbe vétetni kívánják, méltóz­tassanak fölállani. (Megtörténik.) A többség nem kívánja jegyzőkönyvbe vétetni. Következik az ő felsége személye körüli mi­nisterium költségvetése. Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Sze­mélyes járandóságok 43.394 frt. (Elfogadjuk!) Elnök : Nem lévén észrevétel, a ház az előirányzott 43.394 frtot megszavazza. Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Do­logi kiadások 8.400 frt. (Elfogadjuk l) Elnök: Nem lévén észrevétel, elfogadtatik. Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Nyug­dijak 9.782 frt. (Elfogadjuk]) Lipthay Béla báró előadó : Az átalános jelentésben foglalt föntartással megszava­zásra ajánlja a bizottság. Elnök: A pénzügyi bizottság által kikö­tött föntartással a 9.782 frt megszavaztatik. Kö­vetkezik a horvát-szlavón-dalmát ministerium költ­ségvetése. Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Sze­mélyes járandóságokra 27.310 frt. (Elfogadjuk!) Elnök: Nem lévén észrevétel, elfogadtatott, Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Do­logi kiadásokra 7.500 frt. (Elfogadjuk!) Elnök: Nem lévén észrevétel, a 7.500 frt megszavaztatik. Mihályi Péter jegyző : Az országos törvénytár horvát nyelven kiadására 2.500 frt. (El­fogadjuk!) Elnök: Elfogadtatott. Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Nyugdijak és ideiglenes ellátás czimén 5.767 frt. Lipthay Béla báró előadó: A nyugdíjra fölvett összeget az átalános jelentésben foglalt föntartással megszavazandónak véli a bizott­ság. (Elfogadjuk!) Elnök: Nem lévén észrevétel, nyugdijakra és ideiglenes ellátásokra 5.767 frtot szavaz meg a ház. Következik a vallás- ós közoktatási ministe­rium költségvetése. Fölkérem Somssich Pál képvi­selő urat, hogy az előadói széket foglalja el. (Meg­történik.) Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Köz­ponti igazgatás személyes járandóságok rovata alatt 212.875 frt. Somssich Pál előadó: A pénzügyi bizottság, tekintve azt, hogy a személyes kiadások­ban az írnoki teendők ellátásánál, a dologi kiadá­sokban pedig a hivatali és házi szükségletnél, nem­különben a napidijak, útiköltségek és egyéb átalá­nyoknál lehet meggazdálkodni: ennélfogva töröltetni javai még 3.045 frtot, és a személyes járandósá­gok, ugy a dologi kiadások tételei közt szabad átruházás megadása mellett engedményezésre ajánl 212.875 frtot. Elnök: Méltóztatnak elfogadni a pénzügyi bizottság véleményét? (Elfogadjuk]) Elfogadtatott. Mihályi Péter jegyző (olvassa:) Ta­nulmányi ügyek igazgatósága. Első rovat. Tanke­rületi főigazgatóságok 28.200 frt. Somssich Pál előadó: l. rovat. A tankerületi főigazgatóságokra: 1875-re előirányoz­tatik 49.930 frt, 1874-ben engedélyeztetett 28.200 frt, 1875-re több 21.730 frttal. Ezen több­letet a középtanodai törvény életbeléptetése folytán tartja a minister ur szükségesnek, miután azonban ez az 1875, évben még nem lépett életbe : a pénzügyi bizottság csak az 1874-iki összeget ajánlja engedé­lyezésre, mely nézethez a minister ur is hozzá­járult.

Next

/
Thumbnails
Contents