Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.

Ülésnapok - 1872-315

315. országos ülés deczeniber 21. 1874. 67 A püspöki szék betöltésének megtörténtét első sorban jelzett napilapok a már kinevezettül megne­vezett férfiút azon alapon ajánlották a püspöki mél­tóságra: mintha a püspökség egyházi joghatósága alatt álló és túlnyomó többségükben orosz nemzeti­ségű honpolgárok hazafiatlansági szellemtől lennének áthatva és oly hazaellenes nemzetiségi törekvéseket követnének, melyek megfékezése és kiirtása teszi szükségessé a megnevezett férfiúnak püspökké ne­veztetését! ?! Tudom, tisztelt képviselőház, hogy egy hirlapi vád miatt, — habár az egy egész népcsalád vagy fele­kezet ellen intéztetik is alaptalanul, — a törvény­hozás szentélyében fölszólalni nem lehet. És én ezen alaptalan hirlapi vád miatt annál kevésbé emelnék szót; mivel én azt a nemzetiségi eszme tnlhajtásai által fölizgatott és a gyanakodásra fogékonynyá tett közhangulat ügyeseknek nem épen nevezhető jó akarók általi fölhasználása eredményének tartom. Ezen hullámzó közhangulatról pedig — meglehet tévesen, — de azt tartom, hogy ezzel szemben a hasonló vádak ellen védekezni a rostávali vizméressel egyenlő eredményű munka lenne, mindaddig, mig a köz­hangulat ezen kóros állapota hazánk államszervezete szilárdulása és biztosítása alapján enyhülni és meg­szűnni nem fog és a mig ennek folytán az emel­kedett lelkű nagy hazafi báró Eötvösnek fölemelő magasztos irányeszméi nem fognak követtetni. A fölszólalást csakis azon körülmény tette mellőzhetlen kötelességemmé, hogy miután a püspökül már kinevezettnek tisztelt férfiú nyilvánosan a fönt jelzetten kivül más indokból, a püspökségre nem ajánl! atott, és miután a tisztelt kormány saját aján­latainak indokait, kétségtelenül közzé nem tehetendi, az érdekelt felekezet hiveit, kikre nézve az állító­lagos kinevezés váratlan lesz : a kinevezésnek azon következtetésre kell szükségképen vezetnie, hogy a jelzett hírlapi ajánlat alapindokát a tisztelt kormány sajátjává tette! ? Ezen föltevés pedig, mig egyrészről az érde­kelt felekezetbeliek hazafi kebleikben a legmélyebbre ható, sokáig sajgandó és erkölcsi életükre fölöttébb beszitó hatású sebet fogna ejteni; másrészről, ha nem tenné teljes lehetetlenné, de bizonyosan nagyon megne­hezítené azon bizalom és szeretetnek létrehozását, mely elkerülhetlenül szükséges arra, hogy az állítólag kine­vezett püspök magasztos és nagyhorderejű fölada­tának akként felelhessen meg, a mint azt a közér­dek kívánná, és miként ő azt kétségtelenül maga is óhajtaná. Ez utóbbi állításomat — azt hiszem — szükség­telen okadatolnom. Mert kétségtelen, hogy a tisztelt férfiú egyházmegyéje híveinek lelke előtt a meg nem érdemlett hazafiatlansági vád fölkiáltó jeleként állana; mely csak az önérdek és a hatalom előtti roeghu­nyászkodás által közeliítetnék meg ; de szabad önér­zetes honpolgárokhoz méltó áldásos szeretettől, alig környezteméinek. — És én azt hiszem, nem csalódom, ha azt állítom, hogy a tisztelt férfiú a jelzett aján­latról maga is azt gondolja, hogy köszöni, de nem kért belőle; és hogy annak visszautasítását szí­vesen veszi. Arra nézve pedig, hogy az általam jelzett szükségszerű következtetés és föltevés az érdekelt felekezetbeliek hazafi érzelmének méljTeható, méltó fájdalmat okozna : a következőkben bátorkodom fölhozni. Az érdekelt felekezet és átaljában honunk orosz-nemzetiségű polgárai önérzetes tudatával bírnak annak, hogy: Hazánk küzdelmes múltjából nem mutat föl a történelem egyetlen esetet sem, melyben őseik a hazát megtámadott viharok elől elvonultak és azok terhét hiven meg ne osztották volna. Ezen állításom mellett tanúskodik a közelmúlt történet is, midőn a haza veszélyben létének hirére épen az érdekelt püspöki megye papnöveldéje, ugyszólva, kiürült, mert növendékei a tankönyveket fegyverrel cserélték ki. Birunk tudatával annak, hogy őseink vére a honalapitáskor és annak föntartásáért küzdött csa­tákban, a magyarság vérével összefolyt és hamvaik összevegyültek. — Ennek jelzéséül csak azt említem föl, hogy nekem is szerencsém van hat olyan nemes községet képviselnem, melyeknek őslakosai kizárólag orosz nemzetiségűek, őseik nyelvéhez és szertartá­sához kegyeletes szívóssággal ragaszkodnak; de tudják azt, hogy királyi adományaikat és pedig egyes családok, mint állíttatik, még „Árpád"-ház béli királyainktól a király és haza hű szolgálatáért nyerték, és önérzettel nevezik magukat magyar nemeseknek. Végre emelt fővel állithatjuk, hogy korunk ural­kodó eszméje, a nemzetiségi eszme sem ébresztett ben­nünk soha, ezredéves multunkkal ellentétes aspiratiokat. — Nem vitatom, mert nincsen is helyén: vajon a nemze­tiségi eszmehatásának itt-ott történt nyilvánulásai nem mondhatók-e ildomtalanoknak; de azt határozottan állítom, hogy azok az öröklött hagyományos hűségés loyalitás határain tul sohasem csapongtak. E tekin­tetben csak egy körülményt bátorkodom a netalán kétkedők figyelmébe ajánlani. A nemrég múltban, midőn a magyar nemze­tiségnek fölényi jogosultsága lélekszámának apasz­tása által szándékoltatott megdöntetni; az e czélra rendezett népösszeirásnál ott, hol e szándékra nézve idejében tétetett meg a fölvilágositás, — nem csak egyesek, de egész községek orosz lakossága vallotta magát magyar nemzetiségűnek. És, nézetem szerint, ez volt a hazánk történel­mének legszebb lapját teremtett eszmeháromság egyi­kének, a testvériségnek legszebb vívmánya. 9*

Next

/
Thumbnails
Contents